A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓸𝓻𝓽𝔂 𝓼𝓲𝔁

Döbbenten álltam Tom előtt, aki lassan bement a nappaliba, ott lerogyott a kanapéra és könnyes szemekkel nézett rám. 
– Ahogy a húgom is mondta, Párizsban Helena elbújt a szobámban. Kihasználta azt, hogy fáradt és figyelmetlen voltam, amikor szóba került a producernél és a rendezőnél, hogy még pár napot Párizsban kéne töltenünk, tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy minél előbb visszajöjjünk Londonba. Így már azelőtt forgattunk mielőtt a nap is felkelt volna, de egészen sötétedésig dolgoztunk. Hulla fáradt voltam azon az estén, és csak arra tudtam koncentrálni, hogy letusoljak és aludjak. És így is tettem. A telefonomat letettem az ágyra, és be is vánszorogtam a fürdőszobába. De Helena feltörte a telefonom... Mintha tudta volna, hogy mit keres, egyből a beszélgetésünkhöz ment. – Jaj, ne –Átolvasta a legtöbb üzenetet. És a legrosszabb – Ugye nem? – lementette a saját telefonjára a képeinket. – Úgy éreztem megfulladok. A képeink. Azok az átkozott képek... Amikor Tom több napra is elutazott párszor csináltunk olyat, hogy egymás ingerlésére elküldtünk egy-két képet intimebb területekkel. Azokról a képekről beszélt Tom. Nemcsak az övéiről, de az enyéimről is. Egyes képeken látszódott az arcom is. Helena jó pénzért eladhatja bármely sajtónak, viszont ez hetekkel ezelőtt volt. Nem történt semmi... Ez azt jelenti, hogy megzsarolta Tomot?
– Rengeteg képet elküldött magának, mire kijöttem a zuhany alól. Ott állt a szoba közepén, vigyorogva nézett rám. Későn eszméltem fel, hogy az én telefonom van a kezei között. El akartam venni tőle az enyémet és az övét is, hogy kitöröljem a képeket, de már elmentette a felhőbe. Megfenyegetett, hogy eladja a legtöbb pénzt ajánlónak, hacsak... – a hangja elhalt, könnyes tekintettel nézett fel rám. Éreztem mire akad kilyukadni, de nem akartam elhinni. Képtelenség. Ez az egész annyira abszurd és szörnyű, de ahogy belenéztem a gyönyörű szemeibe, tudtam, hogy igaz, és a neheze hátravan. 
– Hacsak nem fekszem le vele – fejezte be végül a mondatot. Úgy éreztem a falak rám hullanak, hogy a levegőt kiszippantották a tüdőmből. Úgy éreztem magam mintha kitépték volna a szívemet. A keserves düh elöntötte a testemet, de a rémület lebénított. 
– Ugye... Ugye nem? – kérdeztem vissza. 
Semmi válasz. 
– Kérlek mondd, hogy nem... – Tom rám nézett. A szemei megteltek könnyekkel, az arcát eltorzította a szomorúság. Megtette... Láttam a szemében az eltorzult fájdalmat, a kínt, mindent, az igazsággal egyetemben, ami a pánik mindent elsöprő hullámaival csapott le rám. 
– Annyira sajnálom kicsim – suttogta elhaló hangon. 
Nem.
– Kicsim, kérlek – felkelt a kanapéról és lassan közeledett felém. Az arca eltorzult, mikor hátráltam egy lépést.
– Nem – nyögtem elhalóan. Ez egy rossz álom. Nem lehet más, csakis egy rossz álom! Könyörgöm, legyen csak egy rossz álom. – Nem, te nem tennél ilyet – a szavakat szinte köptem, undorral, dühvel és fájdalommal megtelve. A szoba összeszűkült körülöttem. Megfojt. Nem kapok levegőt. El kell mennem innen.
– Sajnálom – ismételte Tom sírva, de én nem figyeltem rá. Sarkon fordultam, és elrohantam. A lábaim gondolkoztak elködösült fejem helyett, és a hálószoba fürdőjébe vezetett. Hallottam ahogy Tom utánam siet, de én gyorsabb voltam. Magamra zártam az ajtót, és a párom – aki megcsalt – csak a zárt ajtóhoz ért már csak oda. A kilincset rázta, próbálta kinyitni az ajtót, próbált elérni, de én képtelen voltam többre annál, hogy leboruljak a hideg kőre, és a számat leszorítva csendben zokogjak. 
A fájdalom elárasztotta minden porcikámat, és mást sem éreztem csak a törött szívem szilánkjait, amik lassan végeztek velem. Úgy éreztem ott meghalok... Eddig meghaltam volna érte, de ő előbb végzett velem. Csak a véget nem érő kérdéssorozat gyülemlett a fejemben, ami csak újabb szenvedést szült. 
– Kicsim – zokogta Tom is. A hangja más volt. Nem volt benne öröm, jókedv és szeretet, csak az elengedés és fájdalom csengett ki belőle. – Sajnálom – és akkor tudatosult bennem, hogy a kapcsolatunk, amely annyira tökéletesnek tűnt, amelyben annyira bíztunk, hisz úgy éreztük a szerelmünk határtalan... A kapcsolatunk egy szakadék széléhez ért, és külön-külön akartunk a mélybe ugrani, ahol nem várt bennünket más csak hideg és összetörés.