A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓼𝓲𝔁

Köpni-nyelni nem tudtam. A szavak bennem ragadtak, mégis belül sikítoztam örömömben. A pasi, aki tetszik, megkért, hogy legyek a barátnője. Ilyen csak a mesékben van. Tom várakozón fürkészte a reakcióm, ami megállapodott abban, hogy Woooooow. 
- Azta - bököm ki, teljesen lesokkolva. Olyan mintha a Pause kihívást csinálnám meg, csak ez sokkalta jobb. - Ez tényleg váratlanul ért - mondom. Viszont szinte egyből rávágom: - De, igen - Tom szája sarkában egy mosoly jelenik meg, majd lassan lehajolva az ajkait az enyémre nyomja, és most ő mélyítette el azt. A kezével kissé közelebb húzott, de ne annyira, hogy a testünk teljesen összeérjen. A karjai biztonságot nyújtó melegséget ígérgetett. A tánc abba maradt, helyette ölelkezve csókoltuk egymást. 
És megcsörrent a telefonja. 
Ilyen nincs! 
Tom szemét forgatva vette elő zsebéből a készüléket. A menedzsere hívta. 
- Ne haragudj - mondta bocsánatkérően. Én megráztam a fejem. 
- A munka az munka - mosolygok rá, de belül szét vet az ideg. Csakis velem történhet meg az, hogy egy fantasztikusan romantikus pillanatot félbe kell hagyni. De ez a munkája és tudom hogy szereti. A telefonba a menedzsere magyarázott neki valamiről, amit nem nagyon hallottam. Viszont Tom leginkább teljesen semleges volt. A telefonba mondogatta, hogy "Rendben, rendben" de volt, amikor nem olyan gyorsan mondta és teljesen bizonytalanul. Egy kicsit közelebb léptem hozzá, hogy halljam, miről is van szó. 
- Ne haragudj, de ez fontos - mondja a telefonba a menedzser. 
- Megértem, de biztos nem lehetne pár órával arrébb tolni? - kérdi Tom reménykedően. 
- Sajnálom, Tom, de most tényleg be kéne jönnöd. Egyszeri lehetőség. 
- Jó, jó, megértettem. - a menedzsere letette a kagylót, Tom kissé csalódottan rakta vissza a zsebébe a készüléket. Úgy tűnik abba marad a kis idilli. Félve pillantottam rá. 
- Minden rendben? - kérdem. Tom beletúrt szőkés-barna hajába, majd tekintetét enyémbe fúrta. 
- Egy producer szeretne velem és a menedzseremmel találkozni - magyarázza. Elém lép és kisimít egy hullámos hajtincset az arcomból. 
- Új film? - Mosolygok rá bátorítóan.
- Igen - motyogja Tom. - Elhalaszthatjuk? - kérdi kissé reménykedően. 
- Persze - mondom még mindig mosolyogva. Tom egy apró csókot lehel az ajkaimra, majd még egyet az arcomra, majd egyet a halántékomra. Nevetek miközben megpuszilja az arcom minden egyes részét, közben ő is mosolyog. - Nem akarlak feltartani - mondom szomorúan. 
- Pedig megtehetnéd - sóhajtja. - Most sokkal inkább lennék veled. 
- De hív a kötelesség - mosolygok rá szomorúan. Tom a vállamba vájja a fejét és felnyög. Megsimítottam a hátát és megpusziltam a fejét. Magamba szívtam az illatát. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen jó illata van. Tom lassan kiegyenesedett. 
- Visszaviszlek a hotelbe - szögezi le. - De most - néz az órájára - tényleg mennem kell. 
- Bepótoljuk - mosolygok rá. - Mit szólnál ha végeztél és nincs teendőd, elmennénk sétálni egyet? - kérdem. 
- Tetszik az ötlet - mosolyog le rám. Igaz, hogy 170 centi magas vagyok, ami teljesen átlagos méret, és még hét centit dob a magassarkú, de Tom így is vagy egy félfejjel magasabb nálam, de egyáltalán nem zavar, és látszólag őt sem. Ádám tíz centivel volt nálam magasabb, és utálta, ha olyan cipőt veszek fel, aminek platformja, vagy egy kicsit nagyobb sarka volt. Nem értem anno, hogy járhattam egy akkora görénnyel, mint Ádám?! De az idők változnak, az ízlések meg javulnak. 
Tommal lassan a kocsihoz mentünk. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és segített beülni. Majd gyors léptekkel megkerülte a kocsit és ő is beült.  A kocsit elindította és lassan mentünk a hotelhez. Az utat végigbeszéltük és nevettünk is. Hiába tudtam, hogy úgy is találkozunk még, nem akartam, hogy élbe maradjon ez a nap is. És a hangsúly az IS-en van. Tom lassan parkolt le a hotelem előtt. Szomorúan pillantott rám. 
- Sok sikert - mosolygok rá. 
- Köszönöm - mondja, majd közel hajolva hozzám egy csókot lehel az ajkaimra. - Ígérem, ha végzek bepótoljuk - szakadt el tőlem. 
- Reméltem is - mondom. - Szia - köszönök el tőle, majd kiléptem London nyüzsgő utcájára.
- Emma - szól utánam. Lehajoltam, hogy szemtől szembe legyek vele. - Ha nem bánod, akkor valamelyik nap együtt vacsorázhatnánk Alizzal és Leventével - mosolyog rám. Ettől a gondolattól egyszerre rázott ki a hideg és örültem is neki. Tom találkozni akar a barátaimmal, megismerni őket. És nem tudtam nem mosolyogni, azon hogy Lavent-ének ejtette a Leventét.
- Rendben, ezt még megbeszélem velük - mosolygok rá. 
- Szia - köszön el tőlem kissé bánatosan. Tom elhajtott a szürke kocsijával. Egy kis ideig néztem utána, majd kissé kipirultan és vadul mosolyogva bementem a hotelbe.
A folyosón szinte táncoltam, olyan boldog voltam. Nem tudtam megállni, hogy ne menjek be Alizékhoz. Vadul kopogtattam az ajtójukon, mire kinyílt az. Az ajtóban Levi állt, a szemei könnyesek voltak, a haja keszekuszán állt, ahogy a szakálla is. A pólója gyűrött volt és teljesen szétszórtan nézett ki. 
- Levi? - az arcomról lefagyott a mosoly és vadul fürkésztem Levente tekintetét. A fejemben milliónyi kérdés özönlött fel és a legfontosabb mind közül, azaz, hogy hol van Aliz. 
- Emma - suttogta. - Segíts 
- Mi történt? - akadtam ki. A táskám pántját szorítottam idegességemben. Féltem a választól. Nagyon. Levi mindig olyan összeszedett szokott lenni. Jó, kivétel a baba ügy, de máskor ő szokott lenni a legvidámabb. Hogy most itt áll előttem, könnyes szemekkel, csak azt jelentheti, hogy baj van. 
- Összevesztünk Alizzal - hebegi. - És ő elszaladt. - böki ki, mire én teljesen lefagyok. Hogy mi? Aliz nem az a fajta ember, aki elszalad. 
- Hova? - kérdem. 
- Nem tudom - akad ki Levi. A falnak dőlt és a tenyerébe temette az arcát. Odaléptem elé. 
- Levi, mi történt? - kérdeztem kissé dühösen. Egy idegen országban vagyunk, és ilyenkor akar elfutni az Aliz? Ilyen nincs! 
- Összevesztünk - mondja könnyeit nyelve. 
- De mi miatt?? - rázom meg kissé. Sajnálom, nagyon sajnálom, de meg kell találnom Alizt. 
- A baba ügy miatt - makogja és mindent megértek. A baba. Lassan elléptem Levi mellől. 
- Megkeresem Alizt, te maradj itt, a telefonodat hangosítsd fel. 
- Veled akarok menni - kel fel Levi, de én a mellkasára teszem a kezem. 
- Ha Aliz netán visszajön, akkor hívj fel. - parancsolok rá. Nagyon ideges vagyok. Ennyire ideges az érettségin voltam. Kisiettem az ajtón, majd becsuktam azt. Volt egy sejtésem, hogy hol lehet Aliz, így először odamentem. 

A Postman Park Memorial to Heroic Self Sacrifice falról lett híres. Olyan emberekre emlékeznek vissza, akik életüket adták, valami hősi cselekedet miatt. A legrégibb történet 1863-ig nyúlik vissza. Aliz imádja ezt a helyet. Nem annyira ismert, alig járnak arra felé. Egy blogon írtak róla, Aliz is így ismerte meg ezt a helyet közel öt éve. Egy taxi vitt el odáig. A lábammal doboltam a kocsi út alatt. Szerencsére hamar megérkeztünk a Postman Parkhoz. Kifizettem a sofőrt, majd rohantam a falhoz. Kérlek, legyél ott. Alig volt ott ember, de Aliz vörös haját egyből ki is szúrtam. Haját egy kusza kontyba kötötte, kezét összefonta a mellkasa előtt és könnyes szemekkel bámulta a falat. Gyors léptekkel odasiettem és megöleltem. 
- Rám hozod a frászt - mondom idegesen. - Miért szaladtál el? - elhajoltam tőle, vállát kissé megrázva néztem bele könnyes és kisírt szemeibe. Aliz megrázta a fejét, a kosza tincsek, amik nem voltak elég hosszúak a kontyhoz, eltakarta kis arcát. 
- Összevesztünk - motyogta és szerintem ennyivel le akarta tudni az egészet. 
- De Aliz, mondd el min - akadékoskodtam.
- A baba ügy - mondja. Komolyan? Ő is? Ilyen nincs a világon. 
- Azon belül? - Aliz a száját harapdálta, jelezve, hogy nem akar válaszolni. - Aliz - simítom meg a vállát. - Levi és te csodás szülők lennétek - mosolygok rá. - Most nehéz, de mások egy fél évig próbálkoznak, mire sikerül. Lehet, hogy nálatok is így lesz. - próbálom vígasztalni, de ő ellöki a kezem. 
- Te nem értheted - mondja könnyes szemekkel. 
- Érteném, ha elmondanád - emelem fel egy kicsit a hangom. Aliz kissé összerezzen. Gyűlölöm felemelni bárkire is a hangom. - Aliz, olyan vagy számomra, mint egy nővér. - suttogom. Aliz összegörnyed és a vállamra borulva sír. Hangosan, nem tudja visszafojtani. 
- Félek, Emma - motyogja két zokogás között. Hangja fájdalmasan csengett a fülemben. Nem bírom így látni a barátaimat, főleg nem Alizt, aki szinte testvérem a szememben. A hátát simogatva próbálom nyugtatni. - Félek, hogy nem lehet lehetőségem a szívem alatt hordani a kisbabám, félek hogy ha mégis elvesztem, és ha meg is marad szörnyű leszek.
- Dehogy vagy szörnyű, Aliz. Ha még is így érzed, ott leszünk Levivel melletted. Mi mindenben támogatunk. - nyugtatom meg. Aliz teljesen átölelt és kizokogta magát. 
Az ott lévő két ember rendesen megnézett minket, de szúrós szemmel néztem rájuk, így rögtön elfordultak. 
- Olyan furán érzem magam, Emma - nyavalygott Aliz. Érdeklődve néztem rá. - Fájnak a melleim, fáradt vagyok, görcsöl a hasam és puffadok, hirtelen változnak az érzelmeim és gyakrabban sírok, na meg ott van a légszomj. PMS-m van??? - remélem, hogy ezt rajtam kívül senki sem értette. De hirtelen fejbe vágott egy gondolat és nagyon erősen. Ez nem stimmel. A PMS tüneteit, gyakran összetévesztik a... terhességgel. Csak a légszomj nem jellemző a PMS-re. 
- Hány tesztet csináltál te? - kérdezem egy kicsit lesokkolva. 
- Egyet, de mondom, hogy negatív lett - mondja egy újabb zokogás határán. 
- Lehet, hogy az rossz volt? - kérdem. Aliz kérdőn felnézett rám.
- Ezt, hogy érted? 
- Emlékszel, amikor csináltunk egy közös videót egy nőgyógyász/szülésznővel? Akkor mondták, hogy vannak közös tünetei a PMS-nek és a terhességnek is. Csak van pár kivétel. - hadarom. Megragadtam Aliz vállát, akit teljesen lesokkoltam. - És gyakori a rossz teszt, ezért azt javasolják, hogy kettő-hármat végezzenek el az emberek. - Aliz lassan eltátotta a száját. 
- Lehet, hogy... - kezdi, de abba marad a mondandója. Csupán abbahagyta és elgondolkozott. 
- Lehet - simítom meg a vállát. 
- Vegyünk tesztet! - ragadja meg a karom és elindulunk, bármerre. 

Aliz besétált egy patikába, addig én kint vártam rá. Egy kicsi ideig azon agyaltam, hogy felhíjam-e Levit, de végül arra az elhatározásra jutottam, hogy csak annyit mondok, hogy megtaláltam, jól van és lenyugodott. Nem kellett sok, hogy felvegye. 
- Megtaláltad? - hadarja a kérdést Levi. 
- Igen, meg és jobban van. Beszéltem vele erről és most sokkal jobban érzi magát. Hamarosan visszamegyünk a hotelbe, de egy kicsit sétálunk még. - mondom. Levi megnyugodva felsóhajtott.
- Esküszöm, Emma, be kéne költöznöd hozzánk - mondja, mire felnevetek. 
- Minek gyertyatartónak? - kérdezek vissza szórakozottan. - De most leteszem. Szia - köszönök el tőle és még a választ sem várom meg, letettem a telefont. És pont abban a pillanatban lépett ki Aliz az üzletből. 
- Őrültnek fogsz hívni, de hatot vettem. - mondja mire elkerekedett a szemem. 
- Okéé - nyújtom meg kicsit a szót. - Levinek azt mondtam, hogy sétálni megyünk, szóval felosonhatunk a szobámba és megcsinálhatsz párat - mosolygok rá. 
- Jó - mondja boldogan. - Remélem igazad van. - motyogja az orra alatt és lassan elindulunk. Út közben Aliz az ujjait tördeli, és az alsó ajkába harap. Ha tőle függne, akkor az első nyilvános mosdóba berohanna, és mind a hatot megcsinálná. De nem engedtem és a hotelben nyugisabb lesz. - Emma - töri meg a csendet. - Tereld el a figyelmemet valamivel - néz rám. Először nem tudtam, hogy mit mondjak, teljesen lefagytam. És akkor eszembe jutottak a reggel történtek. Arcomra egy mosoly fagyott, ahogy eszembe jutott a tánc és Tom kérése. Alizban megbízhatok. Ő sosem adná tovább, ha elmondom. 
- Tom megkért, hogy legyek a barátnője - mondom halkan. Aliz lesokkolódva pillantott rám, és ha nem szorítaná a felkaromat biztos, hogy megálltunk volna az utca közepén. 
- Mi van? - kérdezi elég hangosan. - Te ugye viccelsz? - a szája sarka megremegett, és Aliz elnyomta a feltörekvő mosolyát, de így is teljesen kikerekedett szemekkel vizsgálta az arcom, ami 100%, hogy kissé kipirosodott. 
- Nem viccelek - mosolygok. - És azt mondtam igen - a mosolyom pillanatról pillanatra nagyobb, és Aliz is eleresztett egy mosolyt. 
- Hogy történt? - kérdezi. 
- Hát, a reggeli randi helyszíne egy eldugott kis park volt, egy gyönyörű megemelt, fehér pavilonnal a közepén, körbeölelve milliónyi vörös rózsával és fákkal. Olyan romantikus volt. - sóhajtok fel elég hallhatóan. Aliz elmosolyodott. - Megcsókolt ott, majd a pavilon közepén táncoltunk. És akkor tette fel a kérdést - A jobb kezemmel eltakarom az arcom, ami teljesen forró volt. Igen, határozottan vörös voltam. 
- Azta leborult - mosolyog vadul Aliz. Kiengedte a kontyát és vörös fürtjei vadul cikáztak világos színű arca körül. - Ez a Tom nem semmi. - füttyent fel. 
- Igen, az - mosolygok. - Jut eszembe - nézek Alizra. - Tom szeretne vacsorázni veletek. Egy dupla randi féleség. - vonom meg a vállam. 
- Mi?? - néz rám kikerekedett szemekkel. - Te be akarsz minket égetni? - nevet fel. 
- Isten ments - nevetek fel. - Az ő ötlete volt - vonom meg a vállam. Aliz megpaskolja a vállam, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. 
- Vigyázz erre a pasira. Ez egy kincs - mondja, mire kislányos zavarban felnevetek. Igen, az.     

Lassan a hotelhez értünk és beosontunk a szobámba. Aliz a vécén volt, amikor Tom rám írt. Vadul kalapáló szívvel nyitottam meg az üzenetet. 
T: Végeztünk, de akadt még egy kis tennivaló. Még legalább két órát itt maradok😞
Kissé elszomorodtam, mikor olvastam az üzenetet, de emlékeztettem magam, hogy csak két óra még, után fojtathatjuk a randit. Próbálok mindenhez optimistaként hozzá állni. De néha cserben hagy ez a tulajdonságom. 
Én: Mindent bele❤️️ Majd valamikor fojtatjuk a randit
T: Aranyos vagy, de akár már most is fojtathatnánk
Én: Nem vagyok olyan személy, aki azt kéri, hogy válassz közte és a munka között. Ha szereted a munkád, akkor támogatlak benne. 
T: Imádlak, te lány❤️️
Az utolsó üzenetétől teljesen elvörösödtem. Imád. Hanyatt dőltem a franciaágyon és újra meg újra megpillantottam az üzenetet. Közben Aliz is kijött a fürdőből kezében három lepisilt teszt. Inkább nem fogom meg. Aliz leült az ágy szélére és az arcomat vizsgálta. 
- Na mi van, jó madár? - kérdi halkan, mintha attól félne valaki meghallja. Vagyis Levi. De nem tudtam ezzel törődni. Vigyorogva mutattam fel a telefonomat, mire Aliz szemei teljesen elkerekedtek. - Imádlak - olvassa fel Tom legutolsó üzenetét. Mégis most nem olyan boldog. Látok boldogságot a szemében, de nem olyat, mint pár órája, amikor meséltem neki Tomról.
- Mi az? - kérdem kissé félve. 
- Már csak tíz nap van vissza - motyogja. Holnaptól meg rengeteg rendezvényre, meg megnyitókra és a workshopokról ne is beszéljünk. 
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdem. 
- Csak féltem a szíved - sóhajtja. - Egyszer már összetörte az a vadbarom - forgatja meg a szemeit, mikor Ádámot említi. - Tíz nap van vissza ebből. És ha összetöri a szíved... 
- Ilyenekre ne is gondoljunk - fogom meg a kezét és szólok fel határozottan. - Hagy élvezzem a pillanatot. Olyan jó Tommal lenni. Megnyugtató, mégis a lábaim beleremegnek az érintésébe - mosolyodom el. Elképzelem magam előtt, és olyan valóságosnak tűnik. Mégis tudom, hogy Aliznak igaza van. Tíz napunk sincs hátra már. Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem a rossz gondolatokat és körbenéztem a szobában. Aliz még mindig az arcomat fürkészte, de most egy bátorító mosoly volt az arcán. Lopva a tesztekre néztem, amiken határozottan megjelentek az eredmények. - Aliz - mondom mosolyogva és a tesztekre mutatok. Aliz ránéz az ölében lévő tesztekre, majd arcán megjelent egy halvány pír. A szája elé kapja a kezét és a tekintetét köztem és az ajtó között kapkodja. Gyorsan megölelem és a fülébe suttogok. - Gratulálok, de szólhatnál az apukának is - mondom. Kibontakozott az ölelésemből és futva ment a szobájához. Az ajtóból lestem a történéseket. Aliz vadul kopogott az ajtón, Levi szinte egyből kinyitotta. Levi végig nézett a kedvesén, aki felmutatta a három pozitív tesztet. Levi először szóhoz sem jutott, majd egy hatalmas vigyorral felkapta Alizt. Az ajtóból mosolyogva néztem őket, majd besétáltam a szobámba. Most inkább magukra hagyom őket. 

Már megebédeltünk Alizékkal, mikor csörgött a telefonom. Tom hívott. Mosolyogva szóltam bele. 
- Szia! - köszöntem neki. 
- Szia - köszönt szórakozottan. - Áll még az a randi?
- Igen. És mit terveztél?
- Majd meglátod, de vegyél fel egy baseball sapkát, vagy egy kalapot, és egy napszemüveget - mondja. 
- Óhh, inkognitóba megyünk? - kérdem vidáman, mire Tom édes "ehehehe" nevetését hallom. 
- Igen, inkognitóba. Hozzá kell szoknod - jelenti ki szórakozottan. 
- És mikor találkozunk? - kérdem elsuhanva a "Hozzá kell szoknod" felett. 
- Fél óra? - kérdi, mire beleharapok az alsó ajkamba. Fojtatódjék a randi.    
- Nekem megfelel. 
- Fél óra múlva ott leszek a hoteledben. - mondja. - És most lehűlt egy kicsit az idő - figyelmeztet. 
- Észben tartom - mondom. - Akkor fél óra múlva - mosolygok. A szívem teljesen felgyorsult a mellkasomban. 
- Akkor fél óra múlva - köszön el, majd letette a készüléket. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a kezem. Olyan tipikus hosszú ujjú idő volt, de még rövid gatyával. A szettet már fejben teljesen összeraktam. Felvettem egy fehér, légies kreppszövet blúz kis, aminek megkötős állógallérja van, hozzá egy fekete blézert és egy fekete farmersortot. Hozzá a fekete bokacsizmámat, aminek csak két centis sarka volt, így könnyedén mozogtam benne. Kiegészítőül pár ezüst gyűrű és a kedvenc órám, aminek két centi vastag fekete bőrszíja volt. A sminkem teljesen hétköznapi volt, csak egy kis korrektor, pirosító, bronzosító és egy nagyon kevés highligter. Felkaptam az egyetlen baseball sapkámat, ami teljesen fekete volt, annyi különlegesség volt rajta, hogy hátul meg kellett kötni. Felvettem a napszemüvegemet és összepakoltam a kis piros táskámat. Megmostam a fogaimat, hogy friss mentolos legyen, és ne hús ízű, meg zöldség darabkás. A fürdőszoba tükrébe vicsorítva néztem meg, hogy a fogamat rendesen megmostam-e. És igen! Hip-hip-hurrá! Nem hiányolom vissza azokat az éveket, amikor fogszabályozóm volt. Hogy utáltam azokat az időket. 
Lassan mentem le a hallba. Nem volt más teendőm, mégis volt vissza öt perc. Mosolyogva vettem észre, hogy Tom ott ült már a hallban. Nem vett észre, mivel a telefonján intézkedett. Lassan odaosontam mellé. Most egy fehér pólót viselt, rajta egy fekete dzsekivel, hozzá egy sötét farmert. A fehér póló gallérján lógott a napszemüvege.
- Egy kicsit előbb jöttél - mosolygok le rá. Egy kicsit meglepetten kapta fel a fejét, de ahogy meglátott elnevette magát. 
- Nem bírtam magammal - tárta szét a karját, majd elém lépett. Átkarolta a derekam és egy kicsit közelebb húzott magához. Az egyik karommal átkaroltam a vállát, a másik viszont megállapodott a kidolgozott mellkasánál.  - Gyönyörű vagy - üdvözölt a szokásos módon, amitől elmosolyodtam. 
- Te sem panaszkodhatsz - mondom mire Tom mosolyogva megcsókol. 
- Látom felkészültél - mér végig még egyszer. 
- Még jó - felteszem a napszemüvegemet és felmosolygok rá. - Hisz inkognitóba megyünk - leakasztottam a pólójáról a napszemüvegét és feltettem rá, miközben ő csak édesen nevetett. 
- De - ismeri el, majd még egyszer megcsókol. - Indulhatunk? - kérdezi mosolyogva. 
- Igen - válaszolom. Tom lassan elengedett, és szorosan mellém állt. Ujjainkat összefűzte. Egy darabig csak a kezeinket néztem. 
- Ugye nem baj? - kérdi, mire én megrázom a fejem. 
- Dehogy - mosolygok rá. És így léptünk ki a hotelből. Ketten, összefűzött ujjakkal. 






Nos, igen. Elég gyorsan megírom mostanság ezeket a fejezeteket, pedig mind majdnem háromezer szavasak. Ez összesen 3147 szóból áll. De nagyon élvezem ezt írni 😍. Remélem nektek tetszett ez a rész. Ha, igen csillaggal jelöljétek. Nem akarlak nagyon fel tartani titeket, addig is írom a következő részeket. 

Sok puszi, Sarah😚