A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝔀𝓮𝓷𝓽𝔂

Reggel készülődés közben Tom felbukkant egy szál alsónadrágban a kezében pedig két inget tartva. Az alsó ajkamba haraptam, amikor a tekintettemmel végigpásztáztam szerelmem testét. Alig tudtam koncentrálni. Fáradt is vagyok, meg morcos, szóval ezt kínzásnak minősül! 
– Szerinted, melyik nem mondja azt, hogy "A lányotokkal dugok"? – kérdezte a két inget nézve. Na, ezen a ponton meg majdnem elröhögtem magam. Ez vicces és cuki. Felkeltem a székről és odasétáltam hozzá. 
– A kék, az olyan cuki szomszéd pasihatást ad, és kiemeli a szemedet – mondtam mire Tom is felnevetett. Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. – Visszatérhetnénk arra, hogy, idézlek: "Engem dugsz"? – kérdeztem búgó hangon. 
– Jó ötlet ez? – láttam és éreztem rajta, hogy nagyon akarja, mégis visszafogta magát. Válaszul szimplán megcsókoltam, ami elég is volt ahhoz, hogy az ingeket ledobja és felkapjon. Az ágyhoz vitt, ott ledobott a matracra, majd fölém hajolt. Nem akarom részletezni a dolgokat, a lényeg, hogy háromnegyedórával később indultunk el, mint szerettünk volna. A kocsinál Tommal még azon civakodtunk, hogy ki vezessen. 
– Ne haragudj, drágám, de az én kocsimat még a jóisten sem vezetheti. 
– Nagy szerencse, hogy a párod vagyok és nem isten – mosolyog rám.
– Akkor sem! – rázom meg a fejem. – Amíg Angliában nem a jobb oldalon vezetnek, addig meg sem akarom hallani, hogy Magyarországon a kocsimat vezesd! – mondtam szigorúan. Tom csak mosolyogva a fejét rázta. 
– Akkor te sem vezetheted az én kocsimat Angliában – érvelt, de én csak felnevettem. 
– Nem is szeretném – válaszoltam mosolyogva. – Amíg nem a jobb oldalon vezettek. 
– Jaj, Emma! – nevetett megadóan Tom. – Hihetetlen vagy – csókolt bele a hajamba. 
– De azért szeretsz, ugye – öleltem át egy csókért nyújtva a nyakam. 
– Mindenért csak szeretni tudlak – csókolt meg. Mosolyogva csókoltam vissza a szerelmem és síró szívemmel húzni kezdtem az ajtó felé. 
– Na, gyere, szerelmemem, induljunk, pár órán át jópofizzunk egy darabig, aztán távozzunk angolosan – Tom felnevetett. – Estére már terveim vannak – A felsőtestemet finoman Tomhoz nyomtam és megcsókoltam. Tom kéjesen felnyögött mire mosolyogva elszakadtam tőle és az ajtó felé indultam. Döbbenten bámult utánam, én pedig élveztem ezt a kis hatalmamat. Persze, ő is képes rabul ejteni a saját kis hatalmával, de én jobban élvezem.
Három órába telt mire leértünk Budapestről Balatongyörökre. Útközben Tom vett egy virágcsokrot és csokoládét meg kekszet. Elolvadva figyeltem, hogy mennyire igyekszik. Hihetetlen ez a pasi.
Egy utcával a házunk előtt megállítottam a kocsit. Tom értetlenül figyelte, ahogy hátradőlök az ülésben és sok mély levegőt veszek. Mikor megpillantotta idegesen mozgó mellkasomat a kezemért nyúlt és megpuszilta. 
– Nem kell félned – mondta nyugodt hangon. 
– Nem akarom, hogy ez kiderüljön és rosszul süljön el. Nem akarom, hogy szétcincáljon téged a média – pillantottam rá idegesen, mire csak megfogta az arcom és megcsókolt. Mosolyogva hajolt el tőlem és mélyen a szemeimbe nézett. 
– Ne aggódj miattam – mosolygott rám szélesen, amelytől elolvadt a szívem is. – Nagyfiú vagyok. 
– Persze, nagyfiúkám – pusziltam meg. – Már tudom, mit érezhetett Marie Antoinette az utolsó öt percében. 
– Nem a kivégzőosztag elé megyünk – nevetett fel Tom. 
– Nem ismered anyukámat – pillantok rá. 

– Végre! – még ki sem szálltunk a kocsiból, de már hallottuk, ahogy édesanyám az előkertben felkiált. – Feri, megjöttek! – ezzel berohant a házba. Egy kicsi ideig figyeltem a sötétített üvegen keresztül.
– Mi a haditerv? – fordultam Tom felé, aki felnevetett. – Nem viccelek – ráztam meg a fejem. 
– A haditerv az, hogy pár órán át boldogan beszélgetsz a családoddal, elkápráztatom őket az angol akcentusommal és azzal, hogy mennyire szeretem a lányukat – puszil meg. – Beszélnek angolul? 
– Feri igen, anyu semennyire.
– Az oldalamon leszel és fordítasz? – mosolyog rám.
– Örökké – csókolom meg. Nagy nehezen kikászálódtunk a kocsiból. Tom az arcán egy széles mosollyal pillantott rám, majd a házra. Két évvel ezelőtt felújítottuk, így kitűnik a többi közül. A meleg árnyalatokat lecseréltük fehérre és feketére, óriási ablakokra és üveg korlátokra. A régi járólapokat újraöntötték. A kerítést átfestették szürke színűre. A tető pedig már nem barna színben ékeskedik, hanem fekete. Így teljesen olyan, mintha egy magazinból téptük volna ki. Anyának nagy álma volt. 
– Gyönyörű otthonotok van – súgja oda nekem Tom. 
– Ezt ne nekem mondd, hanem a szüleimnek – az arcomra fagyott a mosoly, minél közelebb értünk a bejárati ajtóhoz, annál jobban feszültem. Úgy éreztem bármelyik pillanatban elpattanhatok, akár egy húr. – Amúgy köszönöm – súgtam vissza neki elpirulva, mire ő megpuszilta az arcom. 
Még három...
Kettő.
Egy lépés. És már ott is voltunk az ajtó előtt. Vettem egy mély levegőt és becsöngettem. Anyu sietősen kinyitotta az ajtót. Tökéletes külsejével fogadott minket, mintha a Vogue-ból lépett volna ki. Piros, puffos ujjú, átlapolós blúzát még együtt vettük tavasszal, hozzá egy szép farmert vett fel, no meg a kedvenc, piros velúrszandálját. Halványan kisminkelte magát. Tetőtől talpig végigmérte Tomot, majd bólintott. Elmosolyodtam azon, hogy ez mit jelent. A nagymám ugyanígy bírálta a nevelőapámat, mikor anyu bemutatta neki. Vagyis ez jót jelent. Mármint remélem. 
– Anyu, ő a párom, Tom Hiddleston – mutattam be Tomot, aki kezet rázott anyuval. 
– Horváthné Enikő – rázott kezet anyu mosolyogva. Intett, hogy fáradjunk beljebb. Tomba kapaszkodva sétáltam be a szép otthonomba, vagyis anyuék otthonába. Nem tudom, mennyire mondhatom magaménak, hisz már egy kis ideje nem itt élek. Már érettségi előtt megvolt az a lakás. Így amint megtudtam az eredményeimet, már be is költöztem. 
Feri a kanapén ülve fogadta Tomot, de amint meglátott minket felkelt és egy széles mosollyal bemutatkozott. 
– Ferenc Horváth – mondta angolos kiejtéssel. Kuncognom kellett ezen. Anyu felvont szemöldökkel fordult Ferihez majd hozzám. 
– Mi? – suttogta nekem anyu. Tom a hang miatt felénk fordult, ahogy a nevelőapám is. Anyu elmosolyodott, majd a karomat kezdte el rángatni, mint egy kisgyerek. – Emma, drágám, kérlek segíts a kávékkal. Tom te milyen kávét kérsz? 
Tom felé fordultam és lefordítottam neki. 
– Tudod, mit szeretek, lepj meg – puszilta meg a homlokom, mire elmosolyodtam. Anyu és Feri kritikus pillantásokkal mérte végig ezt a mozdulatot. Ezután egymásra néztek, mintha telepatikus képességük lenne. Fenyegető pillantást küldtem feléjük, amitől Tom ijedt meg inkább. 
– Segítek azzal a kávéval – mosolyogtam anyura. Tomra pillantottam, aki nagyon feszült. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az, hogy nem érti mit mondunk. Erre talán még nem is gondolt annyira. A konyhába érve anya becsukta az ajtót és felvont szemöldökkel méregetett. Nagyot sóhajtottam majd nemtörődöm stílusban kiböktem, ami a csőrömet bökte. – Most mi a baj? 
– Hány éves? – vágta rá egyből anyu. 
– Na, de anya! – hisztis hangomat próbáltam visszafojtani, hogy Tom még az érzéseimet se hámozza ki belőle. Bár mondjuk, ha azt mondom, hogy mi magyarok olyanok vagyunk, mint a olaszok: hangosak és érzelem dúsak, akkor talán megérti, és nem faggat. De nem szeretnék hazudni neki. 
– Hány éves? – úgy kérdezte, mint egy őrmester. 
– 39 – válaszolom, mire anyám eltátotta a száját. 
– Te szent isten! – húledezett. – De hisz... Emma! Ez a férfi csak kihasznál!
– Mi van? – hitetlenkedem. 
– Jaj, kicsikém, a mai világban a negyvenhez közel lévő, szingli pasik, nyál csorgatva üldözik, az olyan naiv, fiatal lányokat, mint te. Azt mondtad már egy hónapja együtt vagytok, de gondolom, ő nem szeretné annyira komolyra, hisz...
– Ácsi! – állítottam meg mielőtt olyat mond, amit mindketten megbánunk. – Ha azt hiszed, hogy Tom ezt egy kicsit sem gondolja komolyan, akkor tévedsz. Mindent tud az életemről. Többet mint bárki. Mégis úgy szeret, ahogy vagyok, és nem fut el. Ő akart veletek találkozni, és ő akar bemutatni a családjának. Ő utazott 1500 kilométert, hogy láthasson. Ő foglalt magának hotelszobát, hiába tudta, hogy van vendégszobám. Átölelt mikor sírtam, vagy pánikrohamom volt. Többet randiztunk ebben az egy hónapban, mint az exemmel annyi idő alatt. Ne merd ócsárolni, mert ő nem olyan. Szeret, és én is őt. Nem számít mennyi idős, nem számít mit dolgozik, akkor is szeretem. 
Anyu bűnbánó tekintettel nézett körbe a szobában, csak a szemembe nem. Nem mondott semmit egy pillanatig, majd folytatta a kérdezősködést. 
– Miért, mit dolgozik? 
– Színész – adtam meg magam. Anya már szóra nyitotta a száját, hisz nem nagyon szereti a színészi pályát. – Híres, film és színházi színész – válaszolom. – Tegyük hozzá, díjazott és akkor rajongótábora van, hogy egy országa lehetne. – szinte már magyarázkodom, ami nem tetszik nekem. A kávé főzőgép felé fordulok és elkészítem a kávékat. – Kérlek, ne ítélkezz felette, hisz nektek igazán nincs jogotok. Adjatok neki egy esélyt, kérlek. Ismerjétek meg, kérdezgessétek, barátkozzatok. – kérlelem. – Mert én szeretem őt, mindennél jobban. 
– Rendben – adta meg magát anyu. – De ha összetöri a szíved, akkor előre mondom: Én megmondtam. 

Nevetve mentünk a nappaliba, ahol nem voltak a fiúk, ijedten fordultam körbe, majd kinyílt a kerti ajtó, ahol Tom mosolyogva jött oda hozzám. A nyomában volt Feri is, aki hangosan hahotázott. 
– Nem mondod – nevetett a nevelőapám. Tom kivette a kezemből a kávéját és megköszönte nekem, majd lassan belekortyolt a forró italba. Az egyik kezével átkarolta a derekamat, amit anyuék szó nélkül figyeltek. Tom erre egy kicsit megfeszült, de próbálta oldani a kedélyeket. 
– De – mosolygott a nevelőapámra. – Nagyon élveztem az egyetemi éveket, sokszor csináltunk valamiféle őrültséget is. 
– Az egyetemi évek a legszebbek, főleg ha kollégista vagy! Emma sajnos nem tehette meg, mivel a sok követője miatt, még a nyíltnapon is sugdolóztak, lefotózták engedély nélkül, meg ilyenek. Így jobbnak láttuk, ha tényleg külön lakásban él.
– Teljesen átérzem. 
– Természetesen – bólogatott a nevelőapám. Anya segélykérő pillantást vetett rám. Szerintem semmit sem ért ebből. – Egy díjazott színésznek lenni, ebben a világban... – meglepődve mértem végig a nevelőapámat. Nem tudtam, hogy tudja, hogy Tom ki is valójában. – Csodálkozom, hogy nincsenek testőrök körülötted, meg hogy Györökig nem kísértek a paparazzik is!
– Szerintem azt sem tudják hol vagyok – vonta meg a vállát Tom. 
– Hát akkor fiam, te valamit nagyon jól csinálsz! 
– Igen – válaszoltam, mire Tom majdnem félrenyelte a kávéját, úgy nevetett. Feri lefagyott, anya pedig próbált nem nevetni Tom szenvedő arcán. Mindig jókor szólalok meg, az már biztos.

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon ritkán hozom a részeket, de mostanság nagyon el voltam/vagyok/leszek foglalva és sajnos nem az írással. De nagyon szépen köszönöm nektek azt a sok szép kommentet és üzenetet🥰😍 Ti vagytok a legjobbak! Köszönöm❤️🤗