A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝔀𝓮𝓷𝓽𝔂𝓯𝓲𝓿𝓮

Egész kocsiút alatt nem mertem a húgom szemébe nézni. Tomnak és nekem nagyon égett az arcunk ezek után. Úgy tudtam, hogy németet tanul! Áh! Mindegy megtörtént és nem tehetem semmissé. Tommal valami különleges nyelvet kell innentől beszélnünk, amit Szonja egyáltalán nem ért. Mondjuk olasz. Tom beszél olaszul, nem? Egyszer mondta, vagy csak olvastam egy cikkben? A fejemben úgy cikáztak a gondolatok, mint Flash két küldetés között. 
Ahogy beléptünk a lakásomba Missy megrohamozott minket. Rám ugrott és simiért könyörgött. Szonja kicsit meglepődött, de mosolyogva figyelte a kiskutyámat. 
– Ő Missy, igaz? – És akkor esett le, hogy ő igazából sosem találkozott a kutyámmal. Sőt, a lakásomban sem járt még. Most viszont kiragadtam a kisvárosi életből, beletaszítottam a nagyvárosi dolgokba. De erről nem én tehetek. Én lehetek az egyetlen, aki gondoskodni tud, Szonjáról. Én vagyok a nővére, az Isten szerelmére. 
– Igen – mosolyogtam rá Szonjára. – Ha félsz tőle, akkor először tedd ki a kezedet, tenyérrel felfelé, kinyújtott ujjakkal. – Úgy tett, ahogy mondtam, Tom mosolyogva figyelt kettőnket. Missy közelebb sétált a húgomhoz, majd belenyalt aprócska kezébe. Szonja ijedten felszisszent, mire a kutya megrándult és félve megtántorodott. Szonja bátortalanul de erősködött, hogy jóban legyenek, aminek az lett a vége, hogy Szonja a kanapé lábánál ült a kis goldim pedig az ölébe mászott, majd hanyatt vetette magát, némán poci simogatásért esedezve. 
Tom átölelt a derekamnál és boldogan figyeltük őket. Mint valami házaspár. Erre a gondolatra szorosan hozzábújtam. Ő pedig mosolyogva megcsókolt. Na, emberek, ő az én pasim. 
– Nem vagytok éhesek? – kérdeztem angolul. Tom duzzogva pillantott rám, de azért eleresztett egy lusta mosolyt. Szonja felpattant Missy mellől és elém sietett.
– Mit eszünk? – faggatott a kishúgom. 

Miután jól megebédeltünk úgy gondoltuk nem árt egy kis ismerkedés és pár bútor Szonja új szobájába. Először fogtuk magunkat, beültünk a kocsiba és az IKEA felé vettük az irányt. A kishúgomat teljesen lenyűgözte Budapest. Szinte a kocsiablakhoz tapadva figyelte a nyüzsgő utcákat és a siető embereket. A régi, esetleg az új épületeket, a szobrokat. Szonját teljesen elvarázsolta a hely, ahogy anno engem is. 
A Budaörsi üzletbe beérve Szonja beszaladt a sűrűjébe, Tommal csak kapkodtunk utána. Viszont mindketten mosolyogva figyeltük a kishúgomat, aki nevetett, mosolygott és végre vidám volt. Vettünk neki pár díszt a szobába, mintás díszpárnát, képkereteket, tolltartót, még egy íróasztalt, fiókot, ágyat és asztali lámpát is. Viszont a szekrény résznél megakadtunk. 
– A húgodnak egyáltalán vannak ruhái nálad? – kérdezte, mire én homlokon csaptam magam. Hát persze, hogy nincs. – Ezt nemnek veszem – mosolygott rám Tom. 
– Egek, sosem fogunk hazaérni – suttogtam. 
– Hé, nyugi – puszilta meg a homlokomat Tom. – Mindent megoldunk, ha nem ma, akkor később. – Lágyan simogatta a kezemet. – Szonja beköltözik a szobába, ahol eddig én "voltam". Holnap meg összeszerelem a bútorokat. 
– Biztos, hogy jó ez így? – kérdeztem, szorosan hozzábújva.
– Elhiheted nekem, nagyon örülnék ennek az opciónak – mosolygott rám. Én is elmosolyodtam, majd szájon csókoltam.
– Emma! – szólt utánam a kishúgom. Szonja odaszaladt hozzánk, majd feszülten ránk mosolygott. Még nem igazán ismeri Tomot, így biztos kellemetlennek találja a helyzetet. – Kell más is, vagy mehetünk? – kérdezte. Ránéztem a dobozokkal megpakolt kocsira és megráztam a fejem. 
– Szerintem ideje tovább mennünk, ha kell más is, akkor meg is rendelhetjük akár – feleltem. Szonja rám mosolygott és mintha megkönnyebbült volna. – Még vennünk kell neked ruhákat.
– Még vásárolunk? – vonta fel a szemöldökét.  Csak bólintani tudtam meglepett kérdésére és mintha újra feszélyezetten érezné magát. 
– Szonja, jól vagy? – kérdeztem félve. Tom elengedte a derekam, mire meglepetten pillantottam rá. 
– Mit szólnál, ha ti ketten továbbmennétek vásárolni, én addig összeütök valami vacsorát, biztos éhesek lesztek mire visszajöttök. – Zavartan néztem a páromra. Magyarul beszéltünk a húgommal, nem angolul. Ennyire érzékeli Szonja frusztráltságát? És Szonja ennyire nem bízna már a pasikban? Istenem, hogy bízna?! Egy bántalmazta, egy elhagyta, és a legrosszabb, hogy tudom milyen érzés. Ádám és apa után én is elveszett voltam, frusztrált még a barátaim és a családom között is. 
– Biztos? – kérdezett vissza Szonja. 
– Biztos – erősítette meg Tom egy mosollyal az arcán. Szonja barátságosan elmosolyodott, de elfordult és már rohant a kassza felé. Tommal utánaeredtünk, deazért gyorsan feléfordultam és megcsókoltam. 
– Köszönöm – suttogtam.