𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝓱𝓲𝓻𝓽𝔂𝓯𝓸𝓾𝓻

661 38 5
                                    

✨18 órával korábban✨
🖤Emma szemszöge🖤



Ott állt az ajtóban, szemeiben szín tiszta gyűlölet, míg az én elmémet elöntötte a halálfélelem. Szonja a karomba kapaszkodott, éreztem, ahogy remeg. Amikor tett felénk egy lépést, Szonja kezébe nyomtam a telefonomat – szerencsére tudja a kódomat – és kicsit meglöktem a szobám felé. 
– Zárkozz be a fürdőbe! – Szonja elrohant a szobám felé. A pasas  el akarta kapni Szonját, de elé vetettem magam. Csak a holt testemen át érhet a húgomhoz. A pasas a falnak lökött, amelynek hangosan neki csapódtam. Iszonyatos fájdalom hasított belém, de nem érdekelt. Kettejük után rohantam és láttam, hogy Szonja időben bezárkózott a fürdőszobába. Ott állt, be akarta rúgni az ajtót, de meglátott. Kaján vigyor terült el az arcán, majd felém iramodott. A konyha felé kezdtem futni, hogy legyen nálam valami éles, de beelőzött. Elkapott, a két karjával átölelte a csípőmet, majd újból a falhoz vágott, csak most nyomot is hagytam a falon, majd lecsúsztam a padlóra. Felszisszentem a fájdalomtól, de időm se maradt. Egyből ott termett előttem és behúzott nekem, majd a hajamnál fogva odébb hajított. Kúsztam el előle, de nem tudtam. Leszorított a földre, hiába kalimpáltam a lábaimmal és forgolódtam. Ő sokkal erősebb volt nálam. A másik kezével ki akarta gombolni a nadrágomat, de felsikítottam, majd ott rúgtam, ahol értem. Szerencsére az egyik rúgásommal pontosan a gyengepontjára találtam, így egyből odakapta mindkét kezét, így alkalmam nyílt a futásra. Minden lehetséges pontom fájt, leginkább az arcom. Éreztem, ahogy forró könnyek marják a friss sebeimet, és a vér ízét a számban, de az adrenalintól teljesen felpörögtem. Egy dolog lebegett a szemem előtt még pedig a túlélés és Szonja védelme. Bármire képes lettem volna abban a pillanatban, mégha összegörnyedve is futottam és minden pillanatban egyre jobban fájt minden. Lehet eltört valamim? 
A pasas utánam eredt, a hajamnál fogva kapott el. A könyökömmel erősen megütöttem, amivel szintén időt nyertem, hisz az orr az egyik legnagyobb gyengepontja mindenkinek. 
– Ribanc! – ordította el magát, majd elkapta a karomat, és behúzott nekem egyet. Olyan erőset ütött, hogy elterültem  a földön. Alig láttam, vér szivárgott a számból, még elkúszni se volt erőm. De ez nem volt elég neki. Belerúgott a hasamba, majd még egyszer, aztán még egyszer. Vigyorogva élvezte, hogy úgy bánhat velem, ahogy kedve tartja, én pedig ordítottam a fájdalomtól. Aztán egyszer csak abbahagyta, és a húgom után ment, lassan lépkedett és vidámsággal a hangjában kiáltott fel. – Szonja~ – dúdolta. – Gyere elő, és akkor még láthatod a nővérkédet. Ugye nem akarod, hogy valami baja essen?
Szonja nem válaszolt. Csendben maradt. Vagy csak én nem hallottam. 
– Ha előjön az a kis kurva mind a ketten megjárjátok – a düh úgy terjedt szét bennem, mint még soha. Háttal állt nekem, nem láthatta mire készülök, és ha csendben maradok, akkor nem is fogja hallani, pláne, amikor beszél. Nem olyan messze tőlem, egy váza, amit még anyutól kaptam karácsonyra. Hatalmas, porcelán, és semmi sincs benne. Halkan felkeltem, felemeltem a vázát a feje fölé és teljes erőmből a fejére dobtam. A pasas lerogyott a földre, hangosan káromkodva. Nem ütötte ki. El akartam szaladni a szobám irányába, de elkapta a bokámat és a földre zuhantam. A földön vergődve próbáltam lerázni magamról, de már hasztalan volt a sírás, a rúgás vagy az ütés. Felbőszítettem, elszakadt nála a cérna. Ordítozott velem, és fölém kerekedve leszorította egy kezével mindkettő karomat, a másikkal a nyakamat szorongatta. Aztán elengedte a kezeimet és mindegyik ujját a nyakam köré fonta. Hasztalan volt a karmolás, a sírás, a kiabálásom sem hallatszott már sehova. ilyen az élet... nem jön érted a fényes páncélú lovag, hogy megmentsen. Magadra vagy utalva. De nem bántam meg, hogy ezt tettem. Szonja már biztonságban lesz. Eljön érte a bátyám, meg fogja védeni, még akkor is, ha már nem leszek. De mi lesz Tommal? Ő volt életem szerelme... És most őt is el kell hagynom? A többiek már láttak szembenézni a halállal, de ő még nem, ő nem tudja milyen az, hogy el kell engednie.
Lélegezni akartam érte, de nem tudtam és lassan már a fájdalmat sem éreztem. A sötétség elnyelt, a fájdalom eltűnt... Úgy éreztem, hogy súlytalan vagyok. A semmiben lebegek, és az utolsó dolog amit hallottam egy sikítás volt....

A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETTDove le storie prendono vita. Scoprilo ora