A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓸𝓾𝓻

A telefoncsörgésre ébredtem. Először csak leakartam rázni az illetőt, aki reggel hétkor akar engem felkelteni, de amint megláttam a hívóm nevét, úgy ugrottam fel, mintha méh csípett volna meg. 
- Hallo! - szóltam bele. 
- Szia, nővérkém - hallottam a tizenhárom éves kishúgom, Szonja édes kis hangját. 
- Szia, húgi! - lelkendeztem. - Mizu? - kérdeztem. 
- Semmi, most itt vagyok egy barátnőmnél. Nála aludtam. - meséli. 
- Az jó, én tudod hol vagyok? - érdeklődöm. 
- Londonba, tudom - motyogja irigykedve. - Ha anya engedné, úgy elmennék veled utazgatni - álmodozik. - Csak veled, érted. De anya sosem engedi. 
- Egy nap elviszlek, ígérem. Bejárjuk együtt a fél világot - vázolom fel neki az álmomat, amivel kicsikarok egy kis nevetést a kishúgomból. De valahogy egy pillanat alatt elszomorodott. 
- Hiányzol - mondja szomorúan. 
- Te is nekem - mondom. - Ahogy haza értem, lebeszélem Marcival, hogy beszéljen apával egy találkozót. - vázolom a tervemet. Szonja sosem tudja meg, hogy apa idén már négy találkozót mondott le. Sosem fogom neki elmondani, de apának sosem fogom megbocsátani, hogy a barátnőjére hivatkozva akar minket szétválasztani. Testvérek vagyunk és olyan erős kapocs van köztünk, amit senki sem érthet meg. 
- Jó - a vonal másik végéről hallom, ahogy mosolyog. - Addig én itthonról fogom nyaggatni - nevet fel. 
- Jó terv. De mesélj valamit. Mi újság veled?
- Két hét múlva kezdődik a suli, de már feltűnnek rajtam az iskola-undiritisz tünetei - nyavalyog, mint egy igazi színésznő. Elmosolyodtam a gondolaton.
- És mik a tüneteik? - érdeklődöm. 
- Nos, fáradtság, rossz kedv, étvágytalanság és nem akarok suliba menni. - sorolja, mire felnevetek. 
- Én egyetemre járok, Szonja - mondom neki. 
- Te mentél egyetemre, vess magadra - röhög ki. Kedves. 
-  Te is mész majd a jó öreg felsőoktatásba - nevetem ki. Hát, igen, látszik tesók vagyunk. 
- Anyáék tuti nem akarnák - morog. 
- Én nem az anyád vagyok, és szeretném, hogy egy kis egyetemi ész is legyen majd a kobakodban - vázolom neki az egyik tervem. 
- Nem akarlak ezzel terhelni. 
- Francokat terhelsz, max. nem magán egyetemre mész - vonok vállat. - Hanem államiba. 
- Miért te milyen egyetemre jársz?
- A Corvinusra járok, ami magán egyetem lett pont akkor, amikor érettségiztem.
- És ki fizeti azt? 
- Anya - magyarázom. - De a lakásban mindent én fizetek már - mondom büszkén. Amikor egyetemre mentem anyával volt egy kisebb vitánk. Ő azt akarta, hogy a yt-s pénzemet tegyem félre a mindennapjaimra (értsd.: tömegközlekedéshez jegyek, élelmiszer, tancucc, benzin és azt amit még szeretnék), de én önállósodni szerettem volna, így a számlákat már teljesen én állom, de az egyetemet anya fizeti. Jobb a békesség. 
- Emma most le kell tennem, de majd még beszélünk - mondja. Emiatt kissé elszomorodtam, de tudom, hogy nem beszélgethetünk örökké, hisz még le kell mennem reggelizni, és este Tommal vacsorázom.
- Rendben, húgi, vigyázz magadra.
- Te is! - köszön el, majd letette a kagylót. Még gondolkodni sem volt időm, de anya hívott, egyből felvettem. 
- Kincsem, te mennyi cuccot kapsz egy héten? - kezdi köszönés gyanánt. 
- Neked is szia - mosolyodom el. 
- Életem, te ezeket rendeled, vagy...? 
- Ingyen kapom - vágtam a szavába. - Néha pénzt is kapok érte - utalok itt a fizetett promóciókra. 
- Amikor otthon laktál akkor is ennyi vackot kaptál? - kérdezi nevetve. 
- Igen, csak sosem láttad - nevetek fel. 
- Jó tudni - sóhajt. - Mázli, hogy itt voltam, amikor jött a futár. Szegénynek mennyit kellett cipekednie. - meséli anya. 
- Bevinnéd a dolgozószobámba? És csukd be az ajtót, nem szeretném, hogy Missy szétrágjon bármit is - mondom, mire anya hangosan kifújja a levegőt. 
- Missy jó kislány, nem rágna meg semmit.
- Azért jobb a békesség. Ugye nem adsz neki jutalom falatkát? - kérdezem kissé ijedten. Anya sosem tudott ellenállni Missy bociszemeinek. 
- Csak párszor kap naponta - legyint anya. 
- Anya - háborodom fel. - Nem szabad. Legalább vitted kutyaparkba és ott kapott? - kérdezem de anya gyanúsan hallgat. - Azt se tudod hol van a kutya park, mi? - nevetek fel. 
- Halvány lila gőzöm sincs - vallja be. 
- Hányszor viszed ki naponta? - kérdem gyanakodva. 
- Négyszer, ahogy kérted. És kutyakozmetikusnál is voltunk. 
- És veled mi újság? - érdeklődöm. 
- Kutyaszitter lettem - nevet fel, mire én is kuncogni kezdtem. Ránéztem az órámra és rájöttem, hogy ha így haladok semmire se megyek. Felpattantam és a fürdőbe vettem az irányt. Ott fél kézzel megcsináltam a reggeli arcmosási rutinomat közben hallgattam, ahogy anya azt meséli, hogy milyen jó ételeket evett itt Pesten. Szóltam pár ismerősömnek, hogy édesanyám ott lesz Pesten és megkértem őket, hogy készítsenek neki valamilyen finomságot, hogy a főzéssel ne terheljem. - Majd máskor is enni szeretnék abból a mennyei salátából. Az az öntet valami isteni volt - ecsetelte anyu. Mosolyogva hallgattam. 
- Megígérem anyu, hogy még elviszlek oda, de most mennem kell. - mondtam. 
- Persze kincsem, de majd hívj fel - mondta majd letette. A szekrényhez rohantam és sietősen felöltöztem. Most nincs rajtam smink, de mázlim, hogy ma kifejezetten szép a bőröm. Szerencsés vagyok ebben.
Felöltözve rohantam ki a folyosóra és dörömbölni kezdtem Aliz és Levi ajtaján. 
- Ébresztő! Ébresztő! - mondtam. Bentről mocorgást hallottam, majd hangos szitkozódást. 
- Szia, Emma - köszöntött kissé nyűgösen Levi. 
- Reggeli! - mondom egy nagy mosollyal. 
- Passzolok - hallottam bentről Aliz hangját. 
- Mi a baj, Aliz? - kérdem. 
- Semmi, baba - simogatja meg a hajam Levi, mire én gyilkos pillantást küldök felé. 
- Nem vagyok a kutyád - szólok rá. Levi úgy kapta el a kezét, mintha megégettem volna, erre Aliz felnevet. Aliz lassan Levi mellé lépkedett, majd hozzábujt. Mindketten teljesen fel voltak öltözve, mármint utcai ruhába. Alizon egy jáde zöld póló feszült és egy farmergatya, lábain a kedvenc sportcipője díszelgett, Levi is tipikusan sportos öltözetét vette fel, ami egy sötétkék pólóból és egy farmergatyából állt. 
Túlöltözöttnek éreztem magam a kockás szoknyámban és a fehér, vékony pulcsimban, aminek egy kicsit hosszabb volt a gallérja. Hozzá egy fekete bokacsizma, négy centis sarokkal. 
- Megyünk enni? - kérdem búgó hangon, mire Aliz elmosolyodik. 
- Gyere, kis csillag - karol belém, majd elindultunk a lift felé. Levi mögöttünk kullogott pár lépéssel. Végignéztem rajtuk és nem tűntek felhőtlenül boldognak. Aliz szemei kicsit vörösek voltak és duzzadtak, Levi tekintete ködös volt, a haja és a szakálla nagy kuszaságban állt. Még reggeli közben is alig szóltak egymáshoz. Aliz az ételt bökdöste és amikor kifelé tartottunk a hatalmas csili-vili, angol stílusú étteremből, még egy epés megjegyzést sem kaptam arra, hogy milyen sok gyümölcsöt ettem, de rendes szénhidrátot alig. Elhatároztam, hogy legalább Alizzal beszélni fogok erről. Elvégre az egyik legjobb barátaimról van szó.
- Aliz, tudnál nekem segíteni? - kérdeztem mikor már az emeletünkön sétáltunk. 
- Persze - bólogatott Aliz. Egy apró csókot lehelt Levi szájára, majd bementünk a szobámba. Aliz leült az ágyamra én pedig mellé ültem. - Miben segítsek? - kérdezte. 
- Segíts, hogy jobban megértselek - mondtam. Aliz könnyes szemekkel nézett fel rám. Ismerem annyira, hogy tudjam, hogy tagadni akarta. Feltartva a mutatóujjamat belé fojtottam a szót. - Ne is tagadd, szörnyen tudsz hazudni 
- Ennyire látszik? - kérdezi könnyes szemekkel. Bólintottam. Aliz a tenyerébe temette az arcát, de egy pillanat múlva felnézett, majd hanyatt dőlt az ágyamon. - Nem kéne sírnom - makogja. Mellé dőltem és érdeklődve figyeltem, ahogy az arca eltorzul és elkapja a zokogás. Az oldalára görnyedve zokogott. Odakúsztam hozzá és átöleltem. 
- Mi történt? - kérdezem. Nem bírtam így látni az egyik legjobb barátnőmet. A torkomban éreztem, hogy én sem fogom bírni. 
- Két hónapja rájöttünk valamire Levivel - meséli sírva. - Babát akarunk. - magzatpózba görnyedt és újra zokogni kezdett. Félve pillantottam rá. Tudtam, hogy Levivel nagyon család centrikusak, de arra számítottam, hogy várni akarnak pár évet még. De úgy tűnik tévedtem. - És azóta próbálkozunk és valamelyik nap vettem egy terhességi tesztet, mert olyan érzésem volt, hogy most sikerült érted. És ezt elmondtam Leventének is és úgy feldobódott, olyan boldog volt, már a gondolattól, hogy apa lesz. Tegnap este csináltuk meg a tesztet, vacsora után, és várakozás közben elaludtunk. Reggel olyan szomorú volt, Emma. Érted? Annyira szeretnénk egy kisbabát, két hónapja próbálkozunk, másnak meg egy este alatt összejön, aztán meg se tartják. - a hangjában éreztem azt a fájdalmat, és a dühöt, amit most magán, később pedig máson fogja levezetni. Ismerem Alizt, és tudom, hogy fáj neki. 
- Aliz, nézz rám. - megfogom a kis hegyes állát és felém fordítom. - Ne add fel a reményt. Egy nap lesz kisbabád, bárhogy történjék. És szerencsés gyerek lesz, mert te csodálatos anya leszel és Levi is fantasztikus apa lesz. Lehet, hogy nem úgy leszel anya, ahogy te gondolod, vagy ahogy az álmaidban éled meg, de bárhogy történjék, Levi és én melletted vagyunk. - Aliz könnyes és puffadt arccal zokogva bújik hozzám. Olyan mintha a nővérem lenne, és mindenben támogatni fogom. Bárhogy történjék. Aliz egy pár perc után abba hagyta a sírást és a légzése is nyugodt lett. - Gyere - simítottam meg a hátát. - Mosd meg az arcod, aztán menj Levihez. Szüksége van rád. - Aliz így is tett. Kibontakozott az ölelésemből és fürdőmben hideg vízzel megmosta az arcát, majd átment Levihez. Nem akartam őket zavarni, így felhívtam a legjobb barátnőmet, Ninát. Egy darabig
- Jééé, te még élsz? -szólt bele a legjobb barátnőm gúnyos/szórakozott hangja. 
- Te is hiányoztál nekem - mondom mosolyogva. Nina stílusa néha megfelel a bunkóságnak, de igazából nagyon szerethető és vicces. Mindig számíthattam rá és ha szomorú vagyok az első, amit mond, hogy "Hozom az ásót". 
- Milyen London, ribikém? - szerintem már említettem, hogy ribikém-nek szokott hívni. 
- Találkoztam egy pasival - hadarom el gyorsan.  A vonal másik végén meglepett csend. Nem hittem volna, hogy bárkinek is elmondom a kis "kalandomat" Tommal. Úgy gondoltam, hogy találkozom vele randizom vele, de mivel sztár esélytelen, hogy több legyen. Valamilyen szinten én is híres vagyok, Magyarországon belül természetesen, de Tom világhírű és csoda, hogy ma vele találkozom egyáltalán. 
- Ki a pasi? - kérdi szigorúan, de tudom, hogy mosolyog. 
- Nem akarod tudni - motyogom. Ezt így is gondoltam, Nina velem együtt Marvel fan, szóval ha elmondom, hogy a mi hőn szeretett Lokink elhívott randizni, vagy szívrohamot kap, vagy agyvérzést. 
- Hannibal Lecter? - tippel. 
- Nem, de láthattad filmekben... - motyogom. Az istenért, nem tudok titkot visszatartani Nina elől. - Na, jó! Tom Hiddleston - motyogom alig hallhatóan. 
- Mi? - kérdi flegmán. 
- Loki - magyarázom, mire egy kisebb-NAGYOBB sikolyt hallok. A telefont eltartottam a fülem elől, mivel úgy tűnik Ninának fangörcse lett. Nem tudom milyen, de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom. 
- Te ÚRISTEN!!! - akad ki. Jó értelemben. - Te-eeee - nyújtja a nyújthatatlant. Ilyen az én Ninám. Véghez viszi a lehetetlent. - Emmmmmmmmaaaaaaaa!!!!! Őőő egy sztáár - hebegi. Elmosolyodom. Nina igazi szikla szilárd egyéniség, amíg nem kerülnek szóba a sztárok. Milliónyi celebrity crusha van és igen köztük van Tom is. 
- Nyugi - nevetem ki. 
- Ne nevess - fenyeget meg szórakozottan. - Tom Hiddleston! Egy istenről beszélünk te lány, nem az ebédedről! - akad ki, szintúgy jó értelemben. - Mesélj el mindent. - És így is tettem, elmeséltem a legjobb barátnőmnek, hogy találkoztam Tommal, és jól ki is röhögött. - Egy embert ismerek, aki van olyan szerencsétlen, hogy elhagyja a szobakulcsát. Az te vagy! Ez teljesen rád vall, Em - röhög ki, amin elmosolyodom, most legalább nem sikongat. Aztán elmeséltem neki az adomány gyűjtést. A nyaklánctól elkezdve, a táncig. Minden apró részletet felidéztem a fejemben, még a szörnyű kinti világításokat is. Nina kislányos kuncogással hallgatta végig, majd szóba került a tegnapi nap. A város nézés, ahol elhívott randizni. Elmeséltem neki mit mondott, mit mutatott be, hogyan mondta, közbe lelki szemeim előtt ott volt Tom, ahogy mosolyogva mesél el, eredetileg (másoknak) dög unalmas dolgot, de a puszta tény, hogy ő maga mondta el ezeket már megszédített. És legvégül az arcra pusziról is szó esett, majd a kislányos zavarom. - Te idióta! - hordott le.
- Mi van? - kérdezem teljesen elpirulva. Ahogy elmeséltem szinte újjá éltem. És az ostoba kislányos zavarommal együtt egy kis pír is visszatért. 
- Én elmélyítettem volna azt az arcra csókot. - mondja, de tudtam, hogy ő is vérvörös arccal hallgatott végig. Ismerem annyira. 
- Nem is tudom, Nina - motyogom. 
- Mit nem tudsz? 
- Ő egy sztár - mondom. - A kapcsolatunknak az esélye egyenlő a nullával. 
- Ezt te gondolod így. Én nem így látom. 
- Én érdektelen vagyok, hozzá képest senki - motyogom. 
- Nem is tudom, Emma. Szerintem nem hívott volna el randira, ha egy érdektelen senki lennél - válaszolja könnyedén. Más szájából hallva igaz, de ahogy belegondolok, akkor elöntenek a rosszabbnál rosszabb emlékek. Annyiszor csalódtam már a férfiakban. Apa, Ádám és ez a kettő folytonosan ismétlődött. Tomban nem akarok csalódni. És nem is fogok. 
- Nem zavar, hogy tizenkilenc évvel idősebb nálam? 
- A mitológia szerint Cupido több ezer éves... - gondolkodik hangosan. - Párszor mellé tud lőni, az biztos, de ha szereted, és ő is szeret, akkor jól végezte most a dolgát - mondja. - Engem nem zavar, de szerintem a szüleid nem engedik el ezt a kis tényt a fülük mellett. 
- Ki mondta, hogy elmondom? -ijedek meg egy pillanatra, mire Nina kinevet. 
- Egy valamit fogadj meg nekem - kéri búgó hangon. - Ha ez a kapcsolat elmélyül mondd el a családodnak. - Az első fele kérés volt, a második fele inkább parancs. - Adj egy hónapot ennek a dolognak. Ha hazajöttél és nem keres, akkor az ő baja, de ha keres, meglátogat, meglep, akkor ott készül valami - mondja sejtelmesen. Remélem, hogy most nem téved az én személyi párkapcsolat szakértőm, mivel Ádámmal nagyon mellé lőtt. Nos, igen, ha Nina nincs, nem tudom mi lett volna akkor velem.

Este fél ötkor Tom felhívott, hogy végzett és áll-e még az a bizonyos vacsora. Higgadtan (de belül sikítva) mondtam, hogy igen, áll. Hatkor már teljes puccban álltam meg Alizék ajtaja előtt. Halkan bekopogtam és Levi nyitott ajtót. Örömömre, most sokkal jobban nézett ki. Szélesen mosolygott és a reggeli szomorúságnak már nyoma sem volt. 
- Nos, indulok randizni - mondtam. Levi megfogta a vállam és szigorú tekintettel nézett rám.
- A telefon legyen bekapcsolva, és éjfél előtt érj vissza. Kérek sms-t és egy tükör szelfit is, ahogy visszaértél - mondja szigorúan, mire Alizzal felröhögünk. 
- Nyugi - nyugtatja meg Aliz a szíve választottját, majd puszit nyom a szakálla fölé. Majd felém fordult. - Érezd jól magad. - mosolyog rám. - De ne annyira jól, hogy... Baszki ebből nem jövök ki jól - röhög fel. - Sok sikert, Emmácskám - ölel meg. 
- Cuki, de attól komolyan mondtam - mondja Levi, majd megpakolja a vállam. - Szia! - int nekem. Mielőtt a lifthez értem volna, egy igen érdekes mondatnak lettem fültanúja.
- Miért mogyoróvaj ízű a szakállad? - kérdezi Aliz Levitől, erre nem tudtam mit reagálni: elröhögtem magam. Szerencsére a fal mellett sétáltam így tudtam valamibe kapaszkodni, hogy el ne essek Aliz körömcipőjében. Mellesleg 7 centis sarkakon toporgok. Nőies, mert járni nem tud benne az ember.   
Pár szitokszó után elértem a liftet és egy percen belül a recepciósok szeme láttára ingadoztam. Lassan de biztosan, és ne essek hanyatt. Életem célja.  
Tom az ajtó előtt állt pár méterrel, kezében egy virágcsokor, tele gyönyörű fehér rózsákkal. A kedvencem. Honnan tudta?  Az ajkain egy bugyirohasztó mosoly volt, de az a fajta, aminek láttán a térdeim kocsonyává akartak válni. Tetőtől-talpig végig mért, majd a mosoly átment egy apró, de jó értelmű Ó-ba, aztán újra megjelent vékony ajkain az a mosoly. Szerintem Tom észrevette, mennyire bizonytalan a járásom, mivel sebes léptekkel átszelte a köztünk lévő teret. Alig volt köztünk fél méter, vagy annyi sem. 
- Gyönyörű vagy - csodál meg Tom közelebbről. 
- Te sem panaszkodhatsz - mondom. Minden nap, elmondtam ezt neki. Minden nap, ahányszor meglátott, úgy kezdte, hogy Gyönyörű vagy, én pedig ezt mondtam válaszul. Ez egy közös dolog és tudom, hogy másnak eszem ágában sincs ezt elmondani. 
- Egy kis ajándék - adja a kezembe az innen már lég nagy csokrot. 
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? - érdeklődöm. Tom szinte egyből válaszol. 
- Az internet csodái - mosolyog le rám. Megvilágosodva fogtam meg a homlokom, mire Tom elnevette magát. Körülbelül mindegyik olyan alkalom, ahol ajándékot kapok, meg a szülinapos képek vagy bazsarózsával pózolok, vagy egyszerű fehér rózsával. Otthon is fehér rózsát szoktam kitenni, meg ott vannak a mű fehér rózsák, azokban az óriási dobozban, amit még egy PR csomaghoz kaptam. Igen, rózsafüggő vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy anya tulipánokat vett a vázákba. Anya tulipán mániás. Tom a kezét nyújtotta felém. 
- Mehetünk? - kérdi. Mosolyogva belé karoltam és lassan tipegtem mellette. 
- Ne hagyd, hogy elessek - mosolygok rá. 
- Soha - mosolyog le rám. 

Milyen érdekes, hogy Londonban, milyen jó a közlekedés. Mármint ha Budán vagyok, akkor egy óra alatt érnék kocsival Pestre, a lakásomra. De London más. 
Tom egy Smith's nevű helyre vitt, ami nem messze volt a Tower-Bridge-től. A kocsi ajtaját kinyitották nekünk és szerintem Tom nem egyszer jött már ide, mivel Mr. Hiddleston-ként üdvözölték. Egy szürke öltönyös férfi nyitott nekem ajtót, első pillanatban meglepődött, majd váll rándítva a kezét kínálta, hogy kisegítsen. Gondolom meglepte, hogy milyen fiatal vagyok. Még ki sem szálltam rendesen a kocsiból, de Tom helyet cserélt a szürke öltönyös férfival, és mosolyogva kísért be az épületbe. Úriember mi tagadás. Kinyitotta előttem az ajtót, ahogy a hosztesz meglátta Tom-ot egy csábos mosollyal lépett elé, kezében két étlappal. 
- Mr. Hiddleston erre van az asztala - mondja Tomnak, akinek a felkarján volt a kezem, de úgy tűnik a nő nem vette észre. Próbáltam tartani a tempót Tommal, ő pedig velem, így mondhatni egy normális tempóban értünk a két személyes asztalhoz. Tom kihúzta nekem a szürke széket és könnyedén betolta azt, majd a saját helyére ült. Az ablak mellett kaptunk helyet és tökéletesen ráláttam London fénylő utcáira. A Temzén megcsillant az éppen lemenő napsugár és lágyan oszlott el a folyó hullámain. Egyszerűen lélegzet elállító volt a látvány. és Tom is. A fekete öltöny tökéletesen állt neki, komolyan mintha ráöntötték volna. Gondolataim közül ő rántott ki. 
- Mit kérsz enni? - kérdezte a tekintetét az enyémbe fúrva. A kezembe kaptam az étlapot. Nem is néztem még meg. 
- Te mit kérsz? - kérdeztem kislányos zavaromban. Tomra néztem, aki mosolyogva nézett engem. 
- Én kérdeztem előbb - mondja. Felvont szemöldökkel néztem rá, mire kicsit nevetett. Elmosolyodtam. Az étlap tetején észrevettem egy jó dolgot. A szakács ajánlata. Egy ilyen jó étteremnél csak jó lehet a szakács ajánlata. 
- A szakács ajánlata és egy mentes víz- mondom mosolyogva. A pincér feltűnt mellettünk. Tom ugyanazt rendelte mint én. 
- Néha ki kell próbálni valami újdonságot. - A szája sarkában ott volt egy édes mosoly, amitől kedvem támadt újra mosolyogni. 
A vacsora fantasztikus volt. Tommal rengeteg nevettünk. Munka szóba sem kerülhetett. Az életről beszéltünk. A főétel környékén Tom feltett egy érdekes kérdést. 
- Mondd csak Emma - kezdi kissé zavarodottan, mintha még ő sem lenne biztos abban, hogy rá akar-e kérdezni. - Neked van barátod? - kérdi. Mivel a barát szót, úgy mondta, hogy boyfriend és nem boy friend, sejtettem, hogy nem olyan barátra gondol, mit Levi. 
- Nem, nincs. Volt, de az már egy régi história - mondom. - És neked van párod? - kérdem bizonytalanul. 
- Nincs - rázta meg a fejét, mire akaratlanul is kissé elmosolyodtam. De hogy ezt a mosolyt visszafojtsam beleharaptam az alsó ajkamba. Tom fürkésző szemei szinte minden ötödik percben végigmértek és arcán mindig csodálatot vettem észre. Lehet én is ilyen fejet vágtam mert Tomnak fantasztikusan állt az öltöny és nem telt el pillanat, hogy ne csodáljam meg a férfit, akivel randizok.
A vacsora nevetéstől zengett, minden féléről beszélgettünk. Ha nem ettünk akkor beszélgettük. Idő közben a nap is elbújt a horizont mögé és a Temzén megcsillantak az utcai lámpák fénye és az égen megjelentek a csillagok, amiket néha a fátyolszerű felhők eltakartak. 
A vacsora után elmentünk egy kicsit sétálni. Természetes a Temze partján. Felváltva néztem a Temzét és Tomot, ahogy az utcai lámpák megvilágítják és olyan akár egy istenség. Bár így inkább nevezném a jóképűség istenének. Főleg ebben az öltönyben. 
Az egész olyan hihetetlennek tűnik. Itt vagyok, Tom Hiddlestonnal a Temze partján és... megálltunk. Tom mélyen a szemembe nézett, halványan mosolygott. 
- Amikor először megláttalak, attól kezdtem el félni, hogy te is sikításban törsz ki, és aláírásért könyörögsz. - meséli. - Amikor másodszor láttalak meg, szerencsésnek éreztem magam, hogy veled beszélgethetek, táncolhatok és megtudhatok olyanokat, amit a családod és a közeli barátaid. Megbabonázott a gyönyörűséged, az eszed és a bátorságod. Elcsábított a mosolyod, a lelked és - halkan felsóhajtott, majd a mosolya nagyobb lett. - Minden. Mindened lenyűgözött. - Egyszerűen még a lélegzetem is elállt. Nem tudtam mire akar ezzel célozni, de aztán lehajolt hozzám és lassan ajkait az enyémre nyomta. 




És igen, ez lenne a negyedik fejezet😊! Sokáig gondolkodtam, hogy mi is legyen ebben a részben, de PumyStory lényegre törően elmondta a véleményét: Kapja már le!Kérése számomra parancs😂. 
Ha tetszett csillaggal jelöljétek. Hamarosan találkozunk, addig is sziasztok❤️!