A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓲𝓯𝓽𝓮𝓮𝓷

Az otthon töltött napok fájdalmas lassúsággal teltek el. Megkezdődött a tanítás, anya pedig visszautazott Balatongyörökre. Tom továbbra is Londonban volt, de naponta kétszer-háromszor felhívjuk egymást, néha órákig beszélgetünk. Azok a napom fénypontjai. Annyira hiányzik, hogy az már fáj. Tom néha-néha meglepett egy két kézzel írott levéllel. Igazi romantikus alkat, és imádom.
Szerda este hatkor miután felvettem egy videót, majd kivittem Missyt sétálni, a konyhába mentem és visszatértem egy régi szokásomhoz: főzés. Amióta visszajöttem Londonból anyám főztjén éltem, és hiába finom, rémesen hiányzik a főzés nyugtató hatása. Missy egy játékával lefeküdt a konyhasziget mellé és csorgó nyállal figyelte, hogy mit alkotok. A Street Kitchenen találtam a receptet a háromsajtos Lasagnéhoz, és úgy gondoltam hogy nagyon jó lesz, viszont már a felénél láttam, hogy sok lesz. Ez a finomság ránk fog rohadni. Miközben a lasagne a sütőben sült a telefonom hangos csörgése jelezte, hogy hívnak. Mosolyogva vettem észre, hogy az én Tomom az. 
– Zavarok? – kérdezte egyből, köszönés helyett. 
– Sosem zavarsz – mosolyodom el. – Mondd mi újság? – ma még nem volt időnk beszélgetni. Amikor Tom ráért volna, akkor nekem óráim voltak, de amikor én értem volna rá, Tomnak akadt dolga. 
– Sok mindent szeretnék elmesélni – sóhajtja boldogan Tom. – Munka, meg hasonló dolgok – folytatja egy kis hatásszünetet tartva. 
– Akkor mesélj, a vacsorám épp a sütőben készül, szóval az egyetlen ellenfeled az a Netflix – mondom, mire Tom felnevet. Ebben a szent pillanatban épp kopogtak a bejárati ajtómon. Mivel nem csengett a kaputelefon, 100% biztosra vettem, hogy valamelyik szomszédom. – Várj egy pillanatot, pont most csöngettek – szólok a telefonba, de csak azért sem teszem le. Tom sóhajt egy nagyot, majd újból megszólal. 
– Mint mondtam, Emma, nagyon sok mindent szeretnék neked mondani – kezdte Tom, pedig mondtam neki, hogy várjon egy picit. Odaléptem az ajtóhoz, becsúsztattam a kulcsot a zárba és elforgattam. Az ajtót szélesre nyitottam, és akkor megpillantottam őt. Tom ott állt a küszöbön, szélesen mosolyogva rám. Teljesen lesokkolódtam. A telefont is majdnem kiejtettem a kezemből, annyira meglepődtem. Ahogy realizáltam a helyzetet, nem tudtam megfékezni magam, és konkrétan Tom nyakába ugortam, aki csak nevetve ölelt magához. 
– Hogy... hogy? – hadartam teljesen összezavarodva, mégis az örömtől mámoros hangulatban. 
– Mondtad, hogy holnap lesz CT-d, így jöttelek támogatni – simít ki egy tincset az arcomból. Istenem, mikor lettem én megáldva?? 
– Komolyan? – kérdezem teljesen meghökkenve. 
– Komolyan – válaszolja Tom mosolyogva. Gondolkodás nélkül megcsókolom, mire egyből viszonozza azt. De hiányzott ez is. – Kivettem két hét szabit, szóval egy darabig csakis a tiéd vagyok – mondja mire még jobban vigyorogni kezdek.
– Csakugyan – vigyorgom Tomra, majd újból megcsókolom.
– De nem maradhatok sokáig, be kéne jelentkeznem a hotelba – mondja a csók után, állával a táskájára bökve. Kérdőn összevonom a szemöldököm.
– Miért mész hotelba? – kérdem összezavarodottan, mire Tom felnevet.
– Hát valahol aludni is kéne – kuncog Tom.
– Úgy értem, miért mész hotelba, ha itt is maradhatnál – javítom ki magam. Tom már ellenkezésre nyitja a száját, de gyorsan folytatom, nehogy nekem itt elkezdjen hülyeségekkel érvelni. – Tom, több vendégszobám is van, ha nem szeretnél velem aludni – mosolygok rá. – Kérlek, maradj – nyaggatom kedvesen. Tom megadóan bólint, mire ujjongani kezdek. Annyira boldog vagyok.
Bekísértem Tomot a lakásomba, mire a kiskutyusom megrohamozott minket. Egyből megszaglászta Tomot, amit mi csak mosolyogva figyeltünk. Azután leült Tom előtt, és pacsira emelte a mancsát. Csodálkozva néztem a kutyámat. Ilyet nem csinált még. Ez jó jel, szerintem. Tom mosolyogva elfogadta a mancsát, majd büszkén rám néz.
– Azt hiszem átmentem a teszten – mondja, mire felnevetek.
Tommal együtt vacsoráztunk meg az étkezőasztalnál, miközben Missy egy kis maradékot kunyerált a lábunknál. Tommal lenni, fantasztikus! Sokkal többet nevettem abban a másfél órában, mint az utóbbi egy hétben. Vacsora után a kanapén összebújva néztünk egy filmet, amit Tom választott, viszont meg kell mondjam, nagyon jó. A film végére már alig bírtam ébren maradni. Mire észbe kaptam, már Tom szólongatott.
– Emma, itt meg fogsz fázni – simogatta az arcomat ébresztésképpen. Tom felsegített a kanapéról.
– Biztos, hogy a vendégszobában szeretnél aludni? – kérdezem.
– Már késő lenne hotelba menni – mosolyog rám Tom.
– Tudod, hogy nem úgy értettem – mosolygok fel rá, mire Tom megcsókol. A csókja mintha energiát adna nekem, jobb mint a kávé. Egyből felébredek és szorosan hozzá bújva viszonzom a finom csókot. Tom egy kis idő után elszakad tőlem és rám mosolyog. 
– Egyelőre nem – kacsint rám, mire beleharapok az alsó ajkamba. – Na, mutasd, hol az a vendégszoba – fogja meg a cuccait, amit a kanapé mellé tett.  Megmutattam neki a vendégszobát, meg a vendégfürdőt, majd búcsúul  jó éjt csókot nyomtam csókolnivaló ajkaira. 
A szobámban átöltöztem és bevetettem magam az ágyba, viszont az aznapesti álmok nem voltak olyan kellemesek. A fájdalomról álmodtam, a betegségemről, a sok sírásról és arra, hogy már azért imádkoztam, hogy csak haljak meg. Szörnyű emlékek, amelyekből Tom riadt hangja emelt ki. 
– Emma! Emma ébredj! – szólt riadtan, és kicsit hangosabban. Fölöttem feküdt, vonásait alig tudtam kivenni, de egy kis fény beáramlott a megvilágított utcáról. Riadtan néztem körbe. A tarkóm a földön hevert, a hálóingem felcsúszott a testemen, amely izzadságban fürdött. Szőke tincseim az izzadságtól az arcomhoz tapadtak. Missy a folyosón sírt engem nézve, mintha érezné, hogy baj van. Tom aggódó tekintettel nézett engem. Megérintette az arcom, amit már szinte martak a könnyeim, majd szorosan magához vont. – Nagyon megijesztettél, Emma! – mondta megkönnyebbülve. Tompa kapaszkodtam már szinte és hagytam, hogy a könnyek újból végigszántsák az arcom. Csak egy szót tudtam kinyögni rekedt hangommal. 
– Maradj! – mondtam már-már könyörögve. Tom kicsit megszeppent, de kisebb habozás után nyugodt hangon válaszolt. 
– Maradok – szorosabban magához ölelt, és így már mertem visszaaludni. Tom kezei között biztonságban éreztem magam és... boldognak.