A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝓱𝓲𝓻𝓽𝔂𝓽𝔀𝓸

Természetesen a búvárlapok több héten át élvezték a hírt, hogy Tom és én együtt vagyunk, viszont most jött az újdonság, hogy talán mégsem? Mivel az indokaik: Egy videómban sem említem meg, ugyanúgy megy a social media platformom, és a kedvencem, amit már negyven különböző formában láttam: a könnyes búcsú a reptéren. Szerintük az már szakítás és ezt sajnos, nem csak Magyarországon vélik így. Tomot rohamosan kérték fel újabb és újabb interjúkra, és mindegyiken ugyan azt kérdezik: Mióta vagytok együtt? Miért nem pózoltok közösen a social media platformotokon? Miért... miért... miért???
Az őrületbe kergetnek ezek a dráma hajhászok. De nem ettől szenvedtem az utóbbi hetekben. Szonját beírattuk egy új iskolába, a gyámügy mindenben segített nekem és hivatalosan én lehettem a gyámja, viszont rögös út volt, de segített az egészben, hogy apa nem vette fel SENKINEK a telefont, és a gyámügyesekre rácsapta az ajtót. Végül Szonját is elhagyta, mint minket. Szonja anyja, és nevelőapja is előzetes letartóztatásban volt még mindig. Meglepő, hogy azt a nőt is letartóztatták? Nos, kiderült, hogy mindvégig tudta mit tesz a párja a saját lányával, ami bűntársnak bizonyította, így a törvény szerint, őt is elítélhetik. Ehhez Szonja vallomása kellett, ami nehéz volt... Szonját sokszor rémálmok gyötörték, főleg azután, hogy Tom visszament Londonba. A legrosszabb az egészben, hogy a tárgyalások még mindig folytak, és az ügyvédek kihasználták a gyengepontjaimat. A családomat, a szeretteimet, a munkámat és az egészségemet. 
– Ugyan bírónő! Ez a nő emel vádat – mutatott rám. – Nincs is biztos állása, sőt, párja is a szórakoztató iparban próbál elhelyezkedni. – hangosan beszélt, mintha biztos lenne a dolgában. Néha megállt és nevetett, kifejezve, hogy számára mennyire gyerekes is ez a helyzet, míg Szonja anyja és a pasi ott vigyorogtak. Mintha biztosak lennének abban, hogy ezt elbuktam. – És egy ilyenre bíznak rá egy állítólag lelkileg instabil gyereket, aki makacsul vigyorog a bulvárlapok címlapján, ugyan! És most itt sincs! – minden lehetséges alkalmat kihasználok, hogy Szonjának ne kelljen azzal az alakkal szembenéznie. Az ügyvédeimmel – egyet anya, egyet saját magam, egyet pedig Tom állt, amin meglepődtem, de minden egyes alkalommal hálásan megköszönöm neki – mindig egyeztetem, hogy most hozzam-e Szonját vagy sem, de mivel én vagyok már hivatalosan a gyámja nem szükséges minden alkalommal ott ülnie és elmondania, hogy mit tett vele az az alak. – Nem is beszélve arról, hogy az a nő – az asztalról elővett pár papírlapot, amit óvatosan a bírónő elé csúsztatott, majd párat ledobott a mi asztalunkhoz is. Először a saját ügyvédem, Anita nézte meg a papírokat, majd teljesen lefehéredve adta oda, Boldizsárnak – anya ügyvédje, aki tovább adta Károlynak, a piszok drága, de szuper híres magyar ügyvédnek. Károly megérezte a hidegvérét, ellenben Anitával és Boldizsárral, akik eszméletlenül dühösek voltak, így ő mutatta meg nekem a papírokat. Amit láttam az teljesen sokkoló volt. Én voltam rajta. Hét évvel ezelőtt készülhettek a képek, mikor még a kórházról, kórházra jártunk. Rengeteg volt... Mindegyiken erőtlenül mosolyogtam a kamerába,  a kopasz fejemen megcsillant a fény, a karjaim 200 forintosnyi szélesek volt, csupa csont, némelyiken infúzióra, és egyéb gépekre voltam kötve. Honnan szerezte? Éreztem, ahogy a szemeimbe könnyek gyűltek, az arcom forrósodni kezdett. Egy másik papíron a leleteim voltak. Nem mindegyik azokból az évekből. Van fél évvel ezelőtti, és pár hetes is. Ezeket honnan a francból szerezték? Ezek a lakásomon vannak, vagy anyánál, maximum az orvosomnál. Egyikük sem adhatta ki. Aztán ott volt egy pszichológiai papír a mentális állapotomról. Mentális állapota: kicsit labilis; pánikbeteg; depresszió; trauma. – Nem hogy egészségügyi, de mentális állapota is labilis! Hogy lehetne megbízni benne?
– Tiltakozom – pattant fel Anita a helyéről.
– Helytadok! – mondta a bírónő. – Nem értem uram, hogy ez – mutatta fel a papírokat – hogy tartozik Szalai Szonja ügyéhez. A gyámja, már hivatalosan is Szalai Emma, a nővére, aki 
A tárgyalásnak szörnyű függővége lett. Az esküdtszék nem tudott egyhangú döntést hozni, szóval valakik még mindig annak az állatnak a pártját fogják. Szomorúan mentem haza, ahol Nina és Szonja már várt. Szonja egyből lerohant és szorosan megölelt. 
– Hogy ment? – kérdezte aggodalmasan Nina. Válaszul megráztam a fejem. 
– Az esküdtszék nem tudott választ adni egyelőre – ráztam meg a fejem. 
– Mi? De hisz ott a bizonyíték, hogy bántalmaztak – értetlenkedett Szonja. Leguggoltam elé és megpusziltam a homlokát. 
– Tudod mik az ügyvédek dolga, kincsem? – kérdeztem. – Az, hogy bármi áron, jó pénzért papíron ártatlanná tegye az ügyfelét, még ha nem is az. Nem mindegyik ilyen, de van köztük ilyen aljas is, mint nekik az ügyvédje.
– Akkor kiszabadította őket? – kérdezte lesokkoltan. 
– Nem, még nem, de ne aggódj, az ügyvédeim szerint csak időlegesen tudnák szabadlábra helyezni őket.
– Az mit jelent? 
– Azt hogy csinálnak valami balf – kezdte Nina, de szúrós tekintettel díjaztam meg – értem úgy, khmm, rossz dolgot, és egyenes útjuk van a börtönbe. 
– Igen – helyeseltem. 
– De, ha rossz dolgot csinálnak, akkor valaki nagyon rosszul jár, talán jobban mint én. – szipogott Szonja. 
– Ezzel te ne foglalkozz, kicsim. – Szorosan magamhoz öleltem, majd rámosolyogtam. – Most beszélnem kell Ninával egy picit, így légy drága és menj a szobádba házit csinálni, oké, később segítek. – Szonja bizonytalanul bólintott, majd berohant a szobájába. Lassan becsukódott az ajtó. Ahogy hallottam az apró csattanást néma sírásba kezdtem. Sós könnyek marták az arcomat, csurogtak végig a kezemen, amellyel lefogtam a számat, hogy Szonja ne hallja meg. Egész testemben remegtem, ahogy sírtam. 
– Hé, mi történt? – kérdezte ijedten Nina. Letérdelt elém és megfogta az egyik kezemet, hogy megnyugtasson. 
– Az ügyvéd a tárgyalás legvégére azt hozta fel, hogy a betegségem miatt a mentális állapotom labilis, emiatt akár én is, vagy a "hollywoodi" párom is bántalmazhatta Szonját. 
– Az a kurva fia – dühöngött Nina. 
– Még azt is mondta, hogy hiba volt Szonját rám bízni, mivel "bármikor elpatkolhatok". 
– Ezt honnan vette? – értetlenkedett Nina. – És egyáltalán honnan tudja, hogy beteg voltál?
– Szerzett képeket, Nina és az orvosi leleteim is nála voltak. Nem tudom hogy lehetséges ez! – zokogtam neki. 
– Hé, nem lesz semmi baj! – simogatta a hátamat a legjobb barátnőm. – Mit szólnál ahhoz, ha én most kivinném a kutyádat sétálni egy kis időre, addig te és Szonja megnéztek valami vicces filmet és pihentek? 
– Jól hangzik – töröltem meg a szememet. 
– Na ugye – mosolygott rám a legjobb barátnőm. – Akkor egy másfél óra múlva visszajövünk – megölelt, majd kivitte Missyt sétálni. Én gyorsan leszedtem a sminkemet és hideg vízbe mártottam az arcom, hogy ne látszódjon (annyira), hogy sírtam. 
– Szonja, mit szólnál, ha most inkább filmeznénk?  kérdeztem, mire a kishúgom kivágtatott a szobájából boldogan. 
– Bármi jobb, mint a matek – kacagott boldogan, mire én is elmosolyodtam. 
– Na, ebben egyetértünk – mentem utána. Míg én a konyhában ügyeskedtem nasi készítésben, addig Szonja filmet keresett. Végül a netflixnél maradtunk és a gilmore girlst kezdtük el, amit én már többször láttam, mint ahány éves a húgom. Egyszerűen imádom, és az első pár perc után, Szonja nevetve kijelentette, hogy a kettőnk kapcsolata is ilyen. De egy részt sem tudtunk végignézni. 
A telefonom rezegni kezdett a dohányzóasztalon. Először nem vettem fel, majd kaptam egy üzenetet. Mindhárom ügyvéd egyszerre írt rám. Mind ugyanazt írták. Szonja nevelőapját és anyját ideiglenes szabadlábra helyezték. Szonjára pillantottam, aki felhőtlenül nevetett Rory és Lorelai vicces jelenetein, míg én teljesen megdermedve bámultam a telefonom képernyőjét. 
És ha csak ez lett volna a baj... 
Ahogy letettem a telefont a dohányzóasztalra valaki berúgta az ajtót. Szonjával riadtan felugrottunk, védelmezően mögém toltam a húgom és teljesen ledermedve néztem, ahogy kaján vigyorral a lakásomba lép Szonja nevelőapja.