A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓣𝔀𝓸

Ott álltunk egymással szemben, mindketten mosolyogtunk, de csak akkor tértünk észhez, mikor Bridget megszólalt. 
- Úgy látom ismeritek már egymást - vigyorog sejtelmesen. 
- Igen - válaszol helyettem Tom. - Ma találkoztunk. 
- Oh! Nézd, drágám, azok nem Colleen-ék? Gyere, hagy villogjak a gyűrűvel - ragadta karon a vőlegényét Bridget és sokat mondó pillantással bementek az emberektől nyüzsgő terembe.
- Honnan ismered Jamie-éket? - kérdi Tom. 
- Bridgettel összebarátkoztam egy Ausztriai rendezvényen - magyarázom. - És te? 
- Jamievel évekkel ezelőtt találkoztam az UNICEF-nek köszönhetően. Lelkes adományozó. 
- Áh, igen - értettem egyet. - Az UNICEF? - tereltem vissza a témát, mire Tom mosolya szélesebb lett. 
- Így van. Nagykövet vagyok - bólogat. Ezt nem tudtam. A kültéri ergya világítás megvilágított kettőnket, de a szörnyű minőség miatt alig láttuk egymást. De azt tudtam, hogy Tomon egy fekete öltöny feszült és valami fantasztikusan nézett ki. - Gyönyörű vagy - mondta alig hallhatóan Tom.
- Te sem panaszkodhatsz - mosolygok rá. A teremből egyre jobban lehetett hallani a lágy muzsikát, amitől nagyon kedvem támadt táncolni. Az üveg falon benéztem megnéztem azt a pár embert, akik mosolyogva táncoltak. Tom felém nyújtotta a kezét. Felvont szemöldökkel néztem rá. 
- Szabad egy táncra, mademoiselle? - kérdi egy csábos mosollyal. 
- Természetesen, monsieur -  fogadtam el a kezét. Nem vagyok jó táncos így azt sem tudom mit táncoltunk. Tom kezei a derekamat szorították és a szemembe nézett. Szája szélén egy csábos mosoly bujkált. A kezeimet összekulcsoltam a tarkóján. Én is mélyen a szemeibe néztem. Úgy éreztem minden megszűnik körülöttem, csak ő és én. Tom vezetett, én a lépéseket sem tudtam és igyekeztem nem rálépni Tom lábára, vagy a ruhámat elszakítani. Minden lépés után egyre kisebb volt a köztünk lévő távolság.  
- Emma, kérdezhetek valamit? - nézett le rám Tom. Én egy bólintással jeleztem, hogy persze. - Hány éves vagy? - óhhhhh. Hát igen. Tom sokkal idősebb nálam. Lesütöttem a szemem, majd újból ránéztem. 
- 19 - válaszoltam, mire Tom kissé szomorúan bólintott. 
- Sejtettem - válaszol. 
- És te? 
- 38 - válaszolja. 
- 19 év van köztünk! Az nem is olyan sok - poénkodom, de Tom kissé csalódott mosolya egyből elvette a poénkodástól a kedvem. Miért nem születhettem volna nyolc évvel előbb és Tom nyolc évvel később. Akkor minden más lenne. A tekintetemet visszatereltem Tom kék színű szemeibe, amiben újfent elvesztem. 
- Csupán te is ennyi idős vagy - vonja meg a vállát.
- A mai világban van durvább is. Például hallottam már arról, hogy Afrikában egy nyolc éves kisgyereket és egy hatvanas éveiben járó hölgyet összeadtak. - mondom mosolyogva, mire Tom elnevette magát. 
- Mesélj magadról, Emma - váltott témát, mire én megkönnyebbülten felsóhajtottam. Elkezdtem gondolkozni. Mit is mesélhetnék?
- Van egy kutyám - mondom. - 15 hónapos Golden retriever, a neve Missy. Most épp az édesanyám vigyáz rá - mondom. - Neked van háziállatod? 
- Egy kutya, a neve Bobby és spániel - mondja. - Szerintem most épp a kertben van - neveti el magát, amin én is kuncogok.
- Nagyon aranyos lehet.
- Az, nagyon imádom - mosolygott. - És mit szeretsz csinálni a szabadidődben? 
- Utazni - vágtam rá egyből. - Olvasni, fényképezni, főzni-sütni és új dolgokat kipróbálni. És te?
- Szintén nagyon szeretek utazni. És milyen új dolgokat szoktál kipróbálni? - tereli vissza ravaszul a témát. Ezen elmosolyodtam. 
- Egy fesztiválozáson gondoltam egyet és kipróbáltam az ejtőernyős ugrást - emlékeztem vissza. Emlékszem mennyire féltem, és hogy mennyire remegtem, de olyan boldog voltam. Nem csinálnám meg újra, egyszer elég volt, van róla fotóm, köszönöm. Tom szemei egy pillanat alatt kikerekedtek. Ezen kuncogni kezdtem. 
- Váó - hitetlenkedett. - És milyen volt?
- Nagyon jó volt, de egyszer elég volt. Nem vagyok nagy híve az extrém sportoknak. - Egyszer csak elhalkult a zene és mindenki az asztalához igyekezett. 
- Úgy tűnik ideje bemennünk - nézett kissé szomorúan az ajtó irányába. Lassan elváltak útjaink és szomorkás mosollyal ültem le a barátaim mellé. 
- Te Lokival táncoltál? - fogta meg a kezem Levi. Igen, Levi óriási Marvel fan, Loki nem a kedvence, de nagyon bírja a karakterét. 
- A neve, Tom - világosítom fel. 
- Bemutatsz neki? - kérdi Levi kiskutya szemekkel nézve. Vettem rá egy "Fejezd be" pillantást, és szerencsére megkezdődött a tárgyak szétosztása. Mivel én csak egy tárgyra licitáltam, csak azt figyeltem. Az a nyaklánc ideális ajándék lenne anyának. Imád mindent, amiben van egy kis zöld. Jó, azért nem mindent, de ezt a nyakláncot biztos imádni fogja. A nyaklánc előtt eladtak két kis festményt, ami az én ízlésemnek kissé, köhhmmm, dekoratív. Már ha pucér embereket lehet dekoratívnak mondani. Még eladtak egy brosst, ami elég nagy volt. Eladtak egy hétvégét egy bungalóban. És azután jött a nyaklánc. 
- Nos ezt a gyönyörű nyakláncot egy régi ismerősöm készítette Párizsban, a szerelem városában. - kezdett bele a mesélésbe a színpadon álló ősz hajú férfi, mire a mellette álló idősödő hölgy elég láthatóan megforgatta a szemét. Eddig ugyan az. A férfi mesél valamit a tárgyról, a nő a szemét forgatva elmondja ki viheti haza. Még ilyen adománygyűjtésen sem jártam. - Az arany és a zöld tökéletesen kiegészítik egymást, nem igaz hölgyeim? Ez a csiszolt smaragd egy Kolumbiai bányából származik és maga az ékszertervező is jelen volt, amikor milliméternyi pontossággal csiszolták meg. - a férfi levegőt vett, amit a nő ki is használt.  
- És ezt a gyönyörű nyakláncot nem más viheti haza, mint Emma - itt megbajlódott a névvel. Hát, igen. Magyar vezetéknevemet nehezen olvassák ki. - Szalai - kicsit érdekesen mondta ki, valahogy Száláj-nak ejtette, amin halkan kuncogtam. - Kérem Szalai kisasszony vegye át a nyakláncát - tapsoltak meg mind, én pedig kuncogva mentem fel a színpadra a gyönyörű nyakláncért, amit egy királykék plüss dobozban tartottak. 
- Köszönöm - mosolygok.
- Mondja csak, milyen eredetű a neve? - kérdezi a férfi felém tartva a mikrofont.
- Magyar - válaszolom. 
- Az hol van? 
- A Kárpát medencében  - mosolyodom el. - Ausztriával határosan - magyarázom. 
- Az fantasztikus - mosolyog bólogatva. Leléptem a színpadról és végig néztem, ahogy mindenki átveszi az általa vett tárgyat. Ezután a vásárlók (vagyis akik megnyerték a licitet) átnyújtották a csekkeket. Ezután visszatértünk folytatni társasági életünket. 
- Gratulálok - mondta Tom az ékszeres dobozra mutatva. - Gyönyörűen áll majd rajtad - mosolyog sármosan. Leült a mellettem lévő üres székre.
- Oh nem nekem lesz - magyarázom. - Az édesanyámnak szánom. - magyarázom mire Tom elmosolyodik. 
- Van testvéred? 
- Kettő - válaszolom. - Egy fiú és egy lány. 
- Fiatalabbak, vagy idősebbek? - kérdi.
- A fiú, Marci idősebb, a lány Szonja fiatalabb, de ő csak féltestvérem. 
- A szüleid?
- Elváltak mikor öt éves voltam - magyarázom. 
- Sajnálom - mondja. 
- Jaj, kérlek, ne. Kicsi koromban kissé szomorú voltam emiatt, de mára már úgy látom, hogy ez volt a legjobb döntés a szüleim részéről. - ezen elmosolyodott. - Anya és apa sokkal boldogabbak voltak így és ez a lényeg. 
- És a húgod?
- Hat éves voltam, amikor megszületett. Apa második kislánya. Imádom és kár, hogy évi hatszor is alig látom.
- Miért nem találkoztok többször?
- Anya és apa haragban váltak el. Apa egy darabig heti szinten akart velünk találkozni, de megszületett Szonja, ezután apa barátnője nem engedte, hogy találkozzon velünk. Végül szinte el lettünk felejtve. De ahogy el kezdtünk Marcival érni, rájöttünk, hogy Szonja a mindenünk és többször akartunk vele találkozni. Szonja is boldogan akart találkozni, de egyszer apa barátnője engem okolva azt mondta nem. 
- Miért? - csodálkozott el Tom. - Ezt nem értem, a testvére vagy, nincs joga beleavatkozni. Ő csak Szonja anyja, a tiéd nem. 
- De apa az apám - válaszolom, mikor Tom el kezdi sejteni miről van szó. - Elkezdtem a csatornámat és már bőven volt vagy 600 000 feliratkozom, mikor Szonja is megtalálta a csatornát. Persze, megmutatta az anyjának, aki kapott az alkalmon és egy találkozásnál a bátyámat beengedte a házukba, de engem nem. 
- Tessék? - esett le az álla Tomnak. 
- Szonja anyja a kapu előtt ordítozott velem, hogy milyen példát mutatok én, akkor még tizenhat évesként, az akkor tíz éves húgomnak. Hogy ez felelőtlenség, szégyelljem magam. Úgy ordítozott, hogy az összes szomszédjuk kijött és megvetően néztek rám. Marci próbálta lenyugtatni, de a nyugtatás ordítozásba fajult. Szonja sírva szaladt hozzám és ő is kiabálta, hogy én nem tettem semmi rosszat, hogy én a nővére vagyok. Erre az anyja elkezdte azt kiabálni, hogy én nem vagyok Szonja nővére, én csak egy internet lotyó vagyok, aki pénzért teregeti ki a szennyesét. 
- És apád mit tett? - kérdezte kissé dühösen már. Nem mutatta ki, de a keze ökölbe szorult és az orrlyukai kitágultak. 
- Semmit - válaszoltam. - Bevitte Szonját a házba, öntött egy kis piát a bátyámnak, és megkért, hogy menjek el. Később persze magyarázta, hogy ha kiállt volna mellettem, akkor ő se láthatta volna soha többé Szonját. Akkor csúszott ki először a száján, hogy az ő egyetlen kislányát. Én csak válaszul azt mondtam neki, hogy gratulálok, láthatod Szonját, de elveszítettél engem. Ezután csak akkor akartam őt látni, ha Szonjával jön, de a nője nélkül. - fejeztem be a mesét. Tom értetlenül nézett. 
- Ők úgy gondolják, hogy ez a youtube rossz dolog? - kérdi mire megingatom a fejem. - Ezek nem normálisak. Emma, te szereted ezt csinálni? 
- Persze - mondom határozottan. - Apa véleménye nem számít. Ilyenkor ki tudja az ember szortírozni azokat az embereket, akik igazából nem kellenek az életébe, aki rossz hatással van rá, aki csak szenvedést okoz. 
- Velem is ez volt - mondta Tom. - Mármint nem ez. - javítja ki magát. - De amikor ismertebb lettem a színészi pályán, jöttek az olyan emberek, akik csak hasznot akartak az én ismeretségemből, és ott voltak azok, akik irigykedtek meg a többiek. - olyan jó, hogy átérzi, amit én. Olyan jó vele beszélgetni. A szívemet is megdobogtatja. - És az édesanyád, hogy barátkozott meg ezzel a youtube dologgal?
- Imádja - mosolygok. - Pár videómban szerepel is, de apán kívül szinte az egész családom támogatott ebben, bár a nevelő apám furcsának találta, de nem ellenezte. Anya annyira örült, hogy azt csinálom, amit szeretnék és amihez értek. Ő volt a legboldogabb, amikor kisebb-nagyobb mérföldköveket értem el és mindenkinek azzal dicsekedett, hogy ő az én anyukám - mosolyogtam, mire Tom is elmosolyodott. - És a te szüleid?
- Ők végig támogattak engem, és mellettem álltak - mesélte mosolyogva. 
- Vannak testvéreid?
- Kettő, Emma és Sarah - mosolyog. 
- Emma? - mosolyodom el, mire mindketten nevetni kezdünk. - A véletlenek napja - kuncogok még mindig, amit Tom mosolyogva figyel. 
- Gyönyörű a nevetésed.
- Köszönöm - gondolom fülig vörösödtem, ennek a bóknak hallatán. 
- Holnap, ha gondolod megmutatom neked Londont. 
- Annak nagyon örülnék - mosolyodtam el és úgy éreztem pillanatról pillanatra egyre vörösebb leszek.
- Akkor majd megírod a hoteled címét és nevét? És akkor reggel kilenc körül el is kezdhetnénk a turistáskodásod.
- Nekem megfelel. - mosolyodtam el. Ekkor valaki megérintette a vállam. 
- Emma, ne haragudj, de elég későre jár - mutatja meg a telefonján az időt Aliz. Bármilyen hihetetlen már lassan éjfél. Aliz és én inkább koránkelő típusúak vagyunk, így éjfélkor már aludni szoktunk. Nem bírnánk sokáig. De észre sem vettem, mikor Tommal beszéltem. Pedig eléggé fáradt vagyok.  
- Ne haragudj, Tom, de úgy tűnik, ideje indulnunk - mondom, eközben Levi is ott termett Aliz mellet és egy kis puszit nyomott a homlokára. 
- Megértem. Akkor holnap - közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra, mire én kissé elvörösödtem. Az istenért, Emma! Nem kell mindenért elvörösödnöd. Tom a barátaimra nézett és akkor esett le, hogy mit is kéne tennem. 
- Oh, Tom ő itt Aliz - mutattam a vörös barátnőmre, aki mosolyogva kezet rázott Tommal. Jó, igazából úgy mutattam be, mint Alice-t de ez lényeg és nyelv kérdése. Majd Levi felé mutattam és esküszöm abban a szent pillantban nem tudtam, hogy a Leventének van-e angol változata. - Ő pedig Levente - mutattam Levire, aki kihúzta magát és szélesen mosolyogva, egy kicsit erősen kezet rázott Tommal. 
- Örvendek - mondta udvariasan Tom. 
- Szintúgy - felelték a barátaim. 
- Ideje indulni - mondta kissé csalódottan Aliz. - Örültem, Tom - mosolygott Tomra. 
- Akkor holnap - köszöntem el Tomtól, aki egy kis ideig csupán egymást néztük. Nem tudom, hogy írhatnám le ezt az érzést... A lényege, hogy csak ő volt és én, egymást néztük, mintha semmi sem számítana, a gyomromban éreztem a rég nem érzett pillangókat, akik azóta háromszor annyian lettek. 
És akkor Levi óvatosan megragadott. 
- Lépcső! - mondta nagyon vidáman. Lassan lépkedve, kissé búsan mentem le egészen a taxiig. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba egy pillantást vetettem az épületre, ahol még Tom ott lehetett. 
- Emma - szólt kedvesen Aliz, de a hangjában ott volt a türelmetlenség. Beültem Aliz mellé és vettem egy mély levegőt. Nem tudom, hogy most az alkohol bódító hatása alatt állok, vagy tényleg szerelmes lettem egy még szinte vadidegen sztárba. 

Másnap reggel hasogatott kissé a fejem, hisz a pezsgő az odavág. Eléggé. Még egy pohár is, de én ha jól emlékszem este felé, már kettőt is megittam. Nem annyira bírom a piát.  Legalább este volt annyi lélekerőm, és energiám, hogy megírjam Tomnak a hotelom nevét és letöröltem a sminkem és átöltöztem. De zuhanyhoz már akkor nem volt kedvem. Ezért az első dolog, amit csináltam, amint felkeltem. Egy jó zuhany, olyan üdítő. Ahogy kiléptem a zuhany alól sokkal éberebbnek éreztem magam, de közel sem néztem ki olyan jól. Igen, azok a fránya sötét karikák. Felvettem egy köntöst, majd egy egyszerű sminket szinte feldobtam magamra, majd a ruhásszekrényhez értem, ahol kiválasztottam egy A-vonalú, piros kordbársony szoknyát, amit elől bronz színű gombok borítottak, hozzá egy fehér bő, de rövid pulcsit, aminek a lényege, hogy lógjon egy kicsit, és egy fűzős, fekete cipőt. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, kicsit megigazítottam a hajam, ami nem sikerült túl jól. Így feltűztem. Nem hagyhattam más választást, különben nem lesz időm Tommal találkozni. Bármilyen nevetségesen hangzik. Megnéztem a telefonomat, és abban a pillanatban érkezett egy üzenet Tomtól. Mekkora időzítés már! 
T: Pár perc és ott leszek. Ne haragudj, hogy nem szóltam előbb.
Az alsó ajkamba  harapva elmosolyodtam. Milyen édes. Egyből visszaírtam. 
É: Pár perc és lent leszek. Várj meg a recepción.
Erre már nem válaszolt, de láttam, hogy látta, szóval megnyugodtam egy kicsit. Odaléptem egy alakos tükörhöz és egy utolsó pillantást vetettem a külsőmre. Nem a legjobb, de jó. Felvettem egy napszemüveget, összepakoltam a kis fehér táskámat és mosolyogva léptem ki a szobámból. Írtam Aliznak egy üzenetet, hogy ne keressenek, mert Tommal megyek ma várost nézni. Egyből jött a válasz. 
A: De nekem aztán ne a hálószobája ablakából nézegesd a várost.
A folyosó közepén megállva kikerekedett szemekkel olvastam el Aliz üzenetét. Ez sem komplett. Azt hittem elröhögöm magam, így inkább jobbnak tartottam, ha nem válaszolok. Aliz csípős kedvében szokott lenni reggelente. 
Beszálltam a liftbe és egy percen belül a a recepcióra értem, ahol megpillantottam Tomot. Szürke színű öltönyt viselt, fehér inggel. Az álla kissé borostás volt, de alig volt látható, mivel szőkés-barna. Haja most is tökéletesen állt.
Egy fotelben ült és rám várt, ahogy megpillantott felült és a szája mosolyra húzódott. 
- Gyönyörű vagy - mondta, ahogy elé értem. Szélesen elmosolyodtam. 
- Te sem panaszkodhatsz - mosolygok rá. 
- Készen állsz?
- Készen, ha te is. - válaszolom.