A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝓮𝓷

- Emma! - szólítgatott anya. Alig láttam valamit. Minden homályos volt. Épphogy ki tudtam venni édesanyám sápadt arcát, a rossz kórházi fényekből. Anya szeme vörös volt a kialvatlanságtól és/vagy a sok sírástól. Régen nem láttam anyát így szenvedni, mint a betegségem alatt. Rámosolyogtam, hogy biztosítsam arról, hogy jól vagyok, de csak egy grimaszra futotta. Anya torkából egy újabb sírás tört fel. Nem tudom ki szenved jobban. Én vagy ő? Meg akartam érinteni anyu kezét, de erőm se volt felemelni, csontos kezemet. Anya odahajolt és puszit nyomott a kopasz fejemre. - Szeretlek, kicsi Emma, tudd ezt. - sírta el magát újra. Nem tudtam sírni, pedig nagyon akartam. A könnyek folytak a szememből, de néma voltam. Nem volt erőm. Mintha egy elefánt ült volna a mellkasomon. Mintha az utolsó csepp lelket is kiűznék belőlem. Anya a könnyes arcomat látva még jobban zokogott. Ekkor megjelent az oldalán a mostohaapám, szintén fáradt, kisírt tekintettel. Megfogta anyu vállát, és lehajolt az ágyamhoz.
- Szia, nagy lány! - próbált boldognak látszani, de az ő szeméből is potyogtak a könnyek. Anyu másik oldalán megjelent a bátyám, Marci. Vézna volt és holt sápadt, anya széke mellé ledobta a sulis táskáját és mellém lépett. Tizenhét éves. Jövőre érettségizik. Vajon azt még megélem?
- Szia - szólt szomorúan. - Mizu? - kérdi elfojtott hangon.
Lenézek a kezeimre, amiből rengeteg cső állt ki. Már kicsit sem zavart. Szinte már természetes volt. Marci követte a pillantásomat, és gyengéden megfogta a kezemet. A keze meleg volt, hiába van kint már ősz. Vagy rosszul tudom?
Az ágy másik oldalán megjelent egy nővér. Ránk mosolygott.
- Jó napot - mondta derű látóan. - Nos, Emmácskám. Hogy vagy?
- Mondjuk úgy - mondom nehézkesen. A nővér lenézett a kórlapomra, majd az eddig a hóna alatt tartott dossziét. 
- Ez fura - szólt a doktornő. 
- Micsoda? - kérdezte ijedten anyu. A szavak kezdtek lassan összemosódni. Fekete pacák mosták el a látásomat. Alig tudtam koncentrálni, mindenkinek az arcát már kész homály fedte. A torkom összeszorult, nehezen kaptam levegőt. A függönyt elhúzta egy nővér, már csak hallottam, ami történt, minden olyan zavaros volt. 
- Doktornő! - szólt a nő. - Megtudjuk műteni Emmát! Még ma! - lelkendezett. Forróságot éreztem a felső ajkam körül. Minden összefolyt és mindent ellepett a feketeség. Lassan mintha álomba merülnék. Ilyen érzés volt találkozni a halállal, még ha egy röpke pillanatra is. 

Levegőt kapkodva ébredtem fel a rémálmomból. A mellkasom feszült, a pulzusom az egekben, nehezen kaptam levegőt és sírtam. Ez igaz. Tizenkét éves koromban rákkal diagnosztizáltak. Kemény másfél évig haldokoltam. Életem legrosszabb pillanatai voltak. Egy kisebb agydaganatom volt, ami szerencsére nem okozott további következményt. Zűrös egy életem van, tudom. Viszont, még a követőim se tudják, hogy én ezeken keresztül mentem. 
Már az utolsókat rúgtam, mikor abba a budapesti kórházba megérkezett egy híres neves idegsebész, akinek felkeltettem az érdeklődését. Mielőtt a műtő szobába vihettek volna leállt a szívem. Újraélesztettek, de húsz másodpercig halott voltam. Ez örökre megbélyegzett. Néha halottnak érzem magam. De élek. És ez nem mindig jut eszembe. Az az idő elmúlt, és tudom, ha visszatér én belehalok. 
Ránéztem a telefonom órájára. Reggel fél öt volt. Csodával határos módon Tom elérhető volt. Épp rá akartam írni, de pont megelőzött. 
T: Jó reggelt❤️️
Gondolkodás nélkül visszaírtam neki.
E: Szia❤️️
T: Miért vagy ilyen korán ébren?
E: Rémálom😓
T: Minden rendben?
Kis hezitálás után, úgy döntöttem, hogy nem avatom be a "véres" részletekbe. Hány napja járunk? Egy? Vagy már ez kettőnek számít? Nem akarom elüldözni. 
E: Igen, persze 😁
T: Hazudsz 
Erre azért nem számítottam. 
E: Tessék?
T: Tudom, hogy hazudsz
T: Miért nem mondod el?
E: Mert fáj...
Vallom be. 
E: Majd élőben elmondom. 
T: Most ráérek! És te? 
E: Most ráérek, de te biztos?
T: Biztos. Tíz percen belül ott leszek. 
Megszeppenve néztem a telefont. Nem tudtam elhinni, hogy Tom egy ilyen kis semmiség miatt képes hajnali négy órakor és harminc perckor ide jönni. Egy pillanat... Tom idejön. Tíz perc múlva itt lesz. Kipattantam az ágyból. Gyorsan átöltöztem, elpakoltam az elől hagyott dolgaimat és bevetettem az ágyat. Még volt egy kis időm egy arcmosásra, de másra nem, ugyanis a portáról hívtak. 
- Igen? - szóltam bele a telefonba. 
- Jó reggelt, ma'am! - szól bele a telefonba a portás fiú. - Látogatója érkezett. Egy bizonyos Thomas Hiddleston. 
- Engedje fel, kérem. - mondom.  
- Ahogy óhajtja. 

Az ágyon ülve vártam Tomot, aki két percen belül kopogtatott az ajtómon. Hevesen futottam oda az ajtóhoz és nyitottam ki azt. Tom ott állt az ajtóban. Egy laza póló volt rajta és egy farmer. A haja kissé kócos volt. Mély levegőket vett, a homlokán gyöngyözött pár izzadságcsepp. Az alkarját az ajtófélfának támasztotta és igéző szemeivel rám nézett. A tekintetéből rengeteg érzelmet kiolvastam, köztük az aggodalmat is. A kezei közé vetettem magam. Ő szorosan átölelt és megpuszilta a fejem búbját. 
- Kérlek, áruld el, mi a baj!
- Mindent elmondok, amit tudni szeretnél - motyogtam a mellkasába. Behúztam a szobámba Tomot, aki leült az ágy szélére. Félve pillantott rám. A tekintetében benne volt minden. A szeretetet, a féltés, a vágy és az aggodalom. Várakozón nézett rám, én pedig még ott álltam előtte. 
Lassú léptekkel Tom elé léptem, aki kinyújtotta a kezét, átölelt, majd nagy meglepetésemre az ágyba húzott. Ott feküdtem Tom mellett, a fejem a mellkasán pihent. Ő a hajammal játszott és néha-néha belecsókolt a hajamba. 
- Mondd el, hagy segítsek - suttogta. 
- Félek - vallottam be, nehézkesen. 
- Mitől? - kérdi. 
- Attól, ha elárulom, akkor félelemből elfutsz - vallom be. Tom gyengéd mozdulattal felé irányította a tekintetemet. 
- Emma - suttogta. - Sosem fogok elfutni. Irracionális gyorsasággal beléd szerettem. Végig melletted maradok, de hogy tudjak segíteni, ahhoz tudnom kell mi a baj - Tom szemében elszántság tükröződött. Éreztem, hogy nem fog elhagyni. Tudtam, hogy velem marad és szeretni fog. És én is szeretem őt. 
- Tizenkét éves koromban agydaganatot diagnosztizáltak nálam - vallom be. Tom megrökönyödött a szavaimtól, mégis visszafogta magát. - Tizenhárom éves koromban megműtöttek, de a műtét előtt húsz másodpercig halott voltam  - a szemeim könnyesek voltak. Annyira fájt erről beszélnem. - A műtét után az immunrendszeremet újjá kellett építeni, de lettek következményei. Három éven át allergiás voltam a banánra, az almára, a búzalisztre, a répafélékre, a tökfélékre, a rozslisztre, a citrusfélékre, a mogyorófélékre, a szezámmagra és a paradicsomra - sorolom és sorolom. Ez mind igaz. - Az volt az egy szerencsém, hogy ezek ételintoleranciák voltak, így nem fuldokoltam egy  kis mogyorótól. Az allergiák elmúltak, de az orvosom tegnap telefonált, hogy kell egy új vizsgálat. 
- Lehet, hogy újra rákos vagy?
- Nem tudják- vonom meg a vállam. - A doki azt mondta, hogy a vérképem nem a legszebb, így nem ártana egy CT. - regélem a szívem baját. 
- Akkor semmi sem biztos, Emma - mondja biztatóan Tom. - Élvezd az életet. Ne rekedj meg itt - finoman megsimította az arcomat. Könnyes szemekkel Tomra mosolyogtam, akinek már a puszta itt léte, már nyugtató hatású számomra. Tom átölelt és megpuszilta a fejem búbját. - Hány órát aludtál az éjjel? - kérdi. 
- Elég keveset - vallom be. - És te?
- Keveset - vallja be. - Mit szólnál, ha kicsit aludnánk még? - kérdi mosolyogva.
- Jó ötlet. De nekem fél tizenegykor már ébren kell lennem - mondom. 
- Háromnegyed öt van - kuncog Tom. - Aludjunk - nyom még egy puszit az arcomra. 
Lassan Tommal álomba merültünk. Nem volt rémálmom, nem volt semmilyen álmom. Szimplán boldog voltam, hogy a szerelmem karjaiban aludhatok. 

Sziasztok! Nos, igen, egyre ritkábban lépek fel Wattpadra 😢. Mivel teljesen be vagyok havazva és rengeteg problémám támadt az életben. Magánéleti és egészségügyi egyaránt. De ez nem ide tartozik. 
Az hogy Emma rákos volt, az tényleg egy hirtelen ötlet volt, mivel az volt az első ötletem, hogy Emma epilepsziás, de ritkán vannak rohamai. Aztán elhessegettem ezt a gondolatot és átírtam arra, hogy rákos volt. Remélem tetszett ez a fejezet és ígérem, hogy próbálok több részt is hozni. 
Csók, Sarah😘