A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓣𝓱𝓻𝓮𝓮

Mosolyogva álltam Tom előtt, aki a kezét nyújtotta felém. 
- Hol kezdjük? - kérdeztem boldogan. Boldogan megfogtam a felkarját és egy kicsit közelebb mentem hozzá, de akkor is úgy, mint egy félénk őzike. 
- Majd meglátod - mosolyog sejtelmesen Tom. - Itt parkolok - mutat egy ezüst kocsira. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, én pedig mosolyogva ültem be. Tom Hiddleston egy igazi úriember. Ezt el kell ismerni. A kocsit megkerülve beült a vezető ülésre és mosolyogva indította el a kocsit.
Egész nap London nevezetességeit néztük. Fantasztikus volt. Elmentünk a Big Benhez, a a Tower-hez, a Tower-Bridge-hez, a Buckingham-palotához, a Westminster-palotához, a Trafalger térre és még sok máshoz is elmentünk. Tom mesélt mindegyik helyről egy keveset és személyes emlékeket is fűzött hozzá. Közben megtudtam, hogy imád utazni, szeret táncolni, a kedvenc filmje egy akciófilm, a szülei elváltak, de ő sem áll hozzá negatívan, mivel a szülei sokat veszekedtek. Rengeteg nyelvet beszél, folyékonyan beszél franciául, görögül és spanyolul, de tanult  olaszt és latint is. Én csak németül és angolul tudok, szóval...
Olyan türelmes és fantasztikus volt. Kicsit sem zavarta, ha megálltunk fotózni, vagy instagram storyba kitettem pár dolgot. Csak őt nem mutattam és nem jelöltem meg. Ez közös döntés volt. Mindketten tudjuk, mivel jár a reflektor fény és otthon engem szétcincálna a sajtó, azzal, hogy milyen példát mutatok a fiataloknak.  
Kettő óra körül leültünk egy étteremben. Még a főételt se hozták ki, de már két képet kértek Tomtól és persze dedikálást. 
- A sztár élet hátrányai - sóhajtom, mire Tom felkapja a fejét.
- Tessék? - kibújt a szög a zsákból. Kissé elpirultam. Hogy lehetek ekkora idióta? - Te tudod ki vagyok? - mosolygott sejtelmesen. 
- Persze, hogy tudom - vallottam be. - Már az első pillanattól kezdve tudtam - kissé széttártam a karjaimat és elnevettem a baklövésemen. - Ne haragudj - mondom. 
- Miért haragudnék? - nevet Tom. - De miért tettetted azt, hogy nem tudod? - érdeklődött felvont szemöldökkel. 
- Amikor utánam hoztad a szobakulcsomat az volt az első gondolatom, hogy egek. Azt hittem meg sem fogok tudni szólalni - regélem, és ez igaz is volt. Visszatekintve a tegnapi napra, talán úgy nézhettem ki, mint egy őzike, aki kiszaladt az útra. - Utána azt gondoltam, hogy biztos nem azért vagy ott, hogy mindenki aláírásért, meg képért könyörögjön. És meghívtál kávézni, amire egyáltalán nem számítottam - ezen Tom elmosolyodott. - De kicsit sem bántam, sőt, nagyon örültem neki. Azután este találkoztunk, és ma. Nem akartam felhozni, hogy amúgy tudom, hogy most engem a rajongó táborod megölne, mivel híres vagy és tudom milyen jó filmekben kaptál szerepet. Mivel olyan jó volt veled beszélgetni. Néha Levivel vagy Alizzal sem tudok így beszélgetni, mint veled - magyarázom. Félénken Tomra pillantottam, aki mosolyogva nézett engem. 
- Jó tudni - válaszolt, majd a pincér kihozta a a főételt. Nem ettem túl sokat, nem szeretek túl sokat enni. A szüleim szerint dilis vagyok, hogy ennyire berögződött nálam ez a fogyókúra dolog, de legalább nem vagyok anorexiás. Próbálom megtartani azt a pont jó arányt. Igen, azt hiszem ez belém rögződött. 
A desszert után Tom erősködött, hogy ő fizet, egy darabig vitatkoztam vele, de hallani sem akart róla. Még azt se engedte, hogy az én részemet kifizessem. Nem mintha ez baj lenne, csak nem szeretem, ha helyettem fizetnek ki valamit. 
Ezután újra útra keltünk. Pár múzeumot is megnéztünk, ahol szintén Tom fizetett. Itt is erősködtem, hogy ki tudom fizetni, még akkor is amikor nem volt kedvezmény. Mivel egyes helyeken jelentősen nagy kedvezményt kapnak azok az emberek, akik még nem töltötték be a huszonötöt. Az egyik múzeum előtt megmakacsoltam magam. 
- Tom, nincs vita, itt most én fizetek! - mondtam, mire meglepetésemre Tom nem állt az utamba. 
- Rendben, de a következőt én állom - szögezte le. Mosolyogva lépett be a múzeumba, és majdnem elröhögte magát. Miért? Mert ingyenes volt a belépés! Elég bugyuta fejet vághattam. Az élet minden áron be akar oltani Tom előtt?
A múzeum látogatás után nevetve mentünk a Regent's Parkba. Gyönyörű hely volt. Egy szökőkútnál megálltunk és leültünk a szélére, onnan néztük a virágokat, a szinte már végtelenségbe nyúló bokrokat és fákat. A zöld gyepre hullott kevés sárga levél jelezte az ősz közeledtét. Gyönyörű. Mögöttünk a szökőkúttól alig halottunk valamit, de egy kis pillanatra mindketten elhallgattunk és figyeltük a természetet. 
- Emma - szólt kedvesen Tom, megszakítva a csendet. Mosolyogva néztem rá. - Van kedved holnap eljönni velem vacsorázni? - kérdezte. Egy pillanatra éreztem, hogy elpirultam, de a választ szinte egyből rávágtam. 
- Igen - válaszoltam, amitől Tom megkönnyebbülten elmosolyodott. 
- Holnap dolgoznom kell, de este hatra érted megyek. - mondja. Én csak bólogattam. Ez egy randi? Olyan szívesen megkérdeztem volna, de nem akartam tolakodó lenni, vagyis inkább... nem. Én csak ki akartam élvezni a pillanatot, vele. 
Este öt óra felé Tomnak sürgős dolga akadt, így visszaindultunk a hotelba. 
- Akkor holnap - búcsúztam el tőle. 
- Holnap - mosolygott rám. Egy pillanat alatt odahajolt hozzám és arcon csókolt. Úgy éreztem az arcom teljesen vörös lehetett. Az alsó ajkamba haraptam és próbáltam udvariasan reagálni. 
- Szia! - köszöntem el és kikecmeregtem a kocsiból. Mosolyogva léptem be a hotelbe és ahogy az emeletemre értem el kezdtem dörömbölni Alizék ajtaján. Olyan csodás volt a mai nap és olyan jól éreztem magam Tommal, hogy muszáj volt kiöntenem valakinek a szívem. 
- Aliz! - sziszegem visszafojtva az épp feltörő örömkönnyeket és azt a mérhetetlen boldogságot. Aliz kissé dühösen kinyitotta az ajtót és várakozó tekintettel nézett rám. 
- Mi az? - kérdi. 
- Randira hívott. 
- Ki? - kérdezte meglepetten. 
- Tom - vágtam rá vigyorogva. 
- Gyere be - ragadott karon Aliz. 
Mindent elmeséltem nekik. Hogy mit tudtam meg Tomról, hogy milyen kedves volt, és nagylelkű. Hogy mi mindent csináltunk. Csak áradoztam. Levi és Aliz jelentőségteljes pillantást vetettek, majd rám néztek. - Te szerelmes vagy - mondták tökéletes szinkronban. 
- Mi? - kapok a vörös arcomhoz és tettetett sértettséggel rájuk néztem. - Dehogy vagyok szerelmes. 
- De az vagy - mondja Levi mosolyogva, miközben egy kis fésűvel a szakállát igazítja. 
- Talán - vallom be. 
- Biztos - vágják rá. - Gyere ide! - ölel meg Aliz. - Ádám óta senkivel se voltál ilyen boldog, de akkor is érzelmileg sarkban tartott. Tomnak csak annyi hátránya van, hogy... - próbálta kifejezni magát, de Levi beelőzte. 
- Hogy az apád lehetne. 
- Ez nem igaz - menti a menthetőt Aliz, de csak rá kellett nézni, hogy tudjam ő is erre gondolt. Hiába élünk egy teljesen modern világba, még nem tudták teljesen elfogadni, ha valaki meleg, vagy a párja több évvel idősebb nála. Ez volt Zsolttal és anyuval is. Köztük pontosan nyolc év különbség van, ami így is kisebb, mint ami Tom és köztem van, de tudtam, hogy ők meg fogják érteni. - Ha boldog vagy vele, akkor semmi sem számít - mondta egy kis szünet után Aliz. 
- Szeretünk kis csillag, csak féltünk - simítja meg a fejem búbját Levi. Levi és Ali néha úgy bánnak velem, mintha a gyerekük lennék. A szárnyaik alatt hordoztak és még néha most is. Az utazásaim nagy részére elkísérnek és felügyelnek rám. Nagyon szeretnének babát, csak nem mondják ki. De én látom rajtuk. Ismerem őket mind a tenyeremet. 
- Segítesz kiválasztani a ruhámat? - kérdem Aliztól. 
- Persze! - lelkendezett. Elindultunk a szobámba és azt a három elegánsabb ruhát is kivettük a szekrényemből. És végül egy fekete ruhára esett a választásunk, ami pár centivel a térdem alatt ért véget, de mind két oldalt fel volt metszve egészen combközépig. Kissé puffos ujjai tették igazán érdekessé számomra ezt a ruhát, meg a gombos nyílása. A csípőmnél egy övvel kellett megkötni. 
(Írói jegyzet: A ruhát így képzeltem el, csak nem tudtam ennél jobb leírást adni hozzá 😂😂:

)
Aliz fejben már össze is rakta a szettemet. Kölcsön adta nekem a tűzpiros körömcipőjét és a hozzápasszoló borítéktáskáját. A sminkemet még nem döntöttem el, de majd rájövök. 
Miután összeraktuk a holnapi szerelésemet, Alizzal átöltöztünk és kisminkeltük magunkat, mert úgy éreztük készítenünk kell pár képet. 
Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a vlogot, csupán jövő héten kezdjük el, mert még négy videó van a laptopomon, amit meg kéne vágnom és kitennem yt-re. Levi fotózott minket, néhány képnél viszont én voltam a fotós. Nagyon jó volt. Ezután elmentünk vacsorázni a hotel éttermébe. Nem ettem túl sokat, ami miatt kaptam a szemrehányásokat. 
- Többet kéne enned - mondja Aliz. 
- Aliz, ne kezd - mondja vészjóslóan Levi. 
- De kezdem - morog magában. Levivel összenéztünk és egészen addig, amíg a szobámba nem értem Aliz zsörtölődését hallgattam. Tudom, hogy ez nem a legjobb, de... Mindegy. Megszoktam, hogy mindig magyaráznom kell, hogy miért teszem. De az hogy hozzászoktam, még nem azt jelenti, hogy beszélni is akarok róla. 
Lehuppantam a puha ágyamra és elkezdtem egyenként megszerkeszteni a képeket, amiket ma készítettünk. A szerkesztés nálam annyiból szokott állni, hogy a leghalványabb filterezés és egy nagyon kicsit feljavítom. Mindegyiken megjelöltem Alizt és Levit. Ezután a fürdőszobába mentem, ahol letöröltem a sminkemet, véghez vittem az esti rutinomat, majd lezuhanyoztam. Az ágyban még megszerkesztettem egy videót és premierbe feltöltöttem. Holnap reggel kilenckor ki is fog kerülni egy újabb sminkelős videó. Ezt is kihúzhattam a listámról. Tíz óra körül a laptopomat kikapcsoltam és elnyomott az álom. 


----------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! Nos, egy újabb részt hoztam, amivel nem vagyok nagyon megelégedve, de én szinte egyik munkámmal se vagyok megelégedve😂. Ez egy kicsit (majdnem 1000 szóval) rövidebb lett, mint a többi, de egy pár dolgot szívesebben hagynék a többi fejezetre is. Ha tetszett akkor egy csillaggal jelezzétek. Addig is sziasztok♡♡!