A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓷𝓲𝓷𝓮

- Na, de most komolyan - nevetett a telefonba Nina. - Ribikém - sóhajtott egy nagyot drámaian. - Milyen volt? - kérdi sokat mondóan. A szekrény előtt álltam, ruhát válogattam a mai rendezvényre, közben felhívtam Ninát és vadul dobogó szívvel meséltem el neki a mai napot. Természetesen hozzá fűzött pár (perverz) megjegyzést viccesen. Ma vicces kedvében találtam. 
- Nina - sóhajtottam. - Fantasztikus. - nevetek fel boldogan. - Esküszöm neked én... SZERETEM! - mondom határozottan a telefonba, mire Nina felvisít. 
- Ügyes vagy, ribim! - ujjong teljes erőbedobással. - Ajjjj, és ma este is együtt lesztek? - ebben a pillanatban elszomorodtam. Olyan fájdalmas bevallani, még saját magamnak is, hogy csak holnap láthatom. Jó-jó. Ezt a napot túlélem. De mi lesz, amikor haza megyek? Nem tud se ő, se én mindennap egyik helyről a másikra repülni egy randi kedvéért. Szeretem, de nem kényszeríthetjük a másikra, hogy órákat utazzon. Maximum hétvégénként, meg szünetekben láthatjuk a másikat. Meg amikor mindketten ráérünk. 
Ajj, nem akarom, hogy ez a kapcsolat is a távkapcsolat miatt szétment párok közé kerüljön. De nem is fog! Nem fog... Vagyis remélem. 
- Nem - rázom meg a fejem. - Ma dolgozom - ilyen keserűen még sosem mondtam, hogy dolgozom. Sosem. Egészen mostanáig, mivel rájöttem, hogy van még egy dolog, amit nagyon szeretek. Az pedig Tom és a Tommal való randik. A séták, a beszélgetések, az együtt evett ételek, még a kis vitatkozások, hogy ki állja a számlát. Minden egyes dolog hiányozni fog, mivel minden egyes dolog egy kész álomvilág és egy másik élet. Ahol nem állandóan ugyan azt a lemezt pörgetem és nem csak álmodozom a nagy szerelemről. De lehet, hogy ezt csak beképzelem magamnak? Hogy igazából nem is szeretem, csupán vágyom az újdonságra? Hisz ez olyan gyors, olyan álomszerű. Elképzelhetetlen, hogy egy sztár PONT BELÉM szeressen. Minden olyan hihetetlen és elképzelhetetlen. Viszont ahogy rágondolok... A testemet elönti egy ismerős, mégis kellemes melegség, egy finom borzongást érzek, és a gyomromban pillangók repdesnek. Szeretem. Kétségek nélkül már, biztos vagyok ebben. Szeretem. 
- Milyen rendezvény lesz? - kérdi kissé csalódottan Nina. 
- Huawei - mondom. - És nem tudom mit vegyek fel - nyafogok. Már vagy fél órája, a hotel köntösében, a szekrény előtt állok és nézem a ruháimat, hogy melyik lenne a legjobb. 
- Jaj ne kezd - sóhajt fel Nina. - Valamit itthon hagytál Miss Mindentrendbentartok? - röhög ki nem túl kreatívan.
- Nem, semmit, csak nem tudom mit vegyek fel - magyarázom. 
-  Én nem tudok ebben segíteni - mondja. - De szerintem egy kis fekete minden alkalomra tökéletes. Na, kivéve egy esküvőre. Arra nem jó - mondja. És ekkor, megpillantottam A Ruhát. Egy egyszerű fekete ruha, rajta egy fekete tüll réteg, amit virág hímzések borítanak. A ruha felső része ing szabású volt, a gallérjai sötét fekete színű. Ezt nagyon rég hordtam utoljára,  azt hiszem egy éve. Nem is tudom, hogy került a bőröndömbe, hisz ez a ruha a gardróbom mélyén az elfeledett csodák között volt. 
- Na mi ez a nagy csend? - kérdi szórakozottan, aminek hála feleszméltem a gondolataimból.
- Semmi, csak megtaláltam a ruhát - motyogom a telefonba. 
- Na, végre - nevet fel. - Majd kérek képeket. 
- Megkapod - mondom.  
- Na, ribikém, hagylak készülődni. És is megyek a semmittevés édes világába - köszön el. 
- Szia - motyogom szomorkásan, majd letettem a kagylót. Nina mindig lettel tölt fel, és erre most szükségem lett volna. Most valahogy melankolikus kedvem volt. Mindenhez.
Mintha kiszorult volna belőlem az élet utolsó szikrája is, amit eddig két ember tudott orvosolni: Nina és Tom. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól kijönnének, de abban is biztos vagyok, hogy Nina nem fogja tudni megfékezni magát, és elkezd a színészetről kérdezősködni, meg úgy szimplán Tomról. Tomnak még válaszolnia sem lesz ideje. 
Lassan elkészülődtem és Alizékkal elindultunk a bemutatóra.
(Emma ruhája)