A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝔀𝓮𝓷𝓽𝔂𝓯𝓸𝓾𝓻

Megnyugodva szálltunk be a kocsiba és hivatalosan ideiglenes gyámként. Fel kell majd hívnom Marcit és elmondanom a helyzetet. Nem fog örülni neki, hogy nem szóltam neki erről. De remélem megérti. Elvégre vészhelyzet volt! És akkor döbbentem rá, hogy sem a húgom, se a bátyám nem ismeri hivatalosan Tomot. Aztán az jutott eszembe, hogy egyáltalán hol fog aludni Szonja? Az egyik vendégszobát be kéne rendezni az ő szobájának, de csak az egyikben vannak bútorok. El kéne jutni odáig, hogy vegyünk egy-két bútort a másik szobába, de végső esetben ideiglenesen Tom szobájába beköltözhet, addig Tom átköltözik hozzám. Bár amúgy is nálam alszik, csak a cuccai vannak a másik szobában. Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. 
– Tom, mi lenne, ha kiürítenék neked a gardróbban pár fiókot és fogast? – kérdeztem mosolyogva. Tom döbbenten pillantott rám. Ha a szája sarka nem ívelt volna felfelé biztosan azt hinném, hogy nem örül ennek. 
– Komolyan? – kérdezte mosolyogva már. 
– Igen – válaszoltam határozottan. A visszapillantóban Szonjára néztem, aki értetlenül nézett minket, majd inkább a mellettünk elhaladó kocsikat nézegette. Annyira kis aranyos. 
Tom egész út alatt engem nézett. Sehova máshova, csak az arcomat fixírozta. Nem érdekelte a táj, vagy bármi más és ez nekem nagyon imponált. Legszívesebben leállítottam volna a kocsit és az ölébe ülve forró csókba vontam volna, de az imádott kishúgom most az egyszer akadály volt valamiben. Imádom Szonját, és Tomot és nem tudom miért, de már az életemet sem tudnám elképzelni kettejük nélkül. 
– Szonja, szeretnél beszélni Marcival? – kérdeztem, mire Szonja hevesen bólogatni kezdett. Sosem szerettem vezetés közben keresni a névjegyek között, hiába volt az a kis képernyő, ami segített ebben, és továbbra sem tudom a hivatalos nevét. Na, mindegy, ha szükség kívánta, akkor legyen. Marci pár csöngés után felvette. 
– Na mi van húgom? – szólt bele a telefonba boldogan. Hát hamarosan nem lesz boldog. 
– Gyorsan javítsd ki magad. Húgaid. – a vonal másik végén döbbent csend volt. Igen, első ízben erre számítottam. 
– Tessék? – kérdezte pár perc után. – SZONJA OTT VAN VELED?! – a hangjában izgatottság volt. Nagyon régen látta Szonját. Úgy volt, hogy a nyáron elvisszük egy kis útra, de az sem valósult meg. Most már bárhová elvihetem. Megmutathatom neki a világot. Vagyis... Tomra sandítottam, aki továbbra is engem nézett, ezen elmosolyodtam, de a szememet az útra szegeztem. Oké, akkor áthúzva, megmutathatjuk neki a világot. 
– Igen, épp mögöttem ül a kocsimban. 
– Hogy tudtad elhozni? Apa vagy az a némber engedte?? 
– Ki vagy hangosítva – adtam tudtára, de kicsit sem zavarta. 
– Nem fogok hazudni – nevetett fel könnyedén. 
– Én sem. Apa szerintem nem is tud erről, Szonja anyja pedig most a rendőrségnél van elméletileg... – a vonal végén valamit leejtettek. Valami nehezet, mivel nagyot koppant. 
– Hogy mi van? – kérdezte. – Istenem, Emma, mi történt? 
– Szétmentek, aztán új faszi jött a képbe, aki nem bánt jól Szonjával – azt hittem elsírom magam, ahogy eszembe jutnak ezek a dolgok. A kicsi húgom... Biztos fáj mindene. Még most is olyan sápadt, és a szemei nagyon karikásak. Tizenhárom évesen! TIZENHÁROM! Én tizenhárom évesen épp agydaganattól szenvedtem meg egy csodára vágytam, de most ez az egész eltörpült amellett, amit Szonjának kellett kiállnia. Most már nem hagyom magára. 
– Ugye... nem? – zihálva vette a levegőt, mint valami felbőszült bika. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a bátyám idegbe gurul. Szonjára pillantottam, aki szomorúan lehajtotta a fejét. Édes kicsi kincsem. 
– Szonja, szeretnéd inkább személyesen megbeszélni ezt? 
– Ne haragudj, Marci de igen – mondta elhaló hangon, amit még Tom is észrevett. Aggodalmas arccal hátrafordult, majd bíztatóan rámosolygott. Szonja viszonozta a mosolyát. – Nem kell aggódnod, már a rendőrség intéz mindent – továbbra is bátortalanul mondta a dolgokat, de legalább kimondta. Ez haladás. Ugye?
Marci nem akarta letenni egy darabig. Meg akart róla bizonyosodni, hogy mind jól vagyunk. Vagyis pontosabban ketten, mivel továbbra sem tudott Tomról. Na jó, most már tényleg ki kéne tálalnom! Nina is már elkezdte, hogy mikor ismerkedhet meg vele. Vagyis pontosabban Tom ismerkedhet meg Ninával és nem fordítva, hisz Nina olyanokat tud életem szerelméről, amit még ő sem. 
– Legkésőbb holnap akkor már ott leszek nálad, Emma! – jelentette ki határozottan Marci. – Többé nem kell félnetek semmitől, ígérem.  – Ezzel letette a telefont, meg sem várva a válaszunkat, vagy egy elköszönést. Tommal egymásra pillantottuk, majd bátortalanul elmosolyodtam. 
– Mit szólnál, ha meghívnánk hozzánk Marcit és később a barátaimat is, hogy... – tartottam egy kis szünetet, mintha a megfelelő szót keresném, de az igazság az, hogy az angol szinte a második anyanyelvem. Nem kellett gondolkodnom egy mondatomon sem annyira, a fejemben mindent egyből le tudtam fordítani. Ezért nagyon büszke szoktam lenni magamra. – megismerkedjetek – fejeztem be a mondatot, mire Tom szélesen rám mosolygott. 
– Komolyan beszélsz? – kérdezte boldogan. 
– Igen – mondtam hezitálás nélkül. Tom megragadta az egyik kezemet és megcsókolta az ujjaimat. Szonja döbbenten felszisszent mögöttünk, de egy szót sem szólt. A nyakamig levörösödtem, szerintem, de Tomot nem zavarta. Vagy ha mégis, akkor jelét nem adta. 
– Nagyon örülnék neki, szerelmem – kislányos zavaromban csak tátogni tudtam, de végül egy értelmes mondatot sikerült kinyögnöm. 
– Boldog férj, boldog élet – nevettem fel zavaromban. 
– Nem inkább boldog feleség, boldog élet – sandít rám ravaszdin mosolyogva. Megrántom a vállam. 
– Akkor tegyél boldoggá – pillantok rá, kicsit kipirultan. Jó, egy pillanatra belelestem a visszapillantóba, és full piros voltam, de mindegy. Tom kicsit közelebb hajolt, hogy a suttogását is meghallhassam. Kisfiús mosolyra húzva a száját, már erotikus lassúsággal ejtette ki a szavakat.
– Ez lesz életem célja, egyetlenem – ekkor megpuszilta az arcom. Az alsóajkamba haraptam, Tom pedig ezt látva folytatta. Na, ezért kap! De annak örülne, de én is szóval megkapja. – Ugye, estére nincs semmi terved? Mit szólnál egy közös zuhanyhoz, drágám – már ahogy csak beszélt róla... Legszívesebben leállítottam volna a kocsit és az ölébe másztam volna, de per pillanat, az autópályán, kicsit veszélyes, kicsit drága és kicsit baromság lenne. Meg hát mögöttünk ül a kishúgom! És erre már egyszer gondoltam, de mindegy. Majd egy nap... Tom fojtatta a kínzásomat, amikor egyszer csak vörös arccal ránk kiáltott... angolul... 
– Ugye tudjátok, hogy azért tudok egy keveset angolul?! – Tommal mindketten elsápadtunk. Baszki!