A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝔀𝓮𝓷𝓽𝔂𝓷𝓲𝓷𝓮

Kicsit később mint terveztük, de elindultunk kávézni. Repestünk az örömtől a reggeli események után. Főleg én, de legalább nyilvános helyen leszünk, így elkerülhetjük a drámát. Tommal újból inkognitóba öltöztünk, ami hatalmas napszemüveget jelentett és az én esetemben még baseball sapkát. Míg Tom egy fantasztikus öltönyt vett fel, ami kihangsúlyozta széles vállait és lehetetlenné tette, hogy ne nézzek rá félpercenként, én egy feszülős fekete bőr leggingset választottam, hatalmas kötött garbóval, ami combközépig ért nekem, edzőcipővel és egy pár centivel a térdem fölött véget érő fekete szövetkabáttal párosítottam. Nem a legszexibb szerelés és a bőr naciban továbbra is úgy megyek mintha egy hétig le nem szálltam volna egy lóról, de legalább nem feltűnő. Budapesten vagyunk, a bőrnaci minden második emberen előfordul. Sőt, van durvább is. Szonja egyszerű farmert vett és pulcsit meg egy kabátot. Mindegyik új volt rajta, de a mosoly az arcán elárulta, hogy tetszett neki. Szorosan a kezembe kapaszkodott a tömeg láttán, míg Tom a másik oldalamon sétált és átkarolta a derekam. Olyanok voltunk, mint egy boldog család. Én nagyon is boldog voltam velük és nem akartam, hogy ez megváltozzon.
Lassan odaértünk a kávézóhoz, ahol már Marci ott várt bennünket. Szonja egyből megtámadta a sütispultot, de fél percenként visszajött megkérdezni, hogy az milyen süti. Eszterházy, Házi krémes, Mozart... Ledöbbentem, amikor megkérdezte, hogy mi van a Fekete erdő tortában. De nem csak én, Tom is felvont szemöldökkel nézte Szonját, mikor megkérdezte tőle, hogy mi az a tripla csokis süti, vagy a sajttorta. Marci arcán áthaladt egy fájdalmas arckifejezés, majd Szonjához fordult. 
– Kicsikém, nem sütiztetek apuval? – kérdezte, mire Szonja félénken megrázta a fejét. Angolul odasúgtam Tomnak a fordítást, amit Szonja meghallott így angolul válaszolt már, hogy Tom is értse. 
– Alapból nem... Szülinapomra a Tescoban szokott venni egy kicsi vaníliás sütit, de az nem annyira finom. 
– Kérj amit szeretnél, Szonja, ha nem bírod megenni, akkor majd elvisszük haza – mosolygott rá Tom. A szívem teljesen elolvadt a szavai hallatán. Az ilyen emberre vigyázni kell, hisz nem terem minden fán, ahogy mama szokta mondogatni. Mikor Szonja visszasietett a süteményespulthoz Marci halkan megköszönte Tomnak, mire ő legyintett. – A húgotok szörnyű dolgokon ment keresztül – sóhajtott fel. 
– Apa jelentkezett? – kérdezte Marci felvont szemöldökkel. 
– Engem nem hívott, de ha Szonja beleegyezik, akkor valamikor fel kéne hívni... – Szonja mosolyogva ült le mellém egy székre. 
– Bocsi – mondta egy hatalmas vigyorral, mire felnevettem. 
– Számítsak sütiáradatra? – kérdeztem mosolyogva. 
– Igen – bólintott egy aprót, majd két pincér megjelent összesen négy tányérral. Mindegyik volt valamennyi süti. Tátott szájjal meredtünk a rengeteg édességre, amiknek Szonja mosolyogva látott neki. Mi hárman csak beszélgettünk bő másfél órán keresztül, majd a húgocskám bejelentette, hogy elálmosodott már. Tom rám kacsintott, majd megsúgta, hogy együtt kivitték Missyt, amíg nekem óráim voltak. Melegséget éreztem a mellkasomban, akárhányszor Tomra néztem. Kívánni sem lehetne jobb embert, és ezt lassan Marci is belátta.
Tom kifizette a sütiket és a kávékat, aminél ellenkeztem, de nem adott más opciót. Akár órákig vitatkozhattunk volna, akkor is azt mondta volna, egy széles mosollyal, hogy – Nem – és szépen megnyújtotta a szót, mint minden áldott alkalommal. 
A haza felé vezető út már nyugisabb volt, sőt, kimondottan vicces. Marci és Szonja boldogan csevegtek, míg mi Tommal egymást átkarolva haladtunk mögöttük. 
– Emlékszem, amikor még Londonban meséltél a családodról. Hatalmas szeretettel beszéltél róluk, mintha csak értük élnél.
– Amikor rákos voltam, nem igazán voltak barátaim – visszaemlékeztem arra az időszakra. Az iskolában maréknyi barátom volt, páran már akkor nem tartották velem a kapcsolatot, mikor megbetegedtem. Kevesen tartottak ki végig mellettem, de a családom mindig mellettem állt. Anya egész álló nap dolgozott a nevelőapámmal együtt, hogy fizetni tudják a kórházi számlákat, így a nagymamám ideiglenesen beköltözött hozzánk, hogy ő addig a testvéremmel legyen. Sokszor csak videó híváson keresztül láthattam őket. Viszont már akkor tudtam, hogy megölném őket már csak azzal, hogy feladom. Szóval mindig is próbáltam kitartani.  – Tom lenézett rám, a szemeiből szeretet és ámulat áradt. 
– Tudod, amikor így beszélsz újból beléd szeretek – puszilta meg a fejem búbját, míg én hangosan nevettem. 
– Tom Hiddleston! – sikított fel egy lány nem messze tőlünk. – Úristen! Az ott Tom Hiddleston!!! – ennyi kellett a népnek.
– Az ott Szalai Emma, a youtuber?! – szólalt meg valaki más. Ezzel kezdődött meg a szarlavina...