A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓸𝓻𝓽𝔂𝓯𝓸𝓾𝓻

Riasztó lehet, amit írtam. Hogy megjelent egy nő az életemben, aki felborította a mesebeli álmaimat, de ez nem teljesen igaz. Minden gyönyörű, és tökéletes. Hazugság. Mármint nem teljesen. Minden túlságosan csodás volt, hogy igaz legyen, ezzel előjött a pánik. Egy olyan ember mint én, egy olyan betegség és műtétsorozat után, amiken keresztülmentem fiatalon, nehezen tudja elképzelni a tökéletes életet, mivel valaminek mindig ferde kell, hogy legyen. És erről Tommal nehezen tudtam beszélni. Fájt, ahányszor el kellett neki mondanom, hogy kontrollra kell mennem, vagy vérvételre, vagy valamiféle vizsgálatra. Néha nehezen értette meg, hogy egy kisebb betegség miért dönt le a lábaimról teljesen, vagy egyszer amikor köhögő rohammal kórházba kerültem, az orvosom miért ijedt meg. Sokszor ő reagálta túl a dolgokat, sokszor az orvosom, vagy édesanyám. Szonja pedig semmit sem értett. Amikor kórházba kerültem a köhögő rohammal Nina ment érte az iskolába, és elvitte fagyizni. Nem tudja, hogy a nővére egyszer halott volt. Nem tud a múltamról, nem is akarom, hogy tudjon. A fotókat elrejtettem, a családomnak elmondtam, hogy ne merészeljenek erről beszélni Szonjának, elhatároztam ezt, és talán kegyetlen vagyok, de mindent érte teszek. 
És ki volt az a nő? A neve Helena Rhodes volt, Tom munkatársa és egy igazi pióca. Valahogy mindig próbált keresztbetenni nekem és minél közelebb kerülni Tomhoz. Egyszer kileste Tom jelenlegi címét, és csak úgy betoppant, mire észbe kaptam, már a nappalim közepén állt és úgy nézett a húgomra, mintha valamiféle féreg lenne, és azt hitte a bejárónő vagyok. Utálom. Kevés emberre mondom ezt, de a szörnyű első benyomás, néha megteszi a hatását. 
Tom sem bírta jobban, tényleg piócának tartotta, de ő angol mivolta miatt nem sértett meg senkit, még egy aprócska szóval sem, míg én egy forróvérű magyar vagyok, akinek nagy baja lesz, ha fogdossa a pasimat. Bár Tom sem viselte jobban, ha valaki flörtölt velem, vagy láthatóan nyomult. Mindkettőnknek fájt, főleg a tudat, hogy a felét se látjuk, ha másik országban vagyunk. 
A hónapok teltek-múltak, Tommal boldogan éltük a mindennapjainkat. Tom utolsó forgatási napja Szonja évzárója előtti napra esett, kicsit megcsúsztak, mint a rendező is a lépcsőn, na, igen, ez volt az indok, és nem tudom, nem imádni a pasit a két bal lába miatt. Egy plusz hónapot kaptam a szerelmemmel egy baleset miatt. És talán bunkóság, de mikor elmondta vigyorogva mondtam, hogy szegény pasi. Lássuk be, nincsen annál szebb dolog, mint mikor a húgom délelőtt iskolában van, viszont a vizsga után én otthon vagyok és Tom is. Imádom a húgom, de olyankor, amikor egy kilométeres körzetben van, kutyakötelességünk, hogy halkak legyünk. Olyankor nem annyira. Missy így is mélyalvó. 
Szonja évzárója után szinte egyből utaztunk Londonba, három héten keresztül éjszakába nyúló forgatása volt a szívemnek, addig én Bobbyval, Szonjával és a magunkkal cipelt Missyvel foglalkoztam, meg persze a munkámmal. És mindeközben névleges keresztanya lettem. Alíz egy gyönyörű kislánynak adott életet márciusban,. Ahogy Levi hívott, hogy a kórházban vannak, Tommal az első voltunk ott, és a szülők után – büszkén állíthatom – hogy az első személy voltam, aki a karjaiban tarthatta a kicsi Izácskát. 
Jó, sőt, csodás és rossz érzések egyaránt kavarogtak bennem és éreztem, hogy közel vagyok az érzelmi kimerüléshez, de Tom volt az én akkumulátorom, ami feltöltött energiával, szeretettel, vágyakkal és érzelmekkel. De mindig úgy éreztem, hogy az álmai, a munkája, és minden célja elérésének az útjában állok. Féltem a gondolattól, hogy ez az igazság. 
Volt olyan hét, mikor mi Szonjával Londonban maradtunk, de Tomnak el kellett mennie forgatni Németországba, egy napra Prágába, két nap forgatása pedig Párizsban volt, ahova szívesen elvitt volna minket is, csak ideje nem lett volna ránk, úgy meg nem nagyon lett volna értelme. Viszont Szonjával felfedeztük a várost, és amikor Dianaval voltunk, akkor Anglia vidékét. Gyönyörű volt. Viszont hiányzott Tom, minden áldott pillanatban. 
Amikor a forgatás véget ért, a rendező egy bulit csapott a házában, ahová meghívta a stábot, azoknak a párjait, és még pár sztárt. Tommal úgy döntöttünk, hogy magunkávé tesszük az éjszakát és elmegyünk egy jót bulizni. Szonját természetesen nem akartuk egyedül hagyni, így Emma – nem én, hanem Tom húga – elvállalta, hogy vigyáz rá. A férje üzleti úton volt, így nagyon örült egy kis társaságnak. 
Tommal kicsíptük magunkat, és felkerekedtünk egy kész palotába. 
– Egek – mondtam a taxiban. 
– Tudom – mondta Tom mosolyogva. 
– Ez hatalmas... – sopánkodtam. 
– És egyedül él. 
– Ha húsz gyerekem lenne, akkor is maradna vendégszoba... – mondtam, mire Tom felnevetett. Lassan bementünk a buliba, ami hát, hatalmasabb volt mint maga a ház. Minden helyiség tele volt emberekkel, sztárokkal, rendezőkkel, hírességekkel... Halál sápadt voltam. De komolyan. A zene olyan hangos volt, hogy a saját lélegzetvételemet is alig hallottam, úgy éreztem, mintha minden részemet elnyelné, és magába szippantaná a sötétség és neon fények elege, a hangos zene, és a tömeg, amelyet kicsit igyekeztünk elkerülni.
– Amúgy, egy dolgot nem árultam el – mosolygott Tom. 
– És mi lenne az?
– Itt van Chris és Elsa – mondta vigyorogva.
– Micsoda? Komolyan?? – lepődtem meg. Már mióta próbálunk egy rendes találkát összehozni, de szinte sosem sikerül. Vagy Chris dolgozik, vagy Tom, ami miatt Tom rettenetesen szomorú volt. Chris olyan volt a szerelmemnek, mintha a testvére lenne, minden üggyel-bajjal hozzáfordult segítségért, és sokszor már hajnalok hajnalán is telefonáltak, és ökörségekről beszéltek. Elsával néha-néha szoktunk beszélgetni, és elég jól kijövünk. Nagyon barátságos, és remek beszélgetőpartner. Chris nagyon vicces és szintén barátságos. Imádom őket, bár eddig csak a skypenak hála tudtunk "találkozni" és beszélgetni, mondhatni nagyon jóban vagyunk. Tom a tömegben ki is szúrta, a barátját, Christ, aki hatalmas mosollyal szaladt oda Tomhoz és ölelte meg. 
– Na, végre! – lelkendezett. Pár centivel volt magasabb Tomnál, viszont sokkal izmosabb volt, ami sejthető. Mögötte nevetve jött Elsa, aki a párja mellett nagyon aprónak tűnt, még magas sarkúban is. – Emma! – mondta óriási mosollyal, majd mielőtt bármit reagálhattam volna hatalmas medve ölelésbe zárt. Tom és Elsa csak nevetettek a meglepett arcomon, majd én is elmosolyodtam. 
– Chris! – mondtam vidámon. 
– Egek, drágám megfojtod szegény lányt, mielőtt szóhoz jutna – nevetett Elsa, mire Chris letett. 
– Ne haragudj, csak már nagyon vártam, hogy megismerhessem azt a személyt, akiért ez az alak – Tomra mutatott – annyira odavan.
– Belátom bűnömet – csókolta meg a homlokom Tom. 
– Ohhhhh cukibogarak – mosolygott Tom. 
Elsa odajött hozzám és megölelt. 
– Egek, de örülök, hogy láthatlak – mondta mosolyogva. 
– Én is – mondtam mosolyogva. 
– Lesz kivel beszélgetnem, amíg ezek bolondoznak – nevetett Elsa. 
– Nem is szoktunk bolondozni – vigyorgott Chris a feleségére. 
– Áhh csak két eseményen szóltak rátok és szeparáltak el benneteket a bolondozásotok miatt – nevetett fel Elsa. 
– Erről majd többet is meg szeretnék tudni – nevettem. 
– Kérned se kell, Elsa mindenről be fog neked számolni – mondta szórakozottan Tom. Hosszan beszélgettünk, mármint amennyire lehetett ebben a hatalmas káoszban. A fiúk tényleg ökörködtek, olyanok voltak mint a kigyerekek. Elsa csak legyintett.
– Készülj fel, ha baba lesz, minden pasi a második gyerekkorukat élik meg! – nevetett.
– Van egy bátyám, szóval jól tudom, hogy valamilyen szintig gyerekek maradnak – nevettem.
– Valamilyen szintig? – nézett rám kérkedőn Elsa majd elnevettük magunkat. 
– Na, már is aláznank bennünket – panaszkodott mosolyogva Chris Tomnak. 
– Oh, akkor jóban vannak. A testvéreimnek is ez a közös programja.
Tomnak és Chrisnek odaintett pár ember, hogy menjenek oda egy fotóra, mi Elsával pedig úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az italainkkal a friss levegőre, ahol senki sem volt. Ott nyugodtan tudtunk beszélgetni, nevetni, és kitárgyalni a fiúk furcsa szokásait. 
– Most gyorsan kirohanok a mosdóba, az ikrek óta a hólyagom nem a legjobb – mondta mosolyogva, letette az italát és gyorsan eltipegett. Én továbbra is ott álltam a kertben. A fákról égősorok lógtak, a medencéből fény áramlott, és a benti fények egy kis része is tompa fénnyel borított be. A levegőben érezni lehetett az alkohol savanykás illatát, és a bentről kiszivárgó forróságot. Egek, nem nagyon szeretem ezeket a divatos szardíniás dobozokat. Sosem voltam az a bulizós lány. Néha-néha elmentem, bár anyáék sem örültek neki annyira, és én sem éreztem magam annyira jól, ha nem a megfelelő személy volt mellettem. Ninával akár egy börtönben is lehettünk volna, akkor is a mi nevetésünktől zengett volna az épület, míg az exem a bulikon lerázott, hogy ő ül, én táncoljak, hagyjam békén. Tom az a fajta pasi, aki bevonszol a táncparkett közepére és elérje, hogy jól érezd magad, és igen, el is éri, és ezt imádom benne. 
– Oh, látom, te nem vagy benn – az ismerős hangra megfordultam és szembe találtam magam Helena Rhodesszal. Miss Tapizóssal. Miss Le-Akarja-Nyúlni-A-Pasimat-tal. Vettem egy mély levegőt és a vízbe is úgy kortyoltam bele, hogy azt kívántam bárcsak bor lenne. Vagy pálinka. És sok. Mert ehhez a nőhöz az kell. 
– Ahogy te sem – erőltetettem magamra egy műmosolyt. Helena elfintorodott. 
– Nem is értem, hiszen Tom a táncparketten van, Chrisszel.
– Pont ezt akartam én is mondani – suttogtam magam elé, olyan halkan, hogy a zajok elszívják a hangom leghaloványabb foszlányát is, és Helena még a számról se tudjon olvasni. 
– Hogy találkozhatott Tom egy ilyen lánnyal – kortyolt bele az italába nevetve. 
– Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza fintorogva. 
– Hát, egy olyannal mint te – mutatott rám. Semmi kecsesség, ami eddig övezte, nem volt benne, inkább olyan, mintha egy kisgyerek az állatkertben járna és meglátna egy csúf madarat. Olyan volt mintha rajtam nevetne, bár ez így is volt. – Ilyen kis otthonülő, maximalista, káosz, szép szóval. 
– Káosz? – A két szemöldököm felfutott, ahogy a nő erősen artikulálva beszélt hozzám. 
– Mi más, hisz ami a húgoddal és veled történt, meg minden... Ajj szegény Tomi, annyi gondot okozol neki. 
– Mi? – ennyire futotta tőlem, egy aprócska rekedt kérdésre, amit még magamnak se mertem feltenni. És mindig féltem a választól. 
– Annyi szabadságot kivett miattad és a kórházi teendőid miatt, meg hogy csak veled legyen. A rendező mindig dühös volt emiatt. Meg mennyi megkeresést mondott le, hogy csak veled legyen, még a színházban is visszautasított jó pár darabot "családi" ügyek miatt. Egek, Emma, az ő helyében már rég kidobtalak volna téged és a kis fattyút az utcára. Annyira terheled és annyi stresszt okozol neki. Az igazi pióca itt te vagy, ha szabad mondanom. 
– Én... – az elmém üres volt és összetört, semmi sem jutott eszembe, amivel visszavághatnék. Egy olyan érzékeny pontra tapintott, ami egyben a legnagyobb félelmem is volt a párkapcsolatomban: Hogy hátráltatom. Én sem vagyok különb az exemnél, hiába igyekszem. 
– És ne beszéljünk... – kezdett bele a mondandójába mosolyogva. 
– Igen, szerintem ne beszéljünk! – villant fel Elsa mellettem, és átkarolt. – Szerintem jobb lenne ha a legközelebbi sarokból kémlelnéd Tomot, követnéd, és kutatnál a barátnője után, mielőtt ő maga meghallja, hogy milyen hazugságokat terjesztesz. Tűnés. – hideg volt Helenával, de az ölelése biztonságot sugallt, és bátorságot. Helena dünnyögve eltipegett, Elsa minden lépését szúrós tekintettel díjazta, majd felém fordult. – Ne hallgass rá, Emma! Ő csak el akar téged tüntetni a képből, és ezt akár hazugságokkal is megtenné. Gyere, üljünk le, és felejtsük el ezt az egészet. 
Elsa egy világi csoda. Viszont a bogarat a fülemből nem tudta eltüntetni. Saját magamnak okoztam a szívtörésemet, a saját ostoba tettemmel. Igen, én sem vagyok jobb Ádámnál.