A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝓱𝓲𝓻𝓽𝔂𝓮𝓲𝓰𝓱𝓽

December eleje volt, pár nap választott el a 20. születésnapomig. Nina és Szonja nagy ünnepséget akartak tartani, vigasztalni azzal, hogy Tom nem biztos, hogy betoppan. Behozták a lemaradásukat, de még nem volt biztos, hogy időben ideér. Szomorú voltam, de örültem Tom sikerének, és bár messze volt, rájöttem, hogy hozzá kell szoknom. A munkája miatt feltehetőleg sokszor kell utaznia, ahogy nekem is, de most engem leköt a húgom és az egyetem. Viszont ahogy közeledtünk a karácsony felé egyre több megkeresést kaptam, workshopokra meghívást, és ilyen dolgokat. Ilyenkor nem panaszkodhattam. 
A húgom majdnem elájult, mikor meglátta mennyi terméket kapok egy héten. 
December hatodika szombatra esett, így korán felkeltem, hogy egy mikulásos napot tartsunk. Sosem szoktuk megünnepelni a mikulást otthon, csak csokival, meg apróságokkal, de most egy igazi pihenő napot akartam a húgommal. Elővettem két arcmaszkot, kimostam és betettem a szárítóba a köntöseinket, előpakoltam pár újdonságot, amit cégektől kaptam és mint egy jó influencszer: kitettem instagram sztoriba, hogy a mai nap, hogyan kapcsolódom ki. 
A vizsgaidőszak nem csupán a nyakamon volt, hanem rajtam ült. A héten volt egy vizsgám, visszavan még tizenkettő. Már tavaly megtanultam, hogy érdemes beosztanom az időmet, és folyamatosan tanulnom, hogy csak át kelljen olvasnom, és szerencsére bevált. Az időbeosztással nem szoktam viccelni.
De az aznap a pihenésről és a családról szólt. Anya és Feri feljött a héten és hoztak nekünk csokit, de ipari mennyiségben. Eldöntöttük, hogy egy kis csalás belefér. 
Reggel ebédet készítettem, hogy egykor már tudjunk enni, azután arra gondoltam, hogy kicsit pihenünk, majd elmegyünk forrócsokit inni a Váci utcán. Szonjának tetszett a terv, így már nyolckor fent volt, hogy legyen egy kis itthoni Spa-nk. Miután elkészült az ebéd, átöltöztem egy köntösbe, megtisztítottam mindkettőnk arcát és fel is tettük a maszkot. Az asztalon ott volt egy kevéske csokoládé és nasi. Szonja engedelmével – sőt, az ő ötlete volt – kitettünk pár instagram sztorit, de aztán lenémítottam a telefonom és filmet néztünk. Missy is élvezte a lustálkodást. Az ölembe hajtva a fejét aludt, lelkileg készült a délutáni hatalmas sétára. 
Miután az első film véget ért, úgy döntöttünk, hogy átöltözünk. Mikor a fürdőben göndörítettem a hajamat Szonja bejött és megkért, hogy sminkeljem ki egy picit.
– Biztos vagy benne? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Bár kit ámítok, én is ennyi idős voltam, mikor elkezdtem sminkelni. 
– Igen, de csak egy picit – kérlelt, én pedig beadtam a derekam. Annyi mázlink volt, hogy a cégektől rengeteg terméket kapok, különböző árnyalatokban és tónusokban. Egy csöpp korrektor, pici púderrel lefixálva, pirosító és szempillaspirál, és a kishúgom úgy nézett a tükörbe, mintha egy szupermodell lenne. Elpirult, zavarba jött és csak vigyorgott. – Köszönöm, Emma! – szinte kiáltott és olyan szorosan ölelt meg, hogy levegőt is alig kaptam. 
– Semmiség tündérem – mosolyogtam rá. Az órámra néztem, háromnegyed egy volt, és kezdtem éhes lenni. – Na, gyere ebédeljünk, aztán kivisszük Missyt. 
Így is tettünk. Székely káposztát készítettem és húslevest, amit mindketten nagyon szeretünk. A húslevest nem bírtuk megenni, így inkább későbbre tettük el, de egy kevés székely káposzta mindkettőnk torkán lecsúszott. 
– Pihenjünk egy kicsit, vagy menni szeretnél? – kérdeztem, mikor leöblítettem a koszos tányérokat, majd betettem a mosogatógépbe. 
– Egy kicsit szeretnék pihenni, de azután mehetünk. – válaszolta, majd besietett a szobájába. Elpakoltam magunk után, majd eszembe jutott, hogy már három napja nem néztem meg a lenti postaládát. Szóltam Szonjának, hogy nemsokára visszajövök, majd lesiettem. A torkomban egy hatalmas gombóc volt, mikor kinyitottam a fehér ládát, amelyen a nevem díszelgett. Megérkezett. 
Az incidens után rájöttem, hogy Tomnak külön nem szóltak az állapotomról, így elmentem az okmányhivatalba és kértem, hogy az értesítendő személyeket írjuk át kicsikét. Senkit nem vettem ki, az ügyintéző nagy meglepettségére. Azt mondta, hogy jó sok személyt kell értesíteni. Hát ez valamilyen szinten igaz is volt. Vészhelyzet esetén értesítendők: édesanyám, nevelőapám, Marci, – Levi és Alíz kérésére – Levi, – Nina kierőszakolására – Nina, és immár Tom. És egy nap bővül a sor a húgommal, de ez még ráér. 
De végre papírom is van arról, hogy Tom is értesül ezekről, és külön kértem, hogy egy angol nyelvű papír is legyen. Az ügyintéző magyarosan lelkes volt emiatt. Várnom kellett erre, de végre megvan. 
Visszafutottam a lakásba, ahogy becsuktam az ajtót, Szonja kijött a szobájából és összevont szemöldökkel méregette a kezemben lévő borítékot. 
– Mi az? 
– Semmi érdekes, jelenleg rád nézve, de majd megtudod. – kacsontottam rá, mire mégjobban összezavarodott. – Mehetünk? 
– Persze, csak hagy igyak egy kis vizet, azután elmegyek vécére és mehetünk. 
Nem siettünk sehová, lassan sétáltunk, amit Missy nagyon élvezett. Majd a Váci utcán vettünk két tejszínhabos forrócsokit és kürtöskalácsot. Szonja jobban élvezte mint én. Azt mondta apáékkal nem szoktak ilyeneket csinálni, először szomorú voltam emiatt, majd rámosolyogtam és azt mondtam, hogy jövő héten is eljöhetnénk ide. 
Mikor hazaértünk átöltöztem melegítőbe és leültem tanulni, amit Szonja is csinált a szobájában. Tanulás szempontjából szigorú voltam vele, minden este megnéztem mivel hogy áll, és ki is kérdeztem. Olyan voltam mint egy fiatal anyuka. 
Este hat volt, mikor már majdnem kiestek a szemgolyóim a helyükről. Leamortizálom magam az már biztos...
Melegítettem magamnak levest és leültem az asztalhoz és megnéztem a telefonomat. A messengerem majd' felrobbant, mindenki keresett, anyutól elkezdve Nináig. Mielőtt válaszolni tudtam bármelyik üzenetre, elkezdtek az ajtón kopogtatni. Finoman, nyugodtan. Egek, de déjà vu. 
Meg sem néztem, hogy ki kopogtat, annyira fáradt voltam, csupán kitártam az ajtót. A szemem elé tárult Tom teljes valójában, magabiztosan vigyorogva. Egy pillanatra lefagytam, majd a karjaiba vetettem magam. 
– Itt vagy – ujjongtam. Tom belecsókolt a nyakamba.
– Itt vagyok, kicsim. – Letett a biztos talajra, mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott. Két keze közé fogta arcomat. A tekintetétől elgyengültek a térdeim és legszívesebben egyből becibáltam volna a hálószobába. – És ígérem, le sem tudsz majd vakarni magadról – elnevettem magam. 
Itt van... Most már itt van.