A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓒𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓸𝓾𝓻𝓽𝓮𝓮𝓷

Ahogy a gépem leszállt a Budapesti reptéren olyan érzés fogott el, mintha egy gyönyörű álomból ébrednék fel a kegyetlen valóságba. Az oldalamon ülő Alizra néztem, aki aggódó arccal a hasát fogta, közbe szorosan a szerelme kezét fogta. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy valami baj lehet a babával. Azután eszembe jutott, hogy Aliz mostanság mennyit töltött a vécén, és hogy a négy órás út alatt, hányszor ment mosdóba. 
– Rosszul vagy? – fürkészem a tekintetét. Válaszként csak bólintott és összeszorította a száját. Egy bíztató mosolyt küldött felém, majd kicsatolta az övét. Lassan mindenki felpattant a helyéről, a cuccait összeszedte és várt arra, hogy elhagyhassa a repülőt. Mivel én erősen sántítok, Aliz pedig állapotos, Levi lett az erőember. 
Egy órán belül, már Levi ült a volánnál és haza felé tartottunk. 
– Anyukád még mindig nálad van, Emma? – kérdezte Levi. 
– Igen, meg egy darabig itt is lesz – mondtam mosolyogva. Alizzal hátul ültünk, a lábamat felpolcoltam az ölébe, és nagy nehezen bekötöttem magam. Kész lehetetlenségnek tűnt.
– És tud a liftes incidensről? – kérdezi Alig félve. 
– Tegnap este, Tom kérte, hogy mondjam el neki, de ha Tom nem kéri, talán sosem tettem volna meg – vonom meg a vállam. 
– De úgy is látta volna, hogy bicegsz – értetlenkedett Aliz. 
– Pontosan – bólintok. 
– Nem értelek, Emma – kuncogott Aliz. 
– Néha a gondjaidat magadba zárod, nem akarod megosztani. Ez fel fog emészteni. De amikor Tommal voltál, akkor mintha egy új lánnyal találkoztam volna – mondja Levi. – Többet nevettél, és most is látszik rajtad, hogy fülig szerelmes vagy – mosolyog rám a visszapillantóból. – Ez ne változzon, nagyon szépen kérlek, különben visszaküldelek Londonba, a te hercegedhez – mondja, már-már fenyegetően, mire mind felnevetünk. 
Aliz és Levi hazadobott, egészen a liftig elkísértek, utána utamra bocsátottak. Anyu már a lakás ajtajában izgatottan várt. 
– Kicsikém – odaszaladt hozzám, amint megpillantott és szorosan ölelő kezei közé zárt. – Az utolsó naptól eltekintve, milyen volt az út? – kérdezte izgatottan, mire szélesen elmosolyodtam. Talán ideje Tomról is mesélni. Egy picikét. 
– Bent mindent elmondok – mosolygok rá. Anyu becipelte a bőröndömet, én pedig a kanapéhoz siettem, ahol letámadott az én gyermekem, Missy. Gyönyörű szőrén megcsillant az ablakon beáramló fény, meleg barna szemeiben pedig szeretet véltem felfedezni. Ahogy leültem a kanapéra, Missy könnyedén felugrott, és ölembe mászott. Meg is nyalta az arcom, amit nem kimondottan szeretek, de most efelől eltekintettem. Farok csóválva dörgölőzött hozzám, amitől a ruhámból kész szőrme lett. Anyu hangosan felnevetett.
– Nagyon hiányoltunk téged – jegyzi meg mosolyogva. 
– Nekem is hiányoztatok – mosolygok anyura. Anyu meleg mosolyától megnyugodott viharos lelkem. Megfogtam a kezét, és rámosolyogtam. – Szóval, érdekes dolgok történtek Londonban – mosolygok anyura. 
– Hát a liftes dolog is nagyon érdekes lehetett – komorodott el.
– Anyu – néztem rá rosszalló tekintettel. – Nem erre céloztam – mosolyodok el újból. 
– Mesélj – mondta anyu, mire én belekezdtem a kis történetbe. Elmeséltem, hogy az első nap találkoztam valakivel, aki most már nagyon fontos számomra. Csupán annyit mondtam, hogy a keresztneve Tom, és kicsit szűkszavúan, de nagy beleéléssel, kipirosodott orcákkal meséltem el anyunak a randijainkat. Meséltem neki Bobbyról, a kutyájáról, és arról is ó, hogy hosszú ideje nem éreztem magam ennyire jól. Azt is elmeséltem neki, hogy Aliz várandós, meg azt, hogy Bridgetet eljegyezték. Anyu mindegyik történetet izgatottan hallgatta. Viszont azt kihagytam a meséből, hogy felhívott a doktor, hogy sírtam, meg a többi rossz részt. Anyu túlságosan is aggódni szokott értem. Természetesen van oka rá, hisz évekkel ezelőtt, meghaltam, mégha csak másodpercekre is. 
– De ez nagyon jó – mosolyodott el anyu. – Majd bemutatod? – kérdezte izgatottan. Határozottan bólintottam, majd elgondolkodtam. 
– De per pillanat innen 1500 km távolságra van, szóval ne várd, hogy még ezen a héten itt terem – kuncogok, mire anyu is felnevet. 
– Egy ilyen különleges személy, csak jó lehet, minél előbb meg szeretném ismerni. 
– Jut eszembe, anyu, kivinnéd Missyt sétálni. Nekem most nem tenne jót – mutatok fájó bokámra. Anyu fájó tekintettel nézegette a kissé feldagadt bokámat, majd felpattant a kanapéról. 
– Persze, kicsim – megpuszilta a fejem búbját, elővette Missy pórázát és a következő pillanatban már el is mentek sétálni. Vártam pár percet, mielőtt a telefont a kezembe vettem volna. Bizonytalanul tárcsáztam a doki számát, aki pár másodperc után felvette.
– Szervusz, Emma – szólt bele az orvos. 
– Jó napot, doktor úr! – mondtam kissé félénken. 
– Nem szeretnélek sokáig zavarni, csupán el kéne végezni egy CT-t. És van is egy üresedés, jövő hét csütörtökön délelőtt tizenegykor. A többi információt e-mailben küldöm. 
– Rendben – könnyek marták a szemem, ahogy újból erről kellett beszélnem. Vettem egy mély levegőt, hogy ne omoljak össze. – Akkor majd találkozunk, doktor úr! – köszönök el tőle. 
– Vigyázz magadra, Emma – mondja majd leteszi a telefont. Lassan letettem a telefont a dohányzóasztalra, és egy párnába fúrva az arcomat hangos sírásban törtem ki. Egy valamire van szükségem, és az a valami 1500 kilométer messze van tőlem.