A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓯𝓸𝓻𝓽𝔂𝓽𝔀𝓸

Tom egy elegáns öltönyt vett fel, Szonja egy gyönyörű piros ruhát választott ki, harangszoknyával, és háromnegyedes ujjal, ami kiemelte a barna haját. Én? Én a stressz mámorában voltam, és bármelyik ruhára néztem, arra gondoltam, hogy mit fognak hozzá szólni. Hatszor átöltöztem, és rám kellett várni a legtovább, mire kiválasztottam egy egyszerű, magas derekú , bézs nadrágot és egy krémszínű garbót, hozzá a krémszínű magas sarkúmat és arany fülbevalókat. A hajamat kicsit begöndörítettem, és egy visszafogott sminket is elkészítettem még. Tom és Szonja három meccsnyi kártyapartit is lejátszottak, mire felbukkantam.
– Ez jó lesz? – kérdeztem idegesen. Tom rám mosolygott. 
– Több mint tökéletes – mondta egy hatalmas vigyorral és óvatosan megcsókolt, nehogy elkenje a sminkemet. 
– Nővérkém, fantasztikusan nézel ki, de ennyi idő alatt, Tommal hazarepülhettünk, és elhozhattuk volna az egész gardróbodat – panaszkodott Szonja. – Ezek a nők... – Ahogy felsóhajtott, Tomból kitört a nevetés, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá. 
– Ezek? Na, kérem szépen, a húgom vagy, te sem leszel jobb – pöcköltem meg. – Induljunk, mielőtt ebben a nagy izgalomban újra átöltözöm. – Ahogy kimondtam ezt a mondatot, Szonja az ajtóhoz szaladt, maga után rángatva Tomot. 
– Gyere már! – sürgette, miközben Tom nevetett. 

Egy darabig eltartott mire Tom édesanyjához értünk. Remegtem a stressztől, és azt hittem elhányom magam, mire odaérünk. Azon kattogott az agyam, hogy mi lesz, ha nem tetszem nekik, vagy a munkám, vagy az, hogy egyedül nevelem a húgom, vagy... vagy...
Az egész odáig fajult, hogy Tom megfogta a combomat és félve pillantott rám. A tekintete, hol az útra, hol rám vándorolt. 
– Imádni fognak – mondta. – Higgy már nekem. 
– Remélem – fújtam ki a levegőt. – Egek, még vizsgáknál sem izgulok ennyire. – nevettem fel idegesen. Hátradőltem az ülésben, magamba szívtam a levegőt és lassan kifújtam. A testemet belenyomtam a bőr ülésbe, és Tom kezét markolászva próbáltam enyhíteni a remegésemet. Belül egy aprócska hang azon problémázott, hogy miért izgulok ennyire, és az igazság az, hogy én sem tudom. Párszor beszéltem már telefonon Tom családjával, és irtó aranyosak, kedvesek és befogadóak. Nem az Adams Familyhez megyek. Egek, mégis izgulok, hogy valamit elszúrok, és eláshatom magam. 
Tom lassan parkolt le a háztól nem messze. Ahogy leállította a kocsit rám nézett és bátorítóan mosolygott. 
– Nem lesz semmi baj – suttogta magabiztosan. Adott nekem egy két percet, majd kiszállt a kocsiból és mielőtt bármit is tehettem volna, kinyitotta nekem az ajtót. Szonja nevetve haladt el mellettünk, ahogy a meglepett arcom átvált megszeppent kislányos pírba. – Na, eleget várattuk őket – mondta, majd óvatosan megfogta a kezemet és kihúzott az anyósülésről. Lassan lépegettünk oda a házhoz, de már kintről is láttuk az ablakból leső kíváncsi tekinteteket. Tom egyik testvére és édesanyja az ablak előtt lesték az utcát, és amikor megláttak bennünket – esküszöm – megcsillant a szemük és elfutottak az ajtóhoz. Tom anyukája, Diana ott állt, és hatalmas mosollyal ölelt meg. Egy pillanatra megszeppentem, nem számítottam ekkora lelkesedésre, de a stressz hidegjét hamarosan felváltotta a szeretet melegsége. Tom anyukája egy alacsony, picit teltebb alkatú hölgy, rövid szinte már hófehér, ősz hajjal és frufruval. Amikor a szemeibe néztem, Tom tekintete köszöntött vissza rám, és annak csillogó mosolya. Határozottan hasonlított az édesanyjára!
– Oh, hát én hogy vártam ezt a pillanatot! – örvendezett. – Annyira örülök, hogy el tudtatok jönni az ünnepekre. – Lassan engedett el, mintha nem is akart volna egykönnyen kiereszteni az öleléséből. Én csak mosolyogtam és örültem, hogy ilyen barátságos és nyitott édesanyja van Tomnak. – Gyertek be, még megfagytok! Egek, drága Emma, annyi mindenről szeretnék veled beszélgetni. El sem tudod képzelni, hogy örülök az itt léteteknek. A többiek is nagyon kíváncsiak ám rád és a húgodra. – Szonjára pillantott, aki félénken mosolygott. Tom rátette a vállára a kezét, és hatalmas mosollyal nézett végig rajtunk. – Milyen gyönyörűek vagytok – tette a mellkasára a kezét. 
– Köszönjük – mondtam elpirulva. Lassan beléptünk a házba, ahol levettük a kabátokat és a sálakat. Bobby is felbukkant. Nagy örömmel rohant a gazdijához, majd hozzám. Szonja arca egyből felderült, ahogy meglátta a kis cukiságot, de az orra, orcája és a fülei pirosak voltak, viszont nem igazán a hidegtől, csupán zavarban volt. Rajta is kiütközött a kisebb pánik. Mosolyogva simítottam ki a haját az arcából és megpusziltam a fejét. Diana beljebb terelt bennünket, ahol Tom nővérei és nekik a férjeik mosolyogva vártak minket. Tom unokahúga hatalmas lelkesedéssel szaladt a karjaiba azt sikítozva, hogy Szörny Jay bácsi. Tom egy pillanat alatt felkapta és megölelte.
– Szervusz! – mondta lelkesen. Tom nővére, Sarah mosolyogva jött oda hozzám. 
– Szia, Emma – mondta izgatottan, majd megölelt, pillanatok múlva jött a névtestvérem, Tom húga is, aki nevetve ölelt meg. 
– Nem hittem volna, hogy a drágalátos bátyámat tényleg egy Emmával hozza össze a sors – zárt a karjaiba. – Egek, de régóta várok már erre a találkozásra. Tudom, hogy édesanyánk is ezt mondta, de rengeteg dologról akarok veled beszélgetni – mondta határozottan, majd helyet adott Tom sógorainak, akik mosolyogva rázták meg a kezem és bemutatkoztak. Emma férje, Jack, és Sarah férje, Yakow. Yakownak sötétbarna bőrszíne volt, és a lánya a kiköpött mása. Szonja is bemutatkozott és elmondani nem tudom milyen büszke voltam rá, amikor egyedül kezdett el társalogni Sarah-val és Yakowval. 
– Féltestvérek vagytok, igaz? – kérdezte Emma a húgomat nézve. 
– Igen – feleltem mosolyogva. – Nagyon nem hasonlítunk. 
– Hát, kicsit a szemformátok, és... Nagyon nem – vallotta be nevetve. – De hatalmas kötelék van köztetek, és ezt már távolról látni. 
– Én vagyok a nővére, ő pedig a szemem fénye. – mosolyogva figyeltem, ahogy Szonja elengedte magát, és könnyedén beszélgetett a szobában lévőkkel.
– És van egy bátyátok is, igaz?
– Igen, Marci. Ő is inkább apára hasonlít – nevettem fel. 
– Nem hasonlítotok? Vagyis vele sem?
– Nem egyszer hitték azt, hogy egy pár vagyunk – mondtam nevetve, mire Emma is felnevetett. 
– Egek, az nagyon ciki lehetett. 
– Már csak nevetünk az ilyeneken – legyintettem. – De ti nagyon hasonlítotok.
– Igen, sokszor hitték azt, hogy Sarahval ikrek vagyunk – mondta nevetve. – Mindketten apa arcformáját és szemöldökét örököltük. És a genetikai babaarcot – nevetett. 
– Egyszerre átok és áldás.
– Ne is mondd. 
Az este csodás volt. Fantasztikusakat ettünk, jókat beszélgettünk. Tom családja fantasztikus volt, befogadóak voltak, de nem erőltettek rám vagy Szonjára semmit. Mikor késő este elköszöntünk egymástól Tom a kocsiban vigyorogva fordult oda hozzá, hogy miért is izgultam. Szonja a kocsiút alatt elaludt, így Tom óvatosan emelte ki a kocsiból, és felcipelte, Bobby pedig boldogan követett bennünket. Mosolyogva figyeltem, ahogy lerakja az ágyra és betakargatja. Egész este azt figyeltem, ahogy a kis unokahúgával bánik és hogy milyen jó hatással van az én kishúgomra. Fantasztikus apa lenne. Biztos vagyok benne. Csak abban nem vagyok már egészen biztos, hogy én ezt megadhatom neki. Az a rengeteg betegség, orvos, kemoterápia... Talán megvan az esélyem arra, hogy életet adjak egy kisbabának, Tom kisbabájának, de lehet, hogy nincs. És ahogy az alvó kishúgomat figyeltem, rájöttem, hogy mennyire is vágyok családra, de csakis Tommal. Hogy őrültség ezen kattogni pár hónap után? Azt hiszem igen. 
Lassan becsuktam Szonja szobájának az ajtaját és átmentem a mi szobánkba. Basszus, de jó érzés kimondani, hogy a miénk és hogy mi. Hónapok után is nehéz elhinni, hogy ő a párom. 
Amikor benyitottam a szobába, Tom épp félmeztelenül állt az ágy mellett, zuhanyzáshoz készülődve. Mosolyogva pillantott rám, majd lassú csókba vont. 
– Nem is volt rémes az este – mondta mosolyogva. 
– Csodás volt, és ezt te is tudod – csókoltam meg. – Imádom a családod – tettem hozzá mosolyogva. 
– Jó, mert ők is téged – mondta nevetve. – Amikor Sarah meglátta az egyik képet rólad, csak annyit tudott mondani, hogy "Hú basszus, de gyönyörű" – mesélte nevetve. 
– A nővéred? Komolyan? – hitetlenkedtem. – Hiszen ők gyönyörűek – ráztam meg a fejem, majd bementem a fürdőszobába, Tom pedig követett. 
– Ők is ezt gondolják rólad, anya egy hősnek tart, ideális barátnőnek számomra és... – itt megállt és elgondolkozott egy pillanatra.
– És? – kérdeztem. Tom lassan elmosolyodott. 
– Fantasztikus jövendőbeli anyának. – Egek Diana, de egyre jár az agyunk. 
– Tényleg? – kérdeztem elpirulva. 
– Tényleg. És szerintem nem áll messze a valóságtól – puszilta meg a homlokom. 
– Én pedig nagyon remélem, hogy ez mielőbb megvalósul – mondtam mosolyogva, mire Tom egy pillanatra megállt. Először azt hittem, hogy rosszul reagál a mondatomra, de egy igazi, tényleg, lelkemig hatoló mosollyal nézett rám. 
– Mielőbb? – kérdezte kicsit izgatottan. 
– Nem úgy értettem, hogy most. – Közel mentem hozzá, a kezeimmel átkaroltam a nyakát, a testéhez nyomtam az enyémet és mosolyogva pillantottam fel a bizakodó arcára. – Hogy jelenleg, egyetem mellett, ekkora zűrökkel, de minél előbb.
– Már ezzel a válasszal is bőven beérem – csókolt meg mosolyogva.