Novelláim

Árnyék [Charles Leclerc]

Halihó! Mielőtt neki kezdenétek olvasni ajánlom figyelmetekbe a fejlécben található dalt, ami ihlette ezt a novellát. Ha van lehetőségetek mindenképp hallgassátokeg előtte, hogy jobban átjöjjön a történet egy bizonyos része! 😊 Jó olvasást! Puszi!

**

Sosem volt számomra megalázó a munka, még akkor sem, ha más szennyesét vagy netán kaja maradékát kellett eltakarítanom. És hát valamiből meg kell élni, főleg, ha az ember Monacóban tervezi leélni az életét. Két éve költöztem Németországból ebbe a csodálatos országba. Ha minden jól alakul egy év múlva hivatalosan is divattervezővé avanzsálok. Az előző munkahelyemen nem igazán preferálta a főnök, hogy egyetem mellett náluk dolgozom, így egy év után kénytelen vagyok új munkahely után kutatni.

Már legalább a huszadik hirdetést húzom ki és már kezdem feladni a reményt, hogy találok egy normális munkahelyet, amikor bevillan a tökéletes megoldás. Jessica!

- Jessica! - rontottam be lakótársam szobájába. - Nem tudod, Chris haverja talált már takarítónőt?
- Először is, kopogni ki fog? Másodszor, neked is jóreggelt kedves Mia.
- Reggelt? Tudod te hány óra van?
- Tudod te meddig melóztam?
- Jó, boccs. - sóhajtottam. - Szóval? - türelmetlenkedtem.
- Fogalmam sincs. Most valami versenyen van vagy mi a fene. - rántott vállat hanyagul. - De nem azt mondtad, hogy te nem akarsz más cselédje lenni?
- Ez nem egészen így volt, de a szükség nagy úr. Nem mindenki teheti meg, hogy a pasija bárjában énekelgessen. - forgattam meg szemeimet.
- Nincs is pasid.
- Akkor megkérdezed vagy sem? - elengedtem a fülem mellett a megjegyzéseit. Két év alatt muszáj volt ezt is megtanulnom, különben már rég megbolondultam volna mellette.
- Igen, csak hagyj aludni mostmár! - húzta fejére takaróját.
- Biztos?
- Biztos! - vágta hozzám párnáját.
- Köszike! - Jessica és az én kapcsolatom, hogy is mondjam egészen érdekes már az első naptól kezdve. Nem mondanám, hogy jóban vagyunk, de azt sem, hogy rosszban, de néha meg tudnám folytani egy kanál vízben.

Az álláskereséssel a továbbiakban sem hagytam fel, mert bár Jessica megígérte, hogy rákérdez az ő szava sem egy életbiztosítás. Eltelt újabb két hét eseménytelenül. Vagyis ez nem teljesen igaz. Voltam egy igazán izgalmas állásinterjún, ahonnan kilépve egy életre megfogadtam, hogy még a környéket is messziről elkerülöm. Az ember azt hinné egy ilyen országban ahol minden a fényűzésről szól minden tökéletes, hát ez egy óriási hazugság. Két hét után aztán megtörni látszott a jég. Épp egy ígéretesnek tűnő állásinterjúra készülődtem, amikor Jessica robbant be a szobámba.

- Vettél nekem diétás kekszet?
- Igen, ott van a felső szekrényben. - sóhajtottam.
- Kössz! Hova készülsz, így kiöltözve? - nézett rám furcsán.
- Állásinterjúra.
- Áh jó, hogy mondod. Chris haverja vár téged egy... - nézett órájára. - Egy fél óra múlva. Még szabad az állás.
- Mi? Erről nekem mikor akartál szólni?
- Öhm...most?
- Jessica!
- Most miért? Még időben vagy, nem?
- Egy óra múlva lesz egy állásinterjúm és...hova kellene egyáltalán menni?
- Boulevard du Larvotto. - nézte meg telefonjába a pontos címet.
- De az legalább egy fél óra innen. Átöltözni sincs időm. - néztem végig magamon. - Mindegy! - vettem mély levegőt, majd magamhoz véve legfontosabb cuccaimat szaladtam a legközelebbi buszmegállóba.

Pontosan két órát mutatott telefonom kijelzője, amikor remegő kezeimmel megnyomtam a hatalmas ház csengőjét. A kapu kérdés nélkül kinyilt, én pedig egy gyönyörű, ám visszafogott kerthelyiségben találtam magam. Lassú és bátortalan léptekkel közelítettem meg a ház bejáratát, ahol szemmel láthatóan már várt rám valaki. Szinte tátva maradt a szám, ahogy egyre többet láttam meg az óriási családi házból. Jessica azt elfdlejtette mondani, hogy Chrisnek milliomos haverjai vannak.