Novelláim

Fagyöngy [Batik Bence]

- Azta! - suttogtam leginkább magamnak, amikor beléptem az új Bozsik Stadion edzőközpontjába.

Két éve tanulok fotósként egy esti gimnáziumban, miután Kommunikáció és média szakon megszereztem a diplomámat az ELTE-n. És, hogy mit keresek a Bozsik Stadionban? A képzés során többféle területén is kipróbálhattam magam fotósként, de talán a sportfotózás volt, ami a legjobban megfogott. Hogy miért? Talán azért, mert ebben van a legtöbb kihívás. Megörökíteni úgy egy gól helyzetet, hogy az lehet a hálóban köt ki, de az is lehet, hogy csak szögletre pattan a labda, miután a kapus ujjheggyel ér a játékszerbe és mindezt másodperc töredéke alatt...számomra tele van kihívással és izgalommal. Sokan furcsának tartják, hogy lány létemre pont a sportfotózás mellett döntöttem és bár valóban nem rajongok a futballért az öcsém révén tudok ezt-azt és van, hogy én is szívesen ülök le vele megnézni egy mérkőzést.

Szerencsére a szakma vezető tanárom kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, így kérnem sem kellett, hogy a gyakorlati időszak egy részét a pálya szélén tölthessem.

Szóval így kerültem a Budapest Honvéd edzésére.

A lelátók, a VIP részleg és a Sky Box páholyok után az egész stadiont végig járhattam. Mikor a játékos kijárón át kimentem a pályára hirtelen nagy mozgolódásra lettem figyelmes. A játékosok sorra érkeztek és kezdték meg a bemelegítést, én pedig gyorsan magamhoz kapva gépemet már ezeket a pillanatokat is megörökítettem.

- Ignáth Fanni? - annyira a fotókra koncentráltam, hogy észre se vettem, hogy időközben valaki mellém sétált.
- Igen?!
- Örvendek! Bódog Tamás vagyok, Ön lesz ma a fotósunk, igaz? - mosolygott kedvesen.
- Igen! Örvendek! Ignáth Fanni! - nyújtottam kezezlt illedelmesen.
- András szólt az érkezésedről. Remélek jól fogod magad érezni velünk, jó munkát! - mosolygott, majd magamra hagyva összerántotta a csapatot.

Igyekeztem minden egyes pillanatot megörökíteni, hogy később tudjak belőlük dolgozni. Őszintén, nagyon élveztem minden egyes percét. Igaz ez most csak egy edzés volt, de ha szerencsém van és a fotóimmal is elégedettek lesznek, talán a vizsga anyagomat egy téttmeccsről készíthetem.

Az edzés levezetéseként a fiúk a szabadrúgásokat, illetve a büntetőket gyakorolták, így én úgy döntöttem, kényelmesen elhelyezkedem a kapu mögött és onnan fogok minden egyes büntető rúgást megörökíteni.

Az edző hármas sípszóval jelezte a fiúknak, hogy mára végeztek, így úgy döntöttem én is felállok az eddigi fekvő pozíciómból, amikor hirtelen hangos kiáltásra lettem figyelmes.

- Vigyázz! - a hang irányába kaptam a fejem ahonnan egy erősen elrúgott labda érkezett, gyorsan földre vetődtem. Isten áldja a jó reflexeimet. Nem kicsit fájt volna, ha eltalál az a labda.

- Ne haragudj! - jött közelebb egy fekete, csurkás hajú srác.
- Még jó, hogy kiválóak a reflexeim, különben sokba fájt volna. - mutattam gépemre.
- Tényleg ne haragudj, nem volt szándékos. De ugye te is jól vagy?
- Igen, minden okés.
- Bence vagyok. - nyújtott kezet mosolyogva.
- Várj! Had' talaljam ki...Batik Bence, személyesen. - ércelődtem.
- Csak nem egy rajongó? - vigyorgott magabiztosan.
- A hátadon...ott a neved. - lomboztam le kuncogva, mire nevetve homlokon csapta magát.
- De a tiéden nincs, szóval...? - lépett a hatam mögé a labdáért.
- Fanni vagyok! - néztem szemeibe.
- Örülök! - mosolygott kedvesen. - Lehet egy kérdésem?
- Már meg is volt. - kuncogtam.
- Pimasz. Ez tetszik. - kacsintott.
- Szóval? - húztam fel kérdő szemöldököm.
- Ja, igen. Szóval... - hezitált. - Te leszel az új fotósunk? - vakargatta zavartan tarkóját a focista.
- Biztos, hogy ezt akartad kérdezni? - nevettem.
- Nem...igazán. - nevetett fel kínosan.
- Akkor? Csak nem ez az új csajozási módszer?
- Nekem nem kell csajozni. Bomlanak ők utánam a nélkül is. - túrt időközben kiemfedett hajába.
- Ó jaj! Önbizalomban nincs hiány. - nevettem. - Mit szeretnél?
- Csak sport fotózással foglalkozol? - nem tudtam hol akak kilyukadni.
- Igazából még csak tanulom, de szoktam természet fotókat is készíteni és tavaly én voltam a fotós az unokatestvérem esküvőjén.
- Tudom, hogy nem ismerjük még egymást annyira... - hangsúlyozta ki a még szót. - ...de nem vállalnád el a testvérem esküvőjét? Tudom, hogy ez most hirtelen ért, de a fotósuk lemondta és jövőhéten lenne az esküvő és egy hét alatt szinte képtelenség újat találni és... - kezdett el magyarázkodni.
- Hé! Várj! - kezdtem volna bele, de megint félbe szakított.
- Tudom, hogy későn szólok, de...
- Várj már! Nyugi! - nevettem. - Részemről nincs akadálya, de ezt a testvéreddel is meg kellene beszelned. Biztos, hogy egy kezdő fotóst szeretne, hogy megörökítse élete legszebb napját?
- Örüljön, hogy van, aki elvállalja egy héttel a nap előtt. Akkor?
- Semmi akadálya, de beszélnem kellene minél hamarabb az ifjú párral.
- Van valami terved mára?
- Nincs.
- Akkor, ha neked is megfelel felhívom, átöltözöm és beülhetnénk egy kávézóban megbeszélni a dolgokat.
- Rendben!
- És legalább a labda miatt is kárpótollak. - mutatott a kezében lévő játékszerre.
- Ugyan. - legyintett.
- Batik! Hozzad már azt a rohadt labdát! - kiabált ki a kijáró felől az egyik csapattársa.
- Kint megvárlak.
- Fanni! - szólt utánam.
- Hm?
- Köszönöm! - mosolygott kedvesen.