Novelláim

Nélküled [Nagy Dominik]

- Mami, mami! Mikor jön Dénes bácsi?
- ‎Hamarosan Kicsim! - guggoltam le kislányomhoz
- És megnézzük, hogy focizik? - lelkesedett az én kis tündérkém
- ‎Hát persze - mosolyogtam halványan. Őszintén szólva nem sok kedvem volt ehhez a meccshez, mert tudtam, hogy Ő is ott lesz. Lassan 4 éve, hogy nem találkoztunk és őszintén szólva nem is hiányzott. Cserben hagyott és nekem mindent nélküle kellett végig csinálnom alig 19 évesen, de Dininek megígértem hiszen ez a búcsú meccse a Fradinál

Alig 5 perccel később kopogás zaja törte meg a csendet.

- Dénes bácsi - szalad Léna az ajtó felé
- ‎Hercegnőm - vette mosolyogva ölébe kislányomat a kapus

Dénessel már az elejétől fogva nagyon jó viszonyt ápolunk. Félreértés ne essék semmi nincs köztünk és soha nem is volt. Nagyon szeretem Dinit, de csak mintha a bátyám lenne. Kezdetekben ő volt az egyetlen, aki közeledett felém, amikor bekerültem a csapathoz, mint fotós és innentől fogva egyre szorosabb barátság alakult ki közöttünk. Aztán belépett Ő az életembe. Pontosan négy évvel ezelőtt. Mindent felforgatott, aztán cserben hagyott, de Dénes végig mellettem volt ezzel saját csapattársa ellen fordulva, aki a mai napig mit sem sejtve éli gondtalan életét. Örökké hálás leszek Dininek, hogy sohasem hagyott magamra és apja helyett apja volt Lénának.

                                **

A gyomrom görcsbe rándult, amikor megérkeztünk a Groupama Arénához.

Szerettem volna elkerülni Őt, de tudtam, hogy ez lehetetlen.

- Ne aggódj! Nen lesz baj! - szorította meg biztatóan kezemet Dini, majd a hátsó ülésről kivette az én egyetlen Hercegnőmet
- ‎Na mehetünk Kicsim? - erőltettem mosolyt arcomra, legalább Léna had érezze jól magát, meg persze Dénes, akinek ez az utolsó meccse a csapatban, nem ronthatom el az önzőségemmel

- ‎Mami? - nézett rám hatalmas barna szemeivel kislányom
- Tessék? - mosolyogtam rá
- ‎Játszani fog Dominik bácsi is? - na ez volt az a mondat amire nem számítottam, nyilván tisztában voltam vele, hogy lányom odáig meg vissza van a focistáért, minden egyes meccset követtünk otthonról már csak Dini miatt is, de azt sosem gondoltam volna, hogy pont Ő lesz a kedvence
- ‎Öhm nem tudom, erről Dénest kérdezd
- ‎Dénes bácsi!
- ‎Hm? - bambult el a focista
- ‎Dominik bácsi is fog játszani? - ragyogtak fel az én gyönyörűségem hatalmas szemei
- ‎Azt hiszem igen - nézett rám szomorúan Dini
- ‎Neki is adhatok szerencse puszit? - azt hittem infarktust kapok a kérdés hallatán, bár Léna könnyen kötött barátságot és ha valakit mrgszeretett könnyen tudott is ragaszkodni hozzá, de ez a kijelentés még engem is meglepett és ahogy látom ezúttal Dénest is
- ‎Szerintem ne zavarjuk már őket - guggoltam le hozzá mosolyogva
- ‎Miért? - szomorodott el
- ‎Tudod nekik ilyenkor már a meccsre kell koncentrálni
- ‎Azért Dénes bácsinak még adhatok egy szerencse puszit?
- ‎Neki igen - mosolyogtam, majd rögtön oda is szaladt még az említetthez, hihetetlen mennyire szereti

- Ugye nem beszélsz Neki rólunk? - öleltem meg a kapust
- ‎Nem - ölelt meg
- ‎Az lehetséges, hogy a tudta nélkül ennyire rajong az apja iránt? - eredtek el könnyeim
- ‎Nem tudom Petra. Nem tudom - simogatta nyugtatás képpen a hátam
- ‎Na jó, nem tartalak fel - húzódtam el - Sok sikert Dini! - pusziltam meg, majd könnyeim letörölve, hogy lányom ne vegye észre mentem Léna után
- ‎Ügyes legyél Dénes bácsi! - integetett Léna a kapusnak

Lénát ölembe véve vettem célba a lelátót. Dénes ragaszkodott a VIP részhez én viszont szerettem volna elvegyülni a többi szurkoló között és senkivel sem találkozni.

Nagyon szép volt Dini búcsúja. A mérkőzés kezdete előtt kapott egy hatalmas csokor virágot, egy emlékplakettet, majd egy komplett videót is levetítettek a karrierjéről, amit még én is megkönnyeztem hiszen én magam is végig kísértem.