Novelláim

Csak mi ketten... [Callum Ilott]

Sziasztok! Visszatértem egy újabb rövidnek nem nevezhető novellával, amelyet ezúttal a két legnagyobb Callum rajongó barátnőmnek Rebekának és Berninek szeretném ajánlani!
Jó olvasás! 😘

Újra péntek. Izgatottan léptem át a lovarda kapuit. Carlos már biztos vár rám, ahogy minden alkalommal, amikor újra láthatjuk egymást. Bár hetente csak két alkalommal van lehetőségem kilátogatni ide, de minden vele töltött perc boldoggá tesz ebben a nehéz időszakban.

A boxokhoz érve azonnal kiszúrtam Carlost, mielőtt azonban hozzá indultam volna úgy döntöttem valami kényelmesebbre cserélem farmersortomat.

- Szia, drágám! Már úgy hiányoztál! - simítottam végig fényesen csillogó, barna szőrén. - Úgy látom Martin rendesen gondodat viseli. - válaszul csak boldogan nyerített egyet. - Mit szólnál hozzá, ha hoznék neked egy kis répát? - Carlos nagyot nyerítve jelezte, hogy neki bizony nem lenne ellenére a dolog.

Szorosan magam után bezártam Carlos boxának ajtaját, majd miközben fordultam volna meg tengelyen körül, hogy hozzak néhány répát neki, amikor hirtelen egy apróság csapódott lábaimnak. Egy édes kis francia buldog nézett rám hatalmas szemekkel.

- Szia, kishaver? Hát te meg hogy kerültél ide? - guggoltam le az ártatlan pofival engem figyelő négylábúhoz. - Hol van a gazdid? - simogattam meg, amit boldog farokcsóválással fogadott.
- Poppy! Hát itt vagy! - szaladt be lihegve az istállóba egy magas, fiatal srác. - Ugye tudod, hogy nem szaladhatsz csak úgy el? - rótta meg kiskedvencét.
- Ugye tudod, hogy nem lenne szabad őt ide hoznod? - néztem kissé szigorúan a fiúra.
- Tudom, de Poppy rendes kutyus. Igaz, kishaver? - guggolt le kisbarátjához a nálam jóval magasabb fiú.
- Ahaaa. - utaltam az előbbi esetre, miközben újra Carlosra vezettem figyelmemet.
- Makacs jószág! - lépett közelebb, miután sikerült felcsatolni a piros pórázt Poppyra.
- Tessék? - hökkentem meg.
- Carlos! - mutatott a ló irányába.
- Tudom. Carlos az én lovam...vagyis...csak volt... - mondtam hallkan, de úgy tűnik nem eléggé, ugynais a fiú kíváncsian felém kaptam a fejét.
- Elmeséled, mi történt?
- Nem szeretnék most erről beszélni. - köhintettem. Szerencsére észre vette, hogy kellemetlenül érzem magam és nem firtatta tovább a témát.
- Még nem láttalak itt korábban. Új vagy itt?
- Így is mondhatjuk. - bólintottam. - Önkéntes vagyok.
- Callum vagyok. - nyújtott kezet illedelmesen.
- Cate. - viszonoztam.
- Nem lenne kedved később esetleg...öhm...kilovagolni? - nézett rám zavartan csillogó szemekkel. Eddig észre sem vettem milyen gyönyörű íriszei vannak a velem szemben álló fiúnak. Kétség sem fér hozzá, el tudnék veszni bennük.
- Nem...öhm...nem lehet. Nekem dolgoznom kell. - kerestem azonnal kifogást.
- Azért remélem még találkozunk. - aprót bólintottam. - Örülök, hogy megismerhettelek, Cate!
- Én is örülök! - mosolyodtam el kedvesen.
- Gyere, Poppy! Haza viszlek. Szia, Cate!
- Szia, Callum! - szememmel végig követtem a fiú távozását, aki az istálló bejáratából még visszapillantott és egy apró mosollyal az arcán lépett ki.
- Hát ezt jól elszúrtam, igaz Carlos? - sóhajtottam nagyot. - Mit szólnál hozzá, ha sétálnánk egyet? - simítottam végig sörényén. - Ezt megbeszéltük! - nevettem. - Előtte viszont hozok neked egy kis répát, ahogy megígértem.
- Cate! - szólt utánam valaki.
- Martin! De jó, hogy látlak! - léptem a fiúhoz már a répákkal a kezemben. - Köszönöm, hogy ilyen jól gondját viseled Carlosnak! Nagyon hálás vagyok!
- Igazán nincs mit! Imádom Carlost, ahogy téged is! Kislány korod óta ismerlek és tudom mennyire szereted őt. Bízom benne, hogy egyszerre újra visszaülsz a nyeregbe és a szüleid is megbékélnek vele! - Martin volt az egyetlen a szüleimen kívül, aki ismeri a múltam. Ő volt az egyetlen tudja az egész történetet és ott volt a baleset napján is. Ő az egyetlen, aki még most is támogat és bízik bennem. - Hahó! Cate! - legyezett az arcom előtt a harmincas évei végén járó férfi.
- Igen? Bocsi! Elgondolkodtam. Mit is mondtál?
- Négy órára jön egy iskolás csoport és, ha nem gond szeretném, ha Carlos lenne az egyik ló, akin lovagolhatnak majd.
- Oké, miért is ne? Előtte viszont kivinném egy kicsit.
- Vidd csak nyugodtan. De ha nem lenne gond előtte felnyergelnéd?
- Persze!
- Kössz, Cate! - gyorsan felnyergeltem Carlost miután odaadtam neki a jól megérdemelt répákat, majd a száron vezetve kisétáltam vele a tanya melletti füves rétre.