Novelláim

Diótörő [Nagy Ádám]

A legelső és legkitartóbb olvasómnak sok szeretettel! Remélem elnyeri a tetszésedet Szaszaa16!😊😘❤️

2017. December 24.

Itt a nyakamon a karácsony és a szüleimnek még semmit sem vettem. Minden évben valami hasznosat vagy az esetek túlnyomó részében élményt ajándékoztam anyának és apának ezúttal azonban teljesen tanácstalan vagyok. Mivel már legalább tíz boltot bejáratam az elmúlt napok során és az internetet is felkutattam, utolsó reményem a pesti vásárokban volt. Ki nem állhattam az utcákat járni ilyenkor a többezer ember között, de mint tarja a mondás a muszáj nagy úr, így jó melegen felöltözve nyakamba vettem a várost.

Nem tudom mióta bojonghattam a Bazilika előtti téren, de a kezeim már széjjel fagytak, de nem adhattam fel. Ez az utolsó reményem és esélyem hogy bármi hasznosat találják. Semmiképp sem szerettem volna üres kézzel leülni a fa köré.

Reményemet vesztve nézelődtem a különböző színes bazárokban, amikor valami megütötte szememet. Ez lesz az! Egy idős bácsi valószínűleg már hetek óta kitartóan árulhatta saját kezűleg faragott tárgyait, ami nem különösebben keltette fel az én figyelmemet sem. Egyet kivéve. Egy Diótörő figura. Anya kislány kora óta gyűjti az ehhez hasonló kis figurákat és tudomásom szerint a Diótörő volt az egyik kedvence.

Már éppen nyúltam volna az utolsó darab figuráért, amikor valaki még nálam is gyorsabban csapott le rá és már csak arra eszméltem fel, hogy az illető már fizetné is ki az általam is kinézett darabot.

- Hé! Az az enyém!
- ‎Nem látom rá írva a neved
- ‎Éppen el akartam venni, amikor te csak úgy a semmiből lecsaptál rá
- ‎Ez van! Keress mást!
- ‎De nekem az kell! - léptem határozottan az éppen elmenni készülő srác után
- ‎Egy csomó árus van még itt. Nézz körül! - próbált lerázni
- ‎Nem! - mentem utána
- Az enyém lett és kész, fogadd már el!
-Kifizetem neked az árát vagy amit akarsz! - kezdtem el győzködni, miközben ő próbálta felhívni magára az eladó figyelmét.
-Ezt nem hiszem el... Fizetni szeretnék! - integet az úr irányába, engem teljesen figyelmen kívül hagyva.
-Itt állok melletted, nem tudsz csak úgy lerázni! - nyúltam ingerülten a karja után.
-Mégis mit képzelsz? - kapta el félután a kezemet.
-Ne haragudj... - nyugodtam le végre - Csak tudod, nekem ez tényleg fontos... -néztem fel rá.
-‎ Én és az a fene jó szívem... - motyogta és felém nyújtotta a kis figurát.
-Tessék?
-Akkor most kell vagy nem? - villantott végre ő is egy halvány mosolyt
-Persze hogy igen, nagyon köszönöm! - nyúltam volna felé, de az utolsó pillanatban visszarántotta karját.
-Azért ne hidd hogy ilyen könnyen feladom, Karácsony szelleme ide vagy oda. - magyarázta értetlenkedésem láttán.
-Ezt meg hogy érted? - fintorodtam el
- Neked adom a Diótörőt és még ki sem kell fizetned, de csak egy feltétellel
- Miért érzem úgy, hogy ezt még meg fogom bánni? - sóhajtottam - Mondd!
- ‎Addig nem mész, illetve megyünk haza, míg nem találunk e helyett valami mást, és ebben te is segíteni fogsz
- ‎Rendben - mentem bele, hiszen sokkal rosszabb feltételre számítottam, ebbe pedig bele nem fogok halni
- Egyébként Ádám vagyok - nyújtott kezet
- ‎Lilla - viszonoztam tettét

Nem volt könnyű dolgom Ádámmal egyrészt mert nem ismertem az illetőt, akinek vásárolni kellett, másrészt ő maga sem volt egy könnyű eset.
Késő délután volt mire haza értem és bár a lábam lejártam végül jól éreztem magam Ádámmal, akit sikerült jobban megismernem ez idő alatt és még  azt is megtudtam róla, hogy válogatott focista. Hát igen...nem igazán vagyok otthol a futballban, inkább kézilabda párti vagyok.