Novelláim

Lánybúcsú [Logan Sargent]

- El se hiszem, hogy a legjobb barátnőm férjéhez megy. - mondtam meghatódva, miközben Isa haját fontam.
- Igazából még én sem. - kuncogott.
- De! Előtte még vár rád egy felejthetetlen éjszaka! Velünk! - tért vissza a konyhából egy üveg pezsgővel a kezében Mia.

Isa, Mia és én körülbelül tíz évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy nyári táborban. Az igazat megvallva eleinte nem igazán kedveltük egymást, de az együtt töltött közel egy hónap összehozott minket és azóta elválaszthatatlan barátok lettünk. Bár az általános iskolát a város három különböző pontjában végeztük el, középiskolában és egyetemen együtt koptattuk a padokat. Voltak mélypontok a barátságunkban nem is kevés, hiszen az nem is igazi barátság ahol nincsennek súrlódások, de szerencsére sosem volt olyan helyzet, amit ne tudtunk volna megoldani és szétszakított volna minket. Hálás lehetek a sorsnak, amiért ilyen barátaim vannak.

- Hahó! Föld hívja Melissat! - Isa hangja rántott vissza a valóságba.
- Hm?
- Hová is megyünk? Amúgy meg hol jársz?
- Én nem tudom. A helyszínt Mia intézte.
- A Hedonistba foglaltam asztalt.
- Az melyik?
- Fogalmam sincs. - rántottam vállat.
- Majd meglátjátok. Nagyon király a hely. De előtte még... - Mia egy pohár pezsgőt nyomott a kezünkbe. - A menyasszonyra! - emelte magasba poharát.
- Isara! - csatlakoztam én is boldog mosollyal az arcomon

- Hű-ha! - mondtuk szinte egyszerre Isaval, amint beléptünk az említett helyiségbe. Az idevezető úton próbáltuk Miaból kihúzni, tulajdonképpen milyen is a hely, de nem jártunk sikerrel. Nagyon titokzatos volt, ami nekem egyre inkább kezdett gyanússá válni. Belépve a bárba, mintha egy teljesen másik országba érkeztünk volna. Egzotikus, modern, mégis letisztult volt az egész. Mint egy földi paradicsom. - Ez elképesztő!
- Ti ténylet sosem jártatok még itt? - nézett ránk döbbenten Mia.
- Sokat hallottam már róla, de még sohasem jártam itt. - mondta csillogó szemekkel Isa. - Az viszont már meg sem lep, hogy te már nem először jársz itt. - kuncogott.
- Akkor? Kezdődhet a buli?
- Igen! - kiáltottuk el magunkat egyszerre Isaval.
- Az első kört én állom! - igazából még fel sem fogtuk mi történik körülöttünk, Mia egy határozott mozdulattal elindult az egyik foglalt táblával ellátott asztal irányba, ahová azonnal le is vágódott. - Mit kértek?
- Mmm...azt hiszem én egy Malibu almát.
- Az nekem is jó lesz. - csatlakozott hozzám Isa.

Mivel sem Isa, sem én nem szoktunk túl gyakran bulizni, de mindenképp szerettük volna megünnepelni ezt a különleges alkalmat, úgy döntöttünk, hogy még a nagy nap előtt összeülünk így hárman és pár ital társaságában tartunk egy utolsó igazán csajos napot.
Bár van egy olyan érzésem, hogy Mia nem fogja ennyivel beérni és kitalál majd valami őrültséget.

- Kezd uncsi lenni ez a buli. - nyavajgott Mia.
- El se kezd! - állítottam le még mielőtt bármit mondani tudott volna.
- Én benne vagyok. - vigyorgott Isa.
- Áruló! - néztem rá szúrós szemekkel.
- Melissa Morgen! Ne legyél buligyilkos!
- Én ehhez még nem ittam eleget. - álltam fel. - Kértek valamit?
- Ugyanez jó lesz. - mutatott poharára Isa.
- Nekem is, de le ne merj lépni.
- Ha akarnék, se tudnék. - nevettem.

- Szia! Mit adhatok? - hajolt közelebb egy magas, fekete hajú srác, alig hogy a pulthoz léptem.
- Három Piña colada lesz.
- Máris készítem. - bólintott.

Éppen elmerültem volna gondolataimba, amikor egy magas, szőke hajú fiú lépett mellém. Kíváncsian fordítottam felé tekintetem. Nem lehetett idősebb nálam. Talán még fiatalabb is volt. Kikérte italát, majd tekintetét újra rám szegezte.

- Segíthetek valamiben? - láttam rajta, hogy zavarban van, így próbáltam én kezdeményezni.
- Nem...vagyis... mégis... - habozott. - Oké ez így rohadt kínos. A helyzet az, hogy épp a legjobb haverom legénybúcsúját ünnepeljük és van egy karkötő, ami mindig nálam van. - húzott le csuklójáról egy kézzel készített, kék karperecet. - A húgom csinálta és a haverjaim mindig ezzel cukkolnak és most azt találták ki, hogy ajándékozzam oda egy számomra szimpatikus lánynak és... - félbeszakította mondandóját és lehetséges még jobban zavarba jött. - Ohm...nekem te voltál itt a legszimpatikusabb. - pirult el.
- Én...köszönöm. - hozott engem is zavarba. - És a húgod...nem fog megharagudni, ha nekem adod a karkötőt?
- Van egy másik, ugyanilyen karkötőm, szóval...elfogadod? - válasz helyett csak bólintottam, majd felé nyújtottam kezemet, hogy fel tudja rá húzni az említett ékszert.
- Ez...nagyon szép. - simítottam végig rajta. - Nagyon fogok rá vigyázni! Megígérem!- mielőtt elköszöntem volna a fiútól közelebb léptem hozzá és egy apró piszit nyomtam az arcára. Fogalmam sincs mi vezérelt. Egyszerűen csak megtettem. - Nekem mennem kell. - annyira zavarba hoztam saját magam, hogy mielőtt még bármit mondhatott volna a fiú felkaptam a korábban kikért italokat és amilyen gyorsan csak tudtam visszamentem a lányokhoz.