Novelláim

Nem számítottam rád [Liam Lawson]

Az autó és motorsport világa abszolút megosztja az emberek nagy részét. Van aki mindent megtesz azért, hogy bekerülhessen és bent is maradhasson ebben a közegben és vannak emberek, akik talán sohasem fogják megérteni és átérezni azt az eufórikus érzést, amit az autók berregő hangja képes adni. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy én is az utóbbi tábort erősítem. Most mégis úgy hozta az élet, hogy egy repülőn ülök, ami egyenesen Németországba tart, miközben a mellettem ülő legjobb barátnőm próbálja elmagyarázni nekem a DTM legújabb szabályait. Hozzá teszem teljesen reménytelenül. Hogy miért? Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy én ezt nem gondoltam át elég alaposan.

- Tulajdonképpen miért is vagyok én itt?
- Mert a legjobb barátnőm vagy és különben is...mi lenne velem nélküled?
- Eddig is meg voltál nélkülem.
- Jóóó, tudooom, de ez most mááás... - dramatizálta túl talán egy kicsit túlságosan is drága barátnőm.
- Miért is? - néztem rá kérdőn.
- Ha minden jól alakul Liam a hétvégén bajnok lesz. - csillantak fel szemei.

Holly mindigis büszke volt az öccsére, ami abszolút érthető. Liam már kisfiúként is hatalmas rajongója volt az autóknak és mindent meg is tett azért, hogy az élvonalban versenyezhessen. Ennek viszont ára van.

Két éve, amikor hivatalos szerződést kapott a Forma-1 kapujának is nevezett Forma-2-be a csapattal közösen úgy döntöttek, hogy a legjobb az lenne, ha Londonba költözne, hiszen a versenyek jelentős része majd Európában lesz Új-Zéland pedig a Föld egy egészen más pontján fekszik.

Mikor még egészen kicsik voltunk rengeteg időt töltöttünk együtt, hárman. Mondhatni elválaszthatatlanok voltunk. Most viszont... Még alig múlt tizenhat, amikor utoljára találkoztunk. Hiába volt a legjobb barátnőm a nővére míg én az egyetemre készültem, ő a világot járta, versenyzett.
Semmit sem tudok róla, persze azon kívül, amit Holly mesélt róla.

- Föld hívja Sophiet! Hahó! - legyezett szemem előtt Holly.
- Hm?
- Épp azt ecsetelem, hogy talán jobb lenne, ha én is Londonba költöznék, mivel...mondd te hol jársz? - mérgelődött.
- Mi? Semmi. Csak elgondolkodtam. Miért akarsz te Londonba költözni?
- Már vagy egy fél órája ezt magyarázom neked. - forgatta meg szemeit.
- Jó boccs! Mostmár figyelek! Szóval?
- Szóval az időm naaaagy részét már így is Európában töltöm Liam miatt és a modellkedés miatt, szóval ha Londonba költöznék nem kellene ennyit utazgatnom plusz Liammal is sokkal több időt tölthetnék. - ecsetelte.
- És mi lesz velem? - néztem rá szomorú boci szemekkel.
- Költözz te is Londonba. - mondta egyszerűen, mintha ez tényleg csak ilyen egyszerű lenne. - Lakhatnánk együtt. - csillantak fel szemei.
- És mi lesz az egyetemmel?
- Lomdonban van is egy csomó klassz egyetem.
- Ez nem ilyen egyszerű, Holly!

- Kérjük kapcsolják be biztonságiöveiket! A leszállást hamarosan megkezdjük! - a stewardess vetett véget a beszélgetésünknek. Hazudnék, ha azt mondanám, sosem gondolkodtam el azon, hogy Európában valósítsam meg az álmaim, de a családom, barátaim és minden Új-Zélandhoz kötött. Mindigis volt egy komfortzónám, amit még talán még magamnak is félek beismerni, de talán mindigis féltem átlépni.

- Megyek elkérem a kulcsokat a recepción. - támasztotta bőröndjét enyémnek már a hotel halljában állva.
- Siess! - türelmetlenkedtem. Semmit sem gyűlölök jobban, mint az időeltolódást és mivel itthol már rég a lefekvéshez igyekeznék itt pedig még dél is alig múlt, kezdek feszültté és nyűgössé válni.
- Itt vannak a kulcsok. - nyomott a kezembe egy kissebb kulcscsomót. - Hamradik emeletet, második szoba. Nekem most el ke intéznem valamit, majd utánad megyek. - hadarta. - Tudom, hogy imádsz szóval a bőröndöm is felvinnéd? Köszi! Ne feledd harmadik emelet második szoba. Harmadik emelet második szoba. - a választ már meg sem várva rohant el Holly. Nagyszerű. Morgolódva húztam magam után a két hatalmas bőröndöt a lift irányába.