Novelláim

Iránytű [Pierre Gasly]

- Na mi van már? - türelmetlenkedett Sophie az ajtó túloldalán
- ‎Még várni kell! - mentem ki idegesen - Jaj Sophie, én annyira félek! Még csak 20 éves múltam, én még képtelen vagyok erre - pityeredtem el - És mi van, ha megharagszik rám és elhagy? - estem pánikba
- ‎Evelyn! Előszöris nyugodj meg, még semmi sem biztos! Másodszor pedig Pierre az életénél is jobban szeret téged, biztos vagyok benne, hogy nem fog elhagyni csak azért, mert terhes vagy, sőt!
- ‎Még nem biztos - mentem be gyorsan a fürdőbe, ahol a teszt várt rám - Akkor lássuk - vettem mély levegőt, majd kezembe vettem a tesztet
- ‎Na? - türelmetlenkedett
- ‎Terhes vagyok - eredtek el a könnyeim
- ‎Ez nagyszerű - ölelt meg mosolyogva Sophie
- ‎Nem! Nem az! Mármint tudod jól, hogy imádom a gyerekeket, de még csak 20 éves vagyok. Én képtelen vagyok felnevelni egy gyereket. Borzalmas anya leszek. - eredtek el könnyeim
- ‎Te leszel a világ legjobb anyukája! Te nem látod magad, amikor Lilire vigyázol? És Pierret sem, amikor titeket figyel, ahogy játszol a tesóddal. Fantasztikus szülők lesztek. - ölelt meg
- ‎De Pierre karrierje még csak most kezdődik, most igazolta le a Red Bull, én nem akarok az útjába állni csak mert felelőtlen voltam
- ‎Na ezt most fejezd be! Ehhez ketten kellettetek! És szépen fogod magad és felhívod a dokidat és minél hamarabb kérsz tőle egy időpontot, hogy biztosra menjünk, aztán Pierre lesz az első akinek elmondod, hogy terhes vagy és kiversz minden hülyeséget a fejéből! Megértetted? - nézett rám szigorúan
- ‎Annyira szeretlek Sophie! - öleltem meg legjobb barátnőmet

                               **

Idegesen mászkáltam föl-alá a rendelő folyosóján két nappal később.

- Ms. Evelyn Cox - lépett ki a rendelőből egy negyvenes évei elején járó hölgy - Kérem fáradjon be! - mosolygott kedvesen, bátortalanul barátnőmre néztem, aki csak biztatóan összekulcsolta ujjait

Ujjaim tördelve léptem be a fehérbe borított rendelőbe, ahol egy az asszisztensnél valamivel idősebb mosolygós férfi fogadott.

- Jóreggelt Evelyn! - mosolygott rám kedvesen
- ‎Jónapot!
- ‎Térjünk is a lényegre! Mióta sejti, hogy terhes?
- ‎Körülbelül két hete minden reggel arra kelek, hogy iszonyat hányingerem van, először azt hittem csak a gyomrom rontottam el, de két hét után sem akart múlni és barátnőm unszolására vettem két tesztet is és mind a kettő pozitív lett
- ‎Ha több teszt is ugyanazt mutatja akkor valószínűleg az úgy is van, de természetesen tévedhetnek is ezek az eszközök, kérem feküdjön ide fel és kiderítjük - mutatott a vizsgáló asztalra kedvesen

- Gratulálok Evelyn! Ön már a harmadik hétben jár - mosolygott rám az orvos miután végzett minden vizsgálattal
- ‎K...köszönöm - dadogtam, kétségbe estem, de ugyanakkor örültem is hiszen gyerekkori álmom volt, hogy anya lehessek és most itt a lehetőség, de nem tudom Pierre mit fog ehhez szólni
- ‎Mi a baj Evelyn? - nézett rám furán az orvos, valószínűleg ő is látta rajtam a kétségbeesettséget
- ‎Semmi...csak tudja alig múltam 20 és....
- ‎Fél, hogy rossz anya lesz? - tapintott rá a lényegre
- ‎Igen - hajtottam le szomorúan a fejem
- ‎Figyeljen Evelyn! Rengeteg fiatal lesz korán anya, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz jó anya - mosolygott kedvesen - Higgye el ezalatt a 9 hónap alatt kialakul önben egy olyan ösztön, amitől rögtön tudni fogja mi a helyes és mi nem, senki nem születik úgy, hogy mindent tud az anyaságról
- Köszönöm Doktor Úr! - érzékenyültem el
- Vigyázzon magára és egy hónap múlva várom vissza!
- ‎Viszlát! - léptem ki a rendelőből

- Na? - jött oda rögtön Sophie hozzám alig hogy kiléptem a rendelőből
- ‎Terhes vagyok - eredtek el a könnyeim
- ‎Ez most öröm könnyek vagy.... - méregetett furcsán
- ‎Isis - szipogtam
- ‎Mindent tudni akarok! - lelkesedett barátnőm - Mennyi idő? Milyen nemű? Mikorra várható? Tényleg lehetek a keresztanya? - esett kicsit túlzásba
- ‎Előszöris vegyél levegőt kuncogtam - miközben a parkoló felé vettük az irányt - Egyébként 3 hetes, jól fejlődik és karácsony környékére várható - mosolyodtam el - Ja és lehetsz a keresztanyja - nevettem - Csak apja is legyen - húztam el szomorúan a számat
- ‎Evelyn! Ezt most azonnal felejtsd el! - rivalt rám - Pierre imád téged és ezt a kisangyalt is fogja - mosolyodott el - Ennyire nem bízol benne?
- ‎De bízom...csak...összezavarodtam Sophie - temettem kezeimbe arcomat már úton Pierrel közös lakásunk felé
- ‎Mikor ér haza?
- Azt mondta csak holnap ér haza - nyitottam ki lakásunk ajtaját még mindig könnyeimmel küszködve
- Biztos?
- ‎Igen, miért? - néztem rá furán
- ‎Ezek nem az övéi? - mutatott a földön heverő bőröndökre
- ‎D...de - ijjedtem meg
- ‎Evelyn? - lépett ki az említett a szobából - Úristen! Mi van veled? Merre voltál? Miért sírsz? Jól vagy? - esett kétségbe barátom könnyes szemeim láttán, majd alig két lépéssel letudva a köztünk lévő távolságot rögtön karjaiba zárt, amit nem tagadom már nagyon hiányzott, borzalmas volt az elmúlt két hét nélküle
- ‎Azt hiszem jobb, ha most magatokra hagylak. Majd hívj! - adott két puszit arcomra barátnőm, majd egy szigorú tekintettel rám, majd Pierrere nézett ezzel célozva, hogy mindent mondjak el neki

- Mi a baj Kicsim? Miért sírsz? Legalább ötször hívtalak - nézett rám kétségbeesetten
- ‎Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz? - szipogtam
- Úgy volt, de túlságosan hiányoztál ahhoz, hogy még egy napot kibírjak nélküled - húzott újra ölelésébe - De mi a baj Életem? Hol voltál? Mi borított ki ennyire? - tűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé
- ‎Pierre én... - kezdtem bele, de nem ment, egyszerűen nem mertem elmondani neki
- ‎Baj van?
- ‎Nem - vágtam rá - Vagyis nem tudom - hajtottam le fejemet
- ‎Kicsim tudod, hogy mindennél jobban szeretlek! - emelte meg fejemet allamnál fogva és kényszerített, hogy a szemeibe nézzek - Nekem bármit elmondhatsz, ugye tudod? - nézett rám gyönyörű kék szemeivel, amire csak egy bólintással feleltem
- De ugye nem fogsz magamra hagyni? - pityeredtem el újra
- ‎Jaj Kicsim! Már miért tenném? - húzott ölébe a kanapén
- Ígérd meg!
- ‎Megígérem! - mosolygott rám kedvesen, nagy levegőt vettem és belekezdtem:
- Már legalább két hete, hogy minden reggel arra kelek, hogy iszonyatos hányinger gyötör, először azt hittem egy egyszerű gyomorrontás, de sehogy sem akart múlni - meséltem ujjaim tördelve
- Kezdessz megijjeszteni Evelyn - rémült meg
- ‎Orvosnál voltam ma
- És? - türelmetlenkedett
- ‎Terhes vagyok! - eredtek el újra könnyeim - Pierre! Én tudom, hogy még nagyon fiatalok vagyunk. Ráadásul neked csak most kezdődik a karriered! Én nem akarok az utadba állni csak azért, mert egyszer felelőtlen voltam. Sajnálom! - eredtek el mostmár megállíthatatlanul a könnyeim
- Én nem! - vigyorgott rám csillogó kék szemekkel
- ‎Tessék? - lepődtem meg
- ‎Evelyn! Te most komolyan azt hitted, hogy ezért el foglak hagyni? - nevetett - A frászt hoztad rám szerelmem! Azt hittem valami bajod esett - húzott magához - Kicsim! Nézz rám! Lehet, hogy fiatalok vagyunk és lehet, hogy még korai egy gyerek, de nem érdekel, mert szeretlek. Tudod, ha te nem lennél én sem itt tartanék ahol tartok. Tudod két évvel ezelőtt a lehető legjobbkor csöppentél az életembe. Te vittél a helyes útra. Ott voltál mellettem a legnehezebb időszakomba, mellettem voltál még akkor is, ha én a lehető összes módszerrel eltaszítottam mindenkit magam körül, de te még így is kitartottál mellettem. Evelyn az életemnél is jobban szeretlek! - nyomott lágy csókot ajkaimra - Alig várom, hogy a kezembe tarthassam a mi kis angyalunkat - ölelt meg mosolyogva jó szorosan - Csodálatos anya leszel - mosolygott meghatottan
- ‎Szeretlek Pierre Gasly! - érzékenyültem el
- ‎Én is Evelyn Cox - nyomott mély, érzelmekkel teli csókot ajkaimra, ami megpecsételte új életünk kezdetét