Novelláim

A Sors játéka [Bolla Bendegúz]

Egy bölcs író egyszer azt mondta, hogy "Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"

Ennek a fickónak valószínűleg sosem voltak anyagi gondjai. Nem kellett két állást vállalnia, hogy ki tudja fizetni a saját apja hitelét. És valószínűleg attól sem kellett rettegnie, hogy mikor adják el a családja feje fölül a tetőt.

- Carla! Carla!
- Hm? - a fotós hangja rántott vissza a valóságba.
- Koncentrálj kérlek! - válasz helyett csak bólintottam, majd egy mű mosolyt varázsolva az arcomra folytattam munkám.

Bő egy órával később egy szó nélkül hagytam el a fotózás helyszínét, majd pattantam be legjobb barátom és menedzserem autójába. Alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek.

Louis nagyon jól ismert már és tudta, hogy ilyenkor semmi másra nincs szükségem csak egy kis csendre, így a lakásomig vezető utat egy szó nélkül tettük meg. Amióta az eszemet tudom, mindig is gyűlöltem, ha fotóznak még ha csak egy családi képről is volt szó, most mégis úgy hozta az élet, hogy fotózásról fotózásra járva keresem meg azt a pénzt, amivel kihúzhatom az apámat az adósság legmélyebb bugyraiból.

- Gyors leszek. - magamhoz vettem táskámat, majd rutinszerűen kipattanva a fiú autójából sietős léptekkel indultam el lakásom felé, hogy minél hamarabb megszabaduljak mindentől, ami...ami nem én vagyok...

A szűk ruhát egy egyszerű farmerra és pólóra cseréltem, megváltam szőke tincseimtől, lemostam a több réteg sminket az arcomról, végül pedig műszempilláimat és kontaklencséimet egy egyszerű szemüvegre cseréltem. A táskámba dobáltam a szükséges könyveket és írószereket, majd rohantam is a rám váró fiúhoz.

- Ezt nem hiszem el. - nagyot sóhajtva néztem végig az engem ábrázoló óriás plakáton a piros lámpánál állva.
- Hűha! Még egy reklám és túl leszünk az egészen. - próbált biztatni a svájci fiú.
- Utálom, hogy így látnak. Törlesztem apám kölcsönét és kész. Elegem van már ebből!
- Na de miből?
- Ebből! - mutattam a plakátra. - Mindenből!
- Hiszen elég jól sikerült.
- Mi? A fenekem?
- Lisa! Lisa! - csóvált a fejét Louis. - Hányszor mondjam még el neked, hogy a fenekednek ugyanúgy van szíve és esze, na és persze álmai...és különben is. Remekül mutatsz ezeken a képeken.
- Ha minden srác úgy gondolkodna, mint te...jobb hely lenne a világ.
- Hát tudod...én vagyok az egyetlen ilyen srác.
- Az biztos! - rengeteg mindent köszönhetek a fiúnak. Talán nélküle már rég feladtam volna.
- Ne felejtsd el a holnap délutáni kampány fotózást! - szólt még utánam legjobb barátom.
- Ott leszek! - kiabáltam vissza már a kocsitól jócskán eltávolodva.

Az iskola falán lévő órát meglátva gyorsítottam lépteimen, ugyanis igencsak késésben voltam már.

A terembe belépve hatalmas felfordulás fogadott. Óriási hangzavar, miközben a gyerekek össze-vissza szaladgáltak vagy éppen egymást püfölték.

- Tartottam a frontot, amíg megérkezel. Remélem nem gond. - erős túlzás volt azt állítani, hogy egy percig is odafigyelt a diákokra, de ő már csak ilyen. Szeret mindent eltúlozni és úgy tenni, mintha ő lenne a tökéletesség mintaképe.
- Köszönöm, Jasmine! - nem szerettem volna konfrontálódni vele, így jobbnak láttam ráhagyni a dolgokat és minél hamarabb átvenni az irányítást "kedvenc" kolléganőmtől.

- Gyerekek! Máris kezdjük az órát! - kiáltottam el magam, hogy mindenki rám figyeljen. - Jake! Kérlek hagyd békén Thomast! - épp próbáltam szétválasztani a két srácot, amikor az igazgató lépett be a tanterembe.

- Kollegina! A gyerekek nem tudják, hogy a padban a helyük, a tanítóé pedig a táblánál? - szigorú tekintete és hangja azonnal rendre utasította az eddig csibészkedő gyerekeket. - Remélem a felkészülésbe is legalább ennyi energiát fektetnek. - Mr. Jeffrey minden vágya, hogy az iskola falain kívül lásson és ha ez a teszt nem éri el az országos átlagot valószínűleg minden kívánsága teljesülni is fog.