Novelláim

You are the Reason [Dennis Hauger]

65.367
Pontosan ennyi kell, hogy én legyek Európa legfiatalabb snowboard bajnoka. Egy hosszú egyenes egy jobbra, egy balra kanyar, néhány akadály, majd egy újabb hosszú egyenes szakasz. Meg tudom csinálni!

- És végül, de nem utolsó sorban érkezzen Norvégia legifjabb tehetsége...Elise Strøm - kiáltotta a hangosbemondó. Bekapcsoltam sisakom, szememre húztam a sí szeműveget és minden idegszálammal a pályára koncentráltam.

Deszkára pattantam és a dudaszó éles hangja után siklani kezdtem. A pálya elsőre része sokkal jobban sikerült, mint azt reméltem.

Az akadályokhoz érve kissebb félelem lett úrrá rajtam, hiszen ez az utolsó szakasz, ahol minden eldől.

- Elise már az asztalnál tart. - akárhogy is próbáltam kizárni végig hallottam, amit a helyi kommentátor mond. - És a korlát...hátra és oldalra. Szép! Mit tartogathat a végére? - már csak egyetlen akadály maradt. Veszek egy nagy lendületet...úgy tűnik minden a legnagyobb rendben...ám ekkor beüt a baj. Egy rossz mozdulat, egy reccsenés, egy éles fájdalom a bokámban és...másodpercek alatt sötétült el minden.

Éles fájdalom hasít a fejembe. Mozdulni is alig bírok. És mi ez a szörnyű fertőtlenítő szag? Hol vagyok?

- Mi történt? - torkom teljesen kiszáradt, így hangom néma suttogásként hat.
- Kislányom! Végre! Felébredtél! - anya hirtelen pattant fel, majd fölém magasodva aggódó tekintettel nézett le rám. - Hogy érzed magad?
- Egy kicsit fáj a...fejem meg...a térdem és... - próbáltam felülni, de az ágy szinte magához húzott.
- Szólok az orvosnak. - indult el az ajtó felé.
- Anya! - szóltam utána. - Mi történt?
- Semmire sem emlékszel?
- Mm...csak annyira, hogy rajthoz állok és aztán...aztán teljes képszakadás.
- Volt egy csúnya baleseted a pálya utolsó szakaszán. - nézett rám szomorúan.
- A bajnokság... - azonnal bevillant minden. Karrierem legfontosabb versenye, amire hónapokat, sőt éveket készültem. És most...valószínűleg derékba tört az egész karrierem. A könnyek azonnal égetni kezdték szemeimet.
- Kislányom!
- Áh kisasszony! Végre felébredt. - lépett be az ajtón egy magas, középkorú férfi.
- Jó napot! - nyeltem le könnyeim.
- Hogy érzi magát? - mosolygott kedvesen.
- Egy kicsit fáj a fejem és a térdem...
- A műtét szerencsére jól sikerült. Jó esélyei vannak a felépülésre.
- Műtét? - ijedten kaptam a fejem az orvos irányába.
- Az édesanyja nem mondta? - megráztam a fejem. - Az esés következtében a térde súlyosan megsérült, így azonnal meg kellett műteni. A bokaszalagjai is sérültek, de azt megúszta műtét nélkül.
- Mikor versenyezhetek újra? - kérdeztem félve. Egy ilyen sérülés a karrierembe is kerülhet...ezzel tisztában voltam, de ebbe bele se szeretnék gondolni.
- Most bent kell tartanunk 48 órás megfigyelésen. Azután, ha minden rendben haza mehet, de a sportolást néhány hónapra biztosan fel kell függesztenie. Ahhoz, hogy a térde és a bokája helyre jöjjön gyógytornára kell majd járnia, de még ez sem garancia a teljes felépülésre.
- Többé nem sportolhatok...elvesztettem mindent, amiért éveken keresztül dolgoztam és küzdöttem... - nem tudtam tovább vissza tartani a könnyeim és már nem is akartam.
- Ezt nem mondtam kisasszony. Ne lássa ilyen borúsan a dolgokat! Az is lehet, hogy pár hónap és újra versenyezhet. - próbált biztatni az orvos.
- Szeretnék egyedül lenni.
- Kislányom!
- Anya! Kérlek!

- Ennyi volt. Mindennek vége. - a könnyek patakokban folytak végig arcomon. Tíz éves korom óta snowboardozok. Több, mint tíz éve dolgozom keményen azért, hogy megvalósítsam az álmaimat, azért hogy bekerülhessek Norvégia, sőt Európa történelem könyvébe. És mindez most egy pillanat alatt elillant.

Életem legnehezebb negyvennyolc óráján vagyok túl.
Bár a szüleim és a barátaim is próbáltak lelket önteni belém, képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy a karrierem talán örökre végetért.