Novelláim

A kor nem számít [Jacob Bruun Larsen]

- Szia Line! Hogy érzed magad? - léptem be páciensem kórtermébe
- ‎Nagyon jól Lisa! Képzeld ma ér haza az öcsém - mosolygott vidáman, amit nagyon irigyeltem tőle, Line rákos és bár szerencsére gyógyuló félben van, mint tudjuk nem könnyű ez a betegség ő mégis mindig életvidám, mosolygós lány volt, amióta ismerem
- ‎Komolyan? Honnan? - értetlenkedtem, már 2 éve ismerem Linet és nem csak a kezelések miatt vagyunk jóban, de szerencsére a való életben is összebarátkoztunk, az öccséről azonban nem sokat tudtam csupán annyit, hogy focizik
- ‎Spanyolorszából, edzőtáborban volt a csapattal
- ‎Ja igen, mintha említetted volna, ne haragudj, de nagyon nem vagyok benne ebbe a foci témába - nevettem kínomba
- ‎Majd bemutatlak neki
- ‎Annyira jó hallani, hogy ennyire jó testvérek vagytok - mosolyodtam el - Mindigis testvért szerettem volna
- ‎És miért nem lett? - kíváncsiskodott a dán lány - A szüleid nem szerettek volna?
- ‎De, csak nem lehetett - szomorodtam el, de ő rögtön megértette
- ‎Lisa!
- ‎Hm? - gondolkodtam el
- ‎Meddig kell még bent maradnom?
- ‎Ha a mai vizsgálatok jók lesznek akkor már csak 2-3 nap - mosolyogtam őszintén
- Köszönöm Lisa!
- Mégis mit?
- ‎Hogy meggyógyítottál
- ‎Ez a dolgom - mosolyogtam rá - Egy óra múlva vissza jövök és elviszlek vizsgálatokra - pusziltam meg barátnőmet
- ‎Addigra az öcsém is megjön és bemutathatlak neki - lelkesedett
- ‎Rendben - kuncogtam

  **

Rengeteg melót sóztak rám a szabadságolások miatt. Azt sem tudtam már merre áll a fejem, így alig vártam már, hogy újra vissza térjek Linehez, aki mellett mindig megpihenhettem egy kicsit és nem ugráltatott, mint általában a betegek háromnegyede.
Órámra tekintve tudatosult csak bennem, hogy már megint késésben vagyok, így gyorsan fölpattanva egyenesen a dán lány szobáját vettem célba. Őszintén amikor 2 éve elkezdtem praktizálni tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azt nem, hogy ennyire nehéz lesz.

- Ne haragudj Line! Annyi mindent sóztak a nyakamba, hogy teljesen kiment a fejemből mit ígértem - száguldottam be a kórterembe
- ‎Semmi baj - mosolygott - Nem unatkoztam - nézett egy magas, nálam pár évvel fiatalabb srácra
- Ne haragudjon! Észre sem vettem - nevettem kínomban
- ‎Jónapot Kisasszony! Jacob Bruun Larsen vagyok, Line testvére. - mutatkozott be udvariasan
- ‎Jónapot! Dr. Lisa Schmidt, a testvére kezelőorvosa vagyok - mosolyogtam szégyenlősen, Jézusom mi van velem? Ez a srác teljesen zavarba hozott - Sok jót hallottam magáról - néztem kékeszöld szemeibe
- Hogy van a nővérem? - aggodalmaskodott
- ‎Nyugodjon meg! Line szervezete nagyon jól reagál a kezelésekre, most elviszem néhány vizsgálatra, ha minden rendben lesz akkor 2-3 nap és haza mehet
- ‎Ezt nagyon jó hallani - eresztette ki a bentartott levegőt

Az őszintét megvalva én is nagyon izgultam a lányért, hogy minden rendben legyen ugyanis nagyon megkedveltem és mondhatni egyik legjobb barátnőm lett az elmúlt 2 évben. Orvosként tisztában voltam vele, hogy ha most minden rendben is lesz a probléma bármikor újra elő jöhet, de tudtam, hogy nagyon erős Line szervezete és en hiszek benne, hogy teljes életet élhet és előbb vagy utóbb családot alapíthat, ahogy azt ő is szeretné. Nagyon sokat beszélgettünk, amióta hozzám jár ugyanis ő volt karrierem első páciense és azóta is én kezelem. Nagyon kedves, aranyos és jószívű lány, akinek hiába híres focista a testvére sosem vágyott másra csak hogy egészséges legyen és hogy teljes életet élhessen akárcsak mások és ezt tiszteletem benne a leginkább.

- Végeztünk is! - néztem mosolyogva a lányra
- ‎És? - lett izgatott
- ‎Gratulálok Line! Mindent rendben találtam nálad - mosolyogtam őszintén
- ‎Komolyan? - hitetlenkedett - Ez azt jelenti, hogy haza mehetek?
- Igen, két nap és mehetsz is haza
- ‎Köszönöm Lisa! Mindent köszönök! - ölelt meg könnyeivel küszködve