Novelláim

Időtlen idő [Nico Hülkenberg]

- Lena tudnál jönni egy kicsit? - szólt ki főnököm az irodájából
-‎ Egy pillanat! - pakoltam el a kezemben lévő papírokat

-‎Itt vagyok, mit szeretnél Felix?

Felix, a főnököm. Nagyon jó fej, olyan mintha ezer éve ismernénk egymást és pont ezért is imádok itt dolgozni, mert mindenkivel ilyen laza. Álmodni se tudtam volna jobb főnököt és munkahelyet. Lassan már öt éve, hogy a helyi mediánál dolgozom, mint sportrovat vezető. Már középsuliban kirajzolódott bennem, hogy újságírással szeretnék foglalkozni a későbbiekben, de azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer Németország egyik legmenőbb szerkesztőségében fogok dolgozni.

- Lenne egy hatalmas kérésem
-‎Ez nem kezdődik túl jól - kacagtam - Mondd!
-‎A hétvégén itt versenyez a Forma-1 mezőnye és Emily, tudod aki általában az interjúkat csinálja a német versenyzőkkel lebetegedett és arra kértek hogy küldjék helyette valakit és mivel te írod a sportrovatot és az egyik legmegbízhatóbb emberem, rád bíznám ezt a feladatot
-‎ Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e Felix
- Miért ne lenne? Figyelj Lena! Te vagy a legjobb íróm és riporterem a csapatban, nem mellesleg a sportban is otthol vagy. Nem küldhetem Lizat, azt se tudná szegény hol van
- ‎Na igen, de nem az autósportokban. Alig tudok róluk valamit.
- ‎Annyi épp elég, hogy el tudj készíteni néhány interjút
-‎ Jól van, de csak mert úgy látom nagyon fontos neked ez - egyeztem bele - És mikor lenne ez az egész? - érdeklődtem
-‎ Holnap érkeznek meg a csapatok a te munkád azonban csak péntektől kezdődne
-‎ Huh okés. És egészen pontosan milyen interjú is kellene?
- Holnap mindent pontosan megbeszélunk, de most menj nyugodtan haza és jövőhétre is elengedlek hálám jeléül
- ‎Szuper - lett rögtön jobb kedvem - Akkor további szép estét Felix! - vettem magamhoz táskámat és fülig érő vigyorral az arcomon léptem ki a szerkesztőség kapuin

Nem sokkal 5 után estem be saját kis lakásomba, ahol lassan már négy éve egyedül élek. Néha nagyon unalmas tud lenni viszont sok esetben egy hosszú, fárasztó szerkesztőségben töltött nap után borzalmasan jól tud esni egy kis csend és magány.

Péntek reggel az ébresztőm hangjára keltem. Próbáltam összeszedni magam, de nem aludtam túl jól. Egész este csak forgolódtam és izgultam a mai nap miatt. Az igaz, hogy nem ma kezdtem már ezt a szakmát és tegnap Felix is elmagyarázott mindent, amit tudnom kellene, de ez most más. Olyan sportban kell helyt állnom, amihez soha semmi közöm nem volt és maximalista révén szeretem kihozni mindenből a maximumot.

Magamra kaptam egy egyszerű farmer sortot, egy ujjatlant és a tornacipőmet és késznek nyilvánítva magam elindultam a megbeszélt helyre.

A pályát meglátva Nico jutott eszembe. Érettségink óta nem láttam legjobb barátomat. Imádta az autókat és rendszerint járt gookartozni és mindigis Forma-1-es babérokra akart törni, de semmit sem hallottam azóta felőle, ami nagyon elszomorít hiszen hat éves korunk óta jóban voltunk és azt hittem ez a barátság sosem szakadhat meg, de sajnos a középiskola után ő Németország egyik végébe ment egyetemre én meg az ellenkező irányba.

Nem sokkal dél előtt érkeztem meg a pályára, de az igazat megvallva azt se tudtam merre induljak el ugyanis Felix csak annyit mondott, hogy a sajtó központot keressem. Na kössz!

Bejártam a fél pályát mire megtaláltam a keresett épületet, ahol mindenki nagyon kedvesen fogadott.

- Hello! Lena, ugye? - jött oda hozzám egy nálam valamivel idősebb szőke lány
- ‎Igen, én vagyok - mosolyogtam rá kedvesen
- ‎Olivia vagyok - nyújtott kezet - ezeket Emily hagyta itt, még szükséged lehet rá - adott a kezembe néhány papírt
- ‎Köszönöm - hálálkodtam - Most pomtosan hova is kellene mennem?
- ‎A helyi tv-től vagy ugye? - bólintottam - Akkor a két német pilótát kell majd meginterjuvolnod most, illetve a nap végén. Ha rám hallgatsz kezd Sebbel, mert őt nehezebb elcsipni akár csak egy szóra is és Nico egyébként is lazább és közlékenyebb lesz - a név hallattán újra elgondolkodtam. Az kizárt!
- ‎Köszönöm! - hálálkodtam gondolataiba merülve