Be Yourself

5. fejezet

A Madcon – Don't Worry című dala töltötte be a szobát, én pedig undorodva nyögtem fel és fúrtam a fejemet a párnámba. Alap járaton szeretem a dalt, de aludni még jobban szeretek.

Szerda reggel fél hét van. Általában nem kelek ilyen korán, de ma elég fontos napom lesz, és szerettem volna felkészülni. Lassan kikászálódtam az ágyból, összekészültem, majd megindultam a lépcső felé. Lentről felhallatszódó halk csevej meglepetésként ért. Ajkam széles mosolyra húzódott, miközben rohantam lefelé.

Leérve láttam, hogy a szüleim a konyhapultnál ülve reggeliznek, és halkan beszélgetnek.

- Jó reggelt! – mosolyogtam, majd közelebb sétáltam hozzájuk.

- Jó reggelt szívem. – monda apa, miközben szorosan átölelt és finoman megpuszilta a homlokomat.

Miután elengedett átsétáltam anyához, aki épp a telefonján ügyködött valamit. Valószínűleg egy ügyféllel beszélt, de amikor elé léptem, félre tette és átölelt: - Jó reggelt drágám.

- Nem mintha panaszkodnék, de hogy-hogy még itthon vagytok? – kérdeztem kíváncsian, miközben leültem az apa melletti üres székre. A helyzet az, hogy azért lepődtem meg, mert ilyen nagyon ritkán fordul elő. Apa a helyi kórház igazgatója, anya pedig nagymenő ügyvédként dolgozik. Általában mire felkelek már nincsenek itthon és mire haza érnek éjjel, - már ha haza jönnek egyátalán – arra én már alszom.

- A reggeli ügyet, amivel dolgozom, áttették délutánra, ezért csak nyolcra kell mennem. – mondta anya, fel nem pillantva a telefonjából.

- És te apa? – kérdeztem.

- Úgy gondoltam, ha már anyád is itthon van egy kicsit többet, akkor én is később megyek, így végre látlak téged is. – mondta mosolyogva. Erre én is elmosolyodtam. Apával mindig közelebbi kapcsolatom volt, mint anyával. Persze, amióta előléptették a kórházban, már nem olyan szoros, hiszen szinte sosincs itthon, ahogy anya sem, de idővel hozzá szokik az ember: - Na és mesélj, mi újság az iskolában?

- Semmi különös. Most pénteken lesz a selejtező. – vigyorogtam: - El tudtok jönni? – kérdeztem kíváncsian. Régen minden meccsemen ott voltak, az elmúlt időszakban viszont nem nagyon volt rá idejük.

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel szívem, de sajnos én nem tudok menni. Pénteken lesz egy fontos megbeszélésem az igazgatósággal. – mondta szomorúan.

- Nekem sem fog menni Alex, sajnálom. A bíróságon kell lennem egész nap. – mondta anya.

- Nem gond. – sóhajtottam fel szomorúan.

- Tényleg sajnáljuk kicsim. – szólt anya, egy pillanatra sem nézett fel a telefonjából: - Mesélj még. Hogy vannak Emmáék? –kérdezte.

- Jól vannak. – mosolyogtam: - Zack összebarátkozott egy új sráccal, úgyhogy lehet bővülni fog a csapatunk. – tettem hozzá.

- Ó, új fiú? És helyes? – kérdezte anya.

Ingerülten felsóhajtottam. Anya mindig kerítőnőt akar játszani akármikor szóba, jön egy fiú neve. Kár, hogy ezt csak fiúknál teszi. Nagyon rajta van az ügyön, hogy legyen valakim, ugyanis ha hiszitek, ha nem, már elképzelte a jövőmet.

Szerinte a jövőképem úgy fest, hogy lesz egy jóképű, okos férjem, és legalább két gyermekem, hiszen neki unoka is kell. Ez mind szép és jó jövőkép, csak éppen nem nekem. Viszont nem vitatkozom vele, mert ha megtenném, akkor el kellene mondanom neki az igazat, arra pedig még nem állok készen.

- Még nem találkoztam vele, és nem tudom, hogy ez miért számít. – sóhajtottam fel.

- Miért ne számítana? Lehet, hogy potenciális udvarló jelölt. – tekerte a fejét, nem értve mi lehet a probléma.