Be Yourself

31. fejezet

Lehet, hogy nem ez volt a legjobb döntés, amit valaha hoztam.

Talán jobb lett volna, ha befogom a számat, nem szólok senkinek a hülye álmomról, és minden marad a jól megszokottban. De természetesen, nekem ez nem volt jó. Tegnap úgy véltem, az lesz a legjobb, ha adok időt Skyler-nek lenyugodni egy kicsit, és ma reggel beszélek vele. Igen, ezt terveztem. Csak hogy Sky nem hajlandó hozzám szólni semmilyen formában. Nem néz rám, nem szól hozzám, nem nézi meg az üzeneteket, ha beszélek vele, úgy tesz, mintha nem is léteznék.

Emma próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz, és a találkozó után majd helyrehozom. Nem mintha ez olyan egyszerű lenne, főleg, mert nem tudom, hogy elmenjek-e. Az, hogy a barátnőm ignorál engem, mondhatni eléggé megvisel, és mivel tudatában vagyok annak, hogy miért, teljesen más a helyzet. Máskor, azon törném a fejem, hogy mi rosszat tettem, most inkább azon kell, hogy hogyan hozzam helyre, ha nem beszél velem.

A ház ajtaját becsapva magam mögött, csalódottan huppantam le a kanapéra, fejemet a karfára fektettem, és többnyire csak néztem ki a fejemből.

- Hát te min agyalsz ennyire? - jelent meg a nappali bejáratánál apa, ahogy fürkésző tekintettel figyelt engem.

Felültem a kanapén, majd lazán a hajamba túrtam, és kelletlenül megráztam a fejem: - Csak dolgokon... - feleltem.

Apa bólintott, mint aki pontosan tudja, mire gondolok, tovább sétált a konyha felé. Azt hittem, ennyiben hagyjuk ezt a beszélgetést, ezért készültem visszafeküdni, amikor újra megjelent, kezében két pohár üdítővel.

Helyet foglalt mellettem, majd átnyújtotta az egyik poharat, miközben kényelmesen hátradőlt, és rám nézett: - Pontosan milyen dolgokon?

Felsóhajtottam. Bárcsak egyszerűen el lehetne ezt magyarázni: - Mindegy. Kicsit bonyolult helyzet...

- Alex, nekem bármit elmondhatsz. - felelte: - Tudom, hogy nem vagyok a legjobb szülő, de ahogy ígértem, igyekszem valamennyire pótolni az elmaradt időket. Szóval bármi is nyomja a lelkedet, nekem elmondhatod. Persze, csak ha szeretnéd.

Átgondoltam szavait. Talán el tudnám magyarázni úgy az egészet, hogy közben nem mondok semmi konkrétat.

Helyezkedni kezdtem a kanapén, miközben gyűjtöttem össze a gondolataimat arról, mit is kellene mondanom, majd kortyoltam egyet az üdítőmből, és ránéztem: - Nem tudom, hogy mit kellene tennem... – kezdtem.

Apa csendben bólintott, várta, hogy folytassam.

Nagy levegőt vettem: - Emlékszel Kate-re? Régen az egyik legjobb barátom volt.

- Ő az, aki elköltözött?

- Igen. – bólintottam: - Visszaköltözött. Nem tudom mikor, de az elmúlt hónapban többször is találkoztam vele, és mivel nem szépen váltunk el, eléggé megrázott, hogy újra itt van. A probléma az, hogy beszélni szeretne velem.

- És ez miért baj? Ha legjobb barátok voltatok, akkor nem lenne jó megbeszélni a régi nézeteltérést? Talán újra barátok lehettek. – felelte egyszerűen.

- Ez ennél bonyolultabb... - mondtam halkan.

- Miért? – kérdezte várva, hogy kifejtsem a probléma miértjét.

- Mert... - hunytam le a szemem. Hát, ez nehezebb, mint hittem.

- Ha csak annyi a baj, hogy nem tudod, beszélj-e vele, szerintem vágj bele. Meghallgatod, amit mondani szeretne, és kész. A többi, ami utána történik az mind a jövő zenéje.

- Ez nem ilyen egyszerű... - ismételtem magamat, mert már őszintén nem tudom, mit tehetnék: - Nem az a kérdés, hogy végig hallgatom-e vagy sem. Ma találkoznék vele, viszont... - sóhajtottam: - ... viszont Skyler megharagudott rám emiatt. – böktem ki végül.