Be Yourself

26. fejezet

A középdöntő napja.

El sem hiszem. A sok kihagyás után, - ami a selejtezők elhúzódásának volt köszönhető – végre tovább menetelhetünk a bajnoki cím megszerzése felé. A csapat ugyanolyan izgatott, mint én, mindenki 110%-ot fektet bele az edzésekbe, hogy a legjobb formánkat tudjuk nyújtani ma délután. A mai meccs nem hazai pályán lesz, úgyhogy már kora reggel azzal kezdtem, hogy összekészítettem mindent, amire szükségem lehet majd, tudván, hogy nem tudnék haza rohanni, ha valamit itthon felejtek.

Nem volt könnyű ez a hét. A szünet eseményei után pláne nem. Mike folyamatosan kíváncsi pillantásokat vetett felém, és úgy nézett ki, mint aki valamilyen módon a közelembe akar kerülni, de szerencsére eddig nem tette.

Ami viszont aggasztó...

Emma szilveszter óta úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna. Mindenkivel ugyanúgy beszélget, poénkodik, énekel, furcsa kérdéseket tesz fel. Magyarán önmagát adja, de valahogy mégsem érzem az igazinak. Az ominózus estén, miután abbahagyta a sírást, érezhető volt a lankadó hangulat. Emma a szobájába vonult, mert egyedüllétre volt szüksége, így szépen lassan mindenki megindult hazafelé, annak ellenére, hogy ott alvásra terveztünk. Én maradni szerettem volna vele, de ő nagyon ellenkezett, úgyhogy Skylerrel karöltve taxiba ültünk és elmentünk hozzájuk. Eddig hiába próbáltam Emmát rávenni arra, hogy beszélgessünk, nem igazán volt ínyére, de tervezem, hogy még a héten, vagy legkésőbb jövő héten mindenképp beszélek vele. Tudni szeretném, hogy van igazából.

Tom elbarikádozta magát mindenkitől. Nem hajlandó szóba állni senkivel a társaságunkból, amit persze megértek, hiszen mindenkitől éles pillantásokat kap, ha csak a közelünkben jár. Én próbáltam beszélni vele, megkérdezni, hogy miért tette, ha egyszer megígérte, hogy nem fogja, de sehogy sem jött ki a lépés.

Kerül engem, mint a pestist.

- Szóval akkor mindenki jön? – néztem végig a barátaimon, akik a folyosón állva várták, hogy elinduljunk. Mindenki itt volt, aki számított, még Jordan is megjelent, ami nem kicsit lepett meg.

- Ki nem hagynánk. – vigyorgott Emma.

- Persze, hogy ott leszünk. – mosolygott Sky mellettem, kezét lazán a hátamra helyezte.

- Sky csak azért, mert nincs más választása. – vigyorgott Emma, mire játékosan forgattam a szemem.

- Hát, a focisták barátnőinek élete. – folytatta Sam a poénkodást. Ő és Emma nagyon jól kijönnek egymással, mindkettejük tele van fárasztó viccekkel. Az egyik nap azon versenyeztek, hogy ki tud több viccet mondani úgy, hogy egymást váltják és nincs gondolkodási idő. Mai napig nem tudom, hogy ez hogy lett döntetlen. Legalább elszórakoztatják egymást.

- Akkor ott találkozunk srácok, de nekem mennem kell a buszra, mert az edző kinyír, ha kések. – szóltam ellépve a szekrénytől.

- Én elkísérem. – szólt Sky a többieknek, akik bólintva tudomásul vették.

- Kint megvárunk. – válaszolt Emma, majd a többiekkel együtt elindultak az ellenkező irányba.

Mielőtt kiértünk volna a hátsó parkolóba, ahol találkozó van a csapattal, Sky megállított. Az iskola épülete már üres volt, mindenki hazament, úgyhogy azzal nem volt probléma, hogy bárki is megtalálna, vagy meglátna minket.

- Mindened megvan? – kérdezte.

- Minden megvan. – bólintottam mosolyogva: - Ne aggódj. – tettem hozzá, miközben lejjebb hajoltam és megcsókoltam. Karjait a nyakam kör fonva közelebb húzott magához, én pedig átkaroltam a derekát.