Be Yourself

27. fejezet

Hosszú volt az út, így idő közben lehunytam a szemem, csak hogy kicsit pihentettessem, de nem aludtam. A fájdalom egyre csak erősödött a térdemben, ahogy a bennem felgyülemlő adrenalin mennyisége szépen lassan lecsökkent, majd teljesen eltűnt. Azzal próbáltam kompenzálni, hogy ha nem látom, nincs ott, vagyis nem fáj. Sajnos, ez nem minden esetben működik.

A többiek végig beszélték az utat, de nem igazán figyeltem arra, hogy mit mondanak, csak akkor füleltem jobban, amikor meghallottam a nevemet. Mivel a szemem már egy ideje csukva volt, biztosan úgy gondolták, hogy elaludtam. Talán szemét lépés volt tőlem, de tudni szerettem volna, miről van szó, így nem fedtem fel az igazságot.

- Mai napig nem értem, hogy Alex hogyan képes minden utazás során elaludni... - kezdte Zack.

- Hagyd már. Miért ne aludhatna? Hosszú napja volt. – szidta le Emma, majd a mondatát egy halk csattanás követte, amiből arra merek következtetni, hogy vállon ütötte a spanyol fiút.

- Nem azt mondom, hogy nem aludhat. Csak furcsa, hogy minden út alatt képes rá. – érvelt Zack: - Még akkor is, ha csak tíz perces.

- Én örülök neki, hogy alszik. – szólalt meg a barátnőm: - Egy ideje már úgysem történt ilyen. – tette hozzá halkan.

Sajnos igaza van. Szilveszter óta a legtöbb, amit aludtam maximum három óra volt, és ha egy kicsit is sikerült többet, már csodának számított. Mindenki máshogy küzdi le a traumákat, van, aki orvoshoz megy vele, van, aki kitombolja magát, én azzal, hogy keveset alszok. Persze nem szándékosan, de ha ébren vagyok, legalább tudom irányítani a gondolataimat, és nem küzdök váratlan démonokkal, akik az elmém legmélyebb pontjáról törnek elő és látnak el rosszabbnál rosszabb gondolatokkal.

- Szilveszter óta? – kérdezte Emma úgy, mint aki már előre tudja a választ.

- Igen. – felelte Sky: - Már előtte is eseménydúsak voltak a napok, nagyon nem kellett neki az a buli, és amik ott történtek. Most pedig a sérülése sem javít a helyzeten. Nem tudom, hogyan segíthetnék... tehetetlennek érzem magam. - sóhajtott fel.

- Az, hogy mellette vagy, többet segít neki, mint gondolnád. – vágta rá Zack, esélyt sem hagyva másnak arra, hogy megszólaljon.

- Zacky fiúnak igaza van. – értett egyet Emma: - Biztosan mesélt neked a szüleivel való kapcsolatáról... - kezdte.

Válaszul csak halk hümmögés hallatszott.

- Akkor te is tudod, hogy nem éppen a szülők mintapéldái. Ne érts félre, mindketten szeretik Alexet, viszont annyi munkájuk van, hogy sokszor megfeledkeznek a fontossági sorrendről. Alex tizenéves kora óta, majdnem hogy egyedül él, és látja el magát. Persze, mi ott voltunk, a szüleim, mindenki, aki tudott a helyzetről segített neki, ha Alex engedte. De nem szokta. Mindig azt mondja, hogy nem szeretne más terhére lenni, és képes egyedül megtenni bármit.

- Igen, azt nekem is mondani szokta... - felelte Sky halkan.

- A lényeg, hogy ha még szó szerint nem is említette, de hálás mind azért, amit érte teszel. Talán még ő sem tud róla, de szüksége van rád, és arra is, hogy érzi, valaki ott van mellette, valakire számíthat. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, te sem tudsz megoldani mindent egy csettintésre, viszont a jelenléted és a támogatásod sokkal többet ér neki, mint bármi más. – fejezte be.

Ezek után már senki nem szólt egy szót sem.

Tényleg ennyire szörnyű ember lennék? Az elmúlt pár hetem borzalmas volt, majdnem minden szempontból és Skyler végig ott volt mellettem. Egy pillanatra sem éreztem magam egyedül, mert ha fizikailag nem is volt jelen, tudtam, hogy egy hívásomba kerül és ott terem, amilyen gyorsan csak tud. Megköszöntem neki, nem is egyszer. Viszont, lehet, hogy már elértünk egy olyan pontra, ahol egy szimpla 'köszönöm' nem elég.