Be Yourself

25. fejezet

Mindenem remegett, nem tudtam, mit tehetnék. Olyan volt, mintha minden porcikám lefagyott volna. Teste az enyémnek simult, karjait a falnak támasztotta, ezzel akadályozva a mozgásteremet.

Hiába is szerettem volna, nem tudtam elmenni onnan.

Igyekeztem ellökni magamtól, vagy kibújni a kezei alatt, de olyan közel volt hozzám, és a testem is annyira sokkban volt, hogy nem sokat értek a próbálkozásaim. Egyre közelebb hajolt, én pedig egyre idegesebb lettem, a szemem könnybe lábadt. Próbáltam figyelni, hogy a válla mögött nem-e jelenik meg akárki, aki segíteni tudna, de olyan magasan tornyosult elém, hogy alig láttam valamit, a zene pedig dübörgött, így alig lehetett hallani, ha valaki felénk közeledett.

- Az enyém vagy. – suttogta végül, ajka alig pár centiméterre volt az enyémtől, keze a falról egészen a derekamig csúszott, majd lassan becsúsztatta azt a pólóm alá, végigsimítva csupasz bőrömet. Leheletéből áradt az alkohol megkülönböztethetetlen szaga. Undorodva próbáltam elfordulni, de másik kezét az államhoz kapta, és arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Szorosan lehunytam a szememet, a legrosszabbra számítva, miközben kényelmetlenül ficánkoltam a tartásában, hátha sikerül kiszabadulnom. Mivel csukva volt a szemem, nem láttam pontosan mi történt, csak egy hirtelen kiáltásra lettem figyelmes, majd azt vettem észre, hogy Mike kicsit megrántja a kezemet, mintha magával akarna vonszolni, a következő pillanatban pedig elenged.

Ekkor nyitottam ki a szemem.

Mike az ellentétes oldalon lévő falnak volt nyomva, Jordan szorosan tartotta egyik kezével a nyakánál, míg a másikkal a csapkodó kezét próbálta lefogni, miközben ő próbált kiszabadulni a szorításból, és vörösödő fejjel sértéseket vágott a fejéhez. Dermedten álltam a fal mellett, és csak akkor zökkentem ki a teljes sokkból, amikor Skyler a semmiből megjelent mellettem és aggódó szemekkel végignézett rajtam, mintha sérülések után kutatna, és ha látott is valamit, úgy dönthetett, hogy most nem számít, mert a szemembe nézett, és amikor tekintetünk találkozott, akkor vettem észre, hogy apró könnycseppek folynak le az arcán.

- Alex! – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt, amikor feleszmélt a látottakból, majd kezeit a nyakam köré fonva szorosan átölelt.

Szükségem volt pár másodpercre, mire felfogtam, mi történik körülöttem, végül viszonoztam az ölelést és olyan szorosan tartottam a barátnőmet, mint még soha. Az ajkam remegett, a könnycseppek lassan folytak le az arcomon, elhomályosítva a látásomat. Most tudatosult bennem igazán, hogy mi is történt az előbb. A fejemet Skyler vállába temettem. Az testéből megnyugtató melegség áradt, miközben halkan suttogott a fülembe, és már semmi másra nem fókuszáltam, csak rá. Fogalmam sem volt arról, mióta tartjuk egymást úgy, mintha az életünk múlna rajta. Azt sem tudtam, mi történt a fiúkkal, de jelen pillanatban nem is érdekelt.

Végül felemeltem a fejem Sky válláról, aki kicsit engedett a szorításán, majd hátra húzódva végig mért a tekintetével: - Jól vagy? – kérdezte halkan. Tekintetem Jordan-re szegezem, aki a lépcső felé lökdöste Mike-ot, aki alig bírt normálisan megállni a lábán.

- Alex. – szólított meg újra Skyler.

Kizökkentem a gondolataimból, és a barátnőmre néztem, aki aggódva figyelt engem: - Tessék? Hol van Sam? – kérdeztem, mikor eszembe jutott, hogy pontosan mit is kerestem én itt. Vagyis inkább kit.

- A kocsiban van. Nem sokkal az után jött ki, hogy te bementél. – mondta, de láttam rajta, hogy most a legkevésbé sem érdekli az, hogy mi van Sammel, inkább rám fókuszált: - Jól vagy? Nem bántott, ugye? – kérdezte hadarva.

- Kicsit megszorította a csuklóm, de azon kívül semmi komoly. – mondtam halkan, miközben bólintva tudomásul vettem, hogy már mindenki a kocsiban van.