Be Yourself

18. fejezet

AN/ Supriseeee. A leghosszabb fejezet amit valaha írtam. Köszönöm a 3K megtekintést. Természetesen, ettől függetlenül holnap igyekszem hozni a következő részt. Mindenkinek kellemes ünnepeket! - K

Még ebből a távolságból is láttam, hogy a szemei csillogni kezdenek. Láttam, ahogy a könnycseppek lassan folynak le az arcán, miközben nézett minket. Az arcán rengeteg érzelem mutatkozott meg: félelem, csalódottság, szomorúság, düh.

Mondani akartam valamit. Tényleg. De ahogy az a nagy könyvben meg van írva, ilyenkor bezzeg egy szó sem jön ki a számon. Nem volt időm megmagyarázni a helyzetet, mert Skyler kezével kapkodva letörölte a könnyeit, majd minden további nélkül megfordult és kiviharzott az ajtón.

- Sky. – mormoltam halkan. Tekintetem a kezemre sodródott, az eddigi értetlenségemet kétségbeesés váltotta fel. Úgy tűnt, mintha egy pillanat alatt kijózanodtam volna. Kirántottam a kezemet Rebecca szorításából, aki összevont szemöldökkel nézett rám, és épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de nem volt erre időm.

Lerohantam a lépcsőn, elindultam a bejárati ajtó felé. Elkezdtem magam átvergődni a tömegen, amikor Ashley-be futottam, aki ppen két shotos pohárral a kezében forgolódott a tömeg közepén.

- Alex, gyere, igyunk még. – nyújtotta felém a poharat, amikor meglátott.

- Ne most Ash. – tekertem a fejem, és félre löktem a kezét, majd léptem előre, hogy folytassam az utam kifelé a házból.

- Na, hova akarsz menni? Még csak most kezdődött a buli.

- Ash! Ne most. – morogtam idegesen. A tekintetünk találkozott, Ashley kérdőn nézett rám, láthatta rajtam, hogy valami nem oké, de jobban ismert annál, hogy faggatni kezdjen, ezért félre állt. Köszönet képpen biccentettem egyet, majd odébb tolva az előttem álló embereket kisiettem az ajtón. Hallottam, ahogy valaki kiáltja a nevemet, de nem fordultam hátra. Elsődleges prioritásom, hogy megtaláljam a barátnőmet. Kiszaladva a bejárati ajtón, körülnéztem a környéken. Épp időben fordultam meg, mert láttam, ahogy Skyler beszáll egy taxiba. Idegesen felkiáltottam, a szememet csípték a könnyek, amiket eddig észre sem vettem, hogy ott lettek volna. Elkezdtem a kocsi felé futni, amikor valaki hátulról megragadta a csuklómat.

- Alex, jól vagy? – kérdezte.

- Könyörgöm Rebecca, ne most. – mondtam gyorsan, próbálva kiszabadulni a szorításából, miközben figyeltem, ahogy a taxi elindul. Úgy éreztem magam, mintha a szívemet darabokra zúzták volna.

- Ha ez azért van, mert...

- Azért van, mert fel akartál rángatni a hálószobába? – kérdeztem ingerülten.

- Sajnálom. – sóhajtott fel szomorúan: - Azt mondtad, pihenni akarsz.

- Miről beszélsz? Te is tudod, hogy nem ez volt az okod rá! – kiáltottam.

- Ha esetleg még nem jöttél volna rá Alex, kedvellek. – mondta nyugodtan, közelebb lépve hozzám: - És ha jól olvastam a jeleket, akkor te is kedvelsz. – engedte el a csuklómat, majd kezeit lazán a nyakamra helyezte.

- Te most mit csinálsz? – kérdeztem megilletődve.

- Azt, amit év eleje óta szeretnék. – mondta halkan, miközben közelebb hajolt hozzám. Az egész testem lefagyott, hirtelen nem tudtam mozdulni, a szeme, mintha bebörtönzött volna. Képtelen voltam nem bele nézni. Lehelete érződött az ajkamon, ahogy egyre közelebb volt hozzám.

Gyerünk Alex, szedd össze magad. Mentálisan felpofoztam magam, így mielőtt megcsókolt volna, elfordítottam a fejem. Ajka az arcommal találkozott.