Be Yourself

23. fejezet

* Skyler POV*

Fáradtan átfordultam az ágy másik oldalára, amikor megszólalt az ébresztőm. Nem nyitottam ki a szememet, csak pár másodperc vakon keresés után rácsaptam az órára, majd visszafordultam, a fejemet a párnába temetve. Nem tudom, milyen nap lehet, a fejem nagyon erősen lüktetett, a torkom pedig erősen kapart. Minden erőmmel azon voltam, hogy ignoráljam ezeket a dolgokat.

Lassan pislákolva kinyitottam a szemem, és a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő. Amint a kezembe vettem a készüléket, rám tört a köhögő roham. Már tegnap este sem éreztem magam jól, de reméltem, hogy ma reggelre már minden rendben lesz.

Úgy látszik tévedtem.

A köhögés abbamaradása után épp hogy pár másodperccel, anya lépett be a szobába: - Hé drágám. Miért alszol még? Nem mész Alexhez? – állt meg a bejáratban. Lehunyva a szememet, kelletlenül felnyögtem, és szorosan magamra húztam a takarót. A testem rázkódott a hidegtől.

Amikor anya látta, mit csinálok, belépett a szobába és megállt az ágya mellett: - Skyler, minden rendben? – kérdezte, mire válaszul csak megráztam a fejem, ő pedig kezét a homlokomhoz szorította: - Ó, ég a homlokod. Biztosan lázad van.

Nem válaszoltam, csak szorosabban lehunytam a szemem, hátha az majd segít a fájdalom csillapításában, ami úgy tűnt, minden másodperccel csak erősebb lesz.

- Szeretnéd, hogy itthon maradjak veled? – kérdezte aggódva.

Megráztam a fejem: - Nem anya. Menj csak dolgozni, rendben leszek. – mondtam halkan.

- Rendben. Apád már nincs itthon, ha bármire szükséged van, hívj fel. Addig pedig pihenj és igyál sok folyadékot. – utasított, én pedig csak bólintottam. Éreztem, hogy a szemhéjam egyre nehezebb.

Miután hozott nekem egy pohár vizet és fájdalomcsillapítót, elindult a munkába. Egyedül maradtam, éreztem, ahogy az álmosság magával szeretne ragadni, de előtte szerettem volna gyorsan üzenetet küldeni Alex-nek, hogy tudja, ma nem tudok át menni, viszont a küldésig már nem jutottam el.

------------------------------

Amikor megébredtem, egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. A fejem erősebben lüktetett, mint még mielőtt elaludtam. A telefonom még mindig a kezemben pihent. Miután ittam pár korty vizet a kaparó torkomra, ránéztem a telefonomra. Számtalan üzenet és nem fogadott hívás volt rajta Alextől.

Hupsz.

Hamar megnyitottam a névjegyzékeket és kikerestem Alex nevét, majd hezitálás nélkül megnyomtam a hívó gombot. Fejemet visszafektettem a párnára, mivel annyi erőm is alig volt, ülve maradjak.

- Hé kicsim. – szóltam bele rekedten.

- Skyler! – szólalt meg Alex a telefon másik végén: - Mi a baj? Olyan rekedt a hangod. Beteg vagy? – kérdezte.

- Hmm. – hümmögtem válaszul.

- Fél óra és ott vagyok. – mondta, mire akaratlanul is hatalmas vigyor terült el az arcomon.

- Oké. – mormoltam: - Kulcs a cserép alatt.

- Addig pihenj kicsim, észre sem veszed, és ott leszek. – tette le a telefont és az agyam kérdés nélkül engedelmeskedett a kérésnek, mert a következő pillanatban már aludtam.

Ezúttal nem tudtam mélyen aludni. A legkisebb zajokra is megébredtem. Szorosan magamra húztam a takarót, és próbáltam annyit pihenni amennyit csak lehet. Nem sokkal később léptekre lettem figyelmes, amik a szobám felé közeledtek.