Be Yourself

15. fejezet

Nagyot sóhajtva pillantottam az órára. Már éjjel kettő óra múlt és még mindig nem tudtam aludni. A gondolataim a bowling pályán történtek körül forogtak, amellett, amit Tom mondott, leginkább azon, hogy mennyire megijedtek a többiek, amikor azt hitték, elárulták a titkomat. Ugyanis, nem az a dolguk, hogy megőrizzék a titkot, ahogy az sem, hogy azon aggódjanak, mikor szólják el magukat véletlenül.

Viszont, ők legalább tudják, hogy miért kell titkolózniuk.

Lepillantottam. Skyler egy pillanatig sem mozdult el a mellkasomról. Olyan békésen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni, így mazochista módon bámultam a plafont és vártam, hogy a gondolatok egyszer csak eltűnjenek a fejemből, de pechemre nem így történt.

Idegesen beletúrtam a hajamba. Úgy döntöttem, hogy lemegyek inni valamit, hátha az segít. Próbáltam lassan leemelni magamról Skylert, hogy ne keltsem fel, amikor egyszer csak megszólalt.

- Hova mész? Minden rendben? – mormolta Skyler.

- Hé. Minden rendben. – suttogtam: - Nem tudtam aludni, lemegyek egy pohár vízért. Aludj csak. – mondtam, de Sky szorosabban tartotta a csuklómat és felült az ágyon, majd magához húzott. A hátam a mellkasának dőlt, ő pedig fejét a vállamba temette.

- Miért nem keltettél fel? – kérdezte.

- Nem akartalak megzavarni. Békésen aludtál. – mondtam.

- Nem zavarsz. – tekerte a fejét: - Miért nem tudsz aludni?

- Gondolkodtam. – sóhajtottam fel, még jobban beledőlve az ölelésébe.

- Min? – aggódott.

Felsóhajtottam. Nem szerettem volna az éjszaka közepén rázúdítani a gondolataimat, főleg, mert látom a szemein, hogy nagyon fáradt.

- Nem fontos kicsim, fáradt vagy. – kértem: - Majd beszélünk róla máskor.

- Nem-nem. – húzott szorosan magához: - Addig nem alszom, amíg el nem mondod, mi a baj. – makacskodott.

- Sky... - sóhajtottam fel.

- Nincs vita. – szögezte le, miközben elengedett és visszadőlt az ágyra: - Na gyere. – tárta szét a karjait várakozva.

Nem láttam értelmét vitatkozni, és ha ez kell ahhoz, hogy megnyugodjon és aludjon, akkor miért ne? Szóval, minden további nélkül hozzábújtam. Karjait abban a pillanatban szorosan körém fonta, és apró, nyugtató köröket rajzolt a hátamra: - Szóval? – kérdezte egy idő után.

- Leginkább a tegnapi nap járt a fejemben. – kezdtem: - Amikor láttam, hogy mindenki mennyire megijedt, amikor Zack véletlenül elszólta magát, furán éreztem magam. Mert... - akadtam meg.

- Nekem bármit elmondhatsz kicsim. – suttogta, kezével gyengéden beletúrt a hajamba.

- Furán éreztem magam, mert ez nem az ő titkuk. Nem kellene nekik rosszul érezniük magukat miattam, de akkor eszembe jutott, hogy ők tudják, mi az okom rá. Te nem. – emeltem fel a fejem.

- Alex.

- Nem voltam veled teljesen őszinte, és az szeretnék lenni. – szakítottam félbe: - Tudnod kell az igazat. Megérdemled, hogy tudd.

Néhány pillanatig csak csendben nézett engem, értelmezve, hogy pontosan miről is van szó.

- Rendben. – bólintott.

- Azt hiszem az exemmel kellene kezdenem. – mondtam sóhajtozva.

Mély levegőt véve felültem, és belekezdtem: - Nem tudom, mennyit tudsz erről, de a kilencedik évfolyamot nem ebben a suliban kezdtem, valamint nem Emma és Zack voltak az egyetlen legjobb barátaim. Volt egy lány, Kate. Óvodás korom óta ismertem, rengeteg időt töltöttünk együtt, sok volt bennünk a közös, mindig toltuk egymást előre, és ahogy haladtunk előre az időben, beleszerettem. – mondtam.