Be Yourself

16. fejezet

Az iskola folyosója zsongott az izgatott diákoktól, ugyanis alig két hét múlva meg lesz rendezve az idei, - egyben számomra/számunkra utolsó – hazatérési bál. A beszélgetések leginkább arról folytak, hogy ki-kit szeretne elhívni.

Ha őszinte szeretnék lenni, én nem izgatott voltam, inkább szomorú. Ez lesz az utolsó hazatérési bál, amin részt vehetek a barátaimmal. Minden évben együtt megyünk, csapatostul, akkor is, ha valamelyikünknek van/volt párja, mert minden fontos pillanatot szeretnénk együtt megélni. Pozitívum, hogy idén, ez a csapat kicsit bővebb lesz, mivel Skyler és Tom is csatlakozik hozzánk.

Ha már szóba jött Skyler, az elmúlt napokban alig találkozunk. Mint a diákelnökség feje, a főbb feladatai közé tartozik a bál megszervezése is, így a szabadideje nagy részét a tornateremben tölti díszítéssel, vagy a diákönkormányzat termében intézi a programokat.

- Te is tudod, hogy csak ötödik kerék lennék. – ült be mellém Zack. Éppen biológia órára készülünk.

Zacknek nem tetszik, hogy ő lesz az egyetlen, aki nem a párjával megy a bálba. Zack nem tudja, hogy Tom elmondta, mi történt. Nem azért, mert a háta mögött szervezkedem, csak nem tudom, hogyan hozzam fel neki a témát. Előbb utóbb biztosan elmondja majd. Legalábbis remélem. Addig pedig hagyom, hogy a maga módján eméssze a történteket.

Tom ezzel szemben teljesen máshogy viselkedik. A beszélgetésünk óta egyre jobban magába fordul, sokszor csak elvan a gondolataival. Emma még nem tud a történtekről, Tom azt mondta, legalább a bálig szeretne vele várni. Nem akarja tönkretenni a szórakozást. Én pedig csak reménykedem abban, hogy nem lesz ebből komolyabb gond.

- Miért lennél az? Barátokként megyünk. – vontam össze a szemöldököm.

- Lehet, hogy úgy megyünk, mint barátok, de te is tudod, hogy nem egészen igaz ez négyetekre.

- Figyelj, ugyanúgy fogok táncolni veled, Tommal, Emmával. Eddig is jól elvoltunk, akkor is, ha valamelyikőtöknek volt párja. Nem értem, hogy most hirtelen mi a baj. – sóhajtottam fel.

- Mindegy. – tekerte a fejét: - Igazad van, csak túlreagálom.

- Tomról van szó? – kérdeztem halkan, mert egyre több diák lépett be a terembe.

- N-nem. – dadogta.

- Zack... - folytattam volna tovább, de egy hang félbeszakította a beszélgetést: - Szia Alex! – vigyorgott Mike az asztalomnak dőlve.

Az égiek utálnak engem.

- Szia. – fészkelődtem kényelmetlenül a széken. Valamiért ez a srác olyan megmagyarázhatatlanul furcsa attitűdöt áraszt magából. Mindig olyan érzésem van, hogy valami történni fog, vagy nincs helyén.

- Te, én, bál? – kérdezte, az arcán elejétől kezdve ott lapuló vigyor egy pillanatra sem látszott eltűnni.

- Kösz nem. – forgattam a szemem.

- Megint játszod a nehezen kaphatót? – kérdezte: - Te is tudod, hogy akarod.

Válaszra nyitottam a szám, de Zack megelőzött: - Tesó szerintem, mondta hogy nem. Kopj le. – emelkedett fel a székéről éppen annyira, hogy behajoljon elém.

- Előbb utóbb ráveszlek, nekem senki sem tud ellenállni. – kacsintott, majd azzal a lendülettel elfordult és visszaült a helyére.

- Ez egy seggfej. – morogta Zack.

- Ó, én azt tudom. – bólintottam egyetértően, mikor belépett a tanár a terembe.

Az első három tanóra nem is mehetett volna lassabban. Zack mindegyik órán mellettem ragadt, de semmiképpen nem szeretett volna beszélni a bálról, úgyhogy hagytam neki és belemerültünk a focival kapcsolatos kérdésekbe. Zack mindig is nagy támogatóm volt, régebben együtt szoktunk futni, aztán történt egy sérülés, ami miatt abba kellett hagynia, és átváltott az úszásra.