Be Yourself

37. fejezet

Végül nem mondtam el anyának. Csak tátogtam, mint egy hal, miközben ő érdeklődve figyelt engem, apa pedig bátorítóan bólintott, mégis képtelen voltam megtenni. Úgy nézett ki, mint egy kisgyerek a cukorboltban, nekem pedig nem volt szívem ezt összetörni. Őszintén félek a reakciójától.

Amikor nem szólaltam meg, - ki tudja mennyi ideig – akkor apa segített ki egy kicsit, én pedig sietősen felmentem a szobámba, miközben magamban szitkozódtam.

A reggel szerencsére már sokkal egyszerűbb volt, ugyanis mindkettejüknek korán el kellett mennie, én pedig most az egyszer megkönnyebbültem, mert volt egy olyan érzése, hogy anya nem hagyja annyiban ezt a kérdést. Sosem teszi.

Nem törődöm módon, mindent a táskám mélyére dobtam, majd elindultam az iskolába. Mikor oda értem a diákok nagy része már indult be az épületbe. A táskámat a jobb vállamon lógatva sétáltam végig a folyosón, csak úgy, mint minden reggel, viszont most valami más volt. Az emberek tekintete szinte már lyukat égetett a hátamba, de igyekeztem nem törődni velük. Kipakoltam a szekrényemből a szükséges könyveket, és ekkor láttam meg, hogy reggel a telefonomat is a táska aljára dobtam a nagy sietségben. Feloldottam, és a képernyőn több mint tíz nem fogadott hívás jelent meg Skylertől, Emmától és Zacktől is.

Értetlenül néztem a kijelzőre, majd Skyler nevére kattintva megnyomtam a hívás gombot. Szinte rögtön felvette.

- Alex. – szólt bele rögtön.

- Hé... - köszöntem: - Minden oké?

- Figyelj, merre vagy? – kérdezte sietősen, nem is törődve a kérdésemmel.

- Most értem be. Miért, mi történt? – kíváncsiskodtam.

- Várj meg, mindjárt ott...

- Sky, mi történt? – kérdeztem, most már aggódva. Nem válaszolt, de hallani lehetett, ahogy szinte már fut a folyosókon. Mielőtt újra feltehettem volna a kérdést, Mike és a haverjai álltak meg előttem. Mike karba tette a kezét, bosszús arckifejezéssel nézett rám.

- Szóval igaz, Miller? – kérdezte nyersen: - Egy csaj miatt dobtál engem?

Bár nem láttam magamat, de abban biztos vagyok, hogy úgy nézek ki, mint egy zombi, ugyanis jelenleg úgy érzem magam, mint akinek minden vér kifutott az ereiből. A telefont lassan leeresztettem a fülem mellől, és szinte lefagyva meredtem az előttem álló fiúkra.

- Mi van? Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte Mike, a mögötte álló srácok pedig felnevettek a beszólásán: - Csak tudni akarom, hogy igaz-e. – tette hozzá, miután elhalt a nevetés.

Nem tudtam mondani semmit, és szerencsére nekik sem volt már lehetőségük tovább faggatni, mert Skyler megérkezett, és átvágott a – most már – tömegen. Észre sem vettem, hogy ennyi ember gyűlt körénk. Sky megragadta a kezemet, és elvonszolt onnan, egyenesen be a DÖK irodába. Az egész hely üres volt, csak mi ketten voltunk. A barátnőm leültetett az egyik asztalhoz, majd mellém húzott egy széket, és ő is helyet foglalt.

Meredten bámultam magam elé, szinte meg sem hallottam, hogy mondja a nevemet. Csak akkor zökkentem ki a sokkból, amikor éreztem, hogy gyengéden cirógatja az arcomat. Aggódó tekintettel nézett rám.

- Alex. – szólt újra gyengéden.

- M-mi történt? – kérdeztem halkan.

Felsóhajtott: - Valaki kiszivárogtatott egy képet rólunk. – mondta: - A bálon készült, amikor kint voltunk a pályán.

A fejemhez kaptam: - Emlékszem, hogy hallottam valami kattanást, de azt hittem csak képzelődöm. – morogtam.

- Hát, sajnos nem csak képzelted. – mondta.