Be Yourself

21. fejezet

- Szóval, pontosan mi a terv? – terült el a kanapén Zack, kezében a kontrollerrel, szemét a tv képernyőjére szegezte.

- Milyen terv? Nincs terv. – néztem rá hitetlenül.

- Akkor miért jöttem át? Ne már Lex. – mondta, tekintete továbbra sem hagyta el a képernyőt.

- Ott balra menj. – utasítottam az irányra, miközben ültem le mellé: - Komolyan nem tudom, milyen tervről beszélsz, te jelentél meg váratlanul az ajtóban. – érveltem.

A bál befejeztével elkezdődött a téli szünet, így két iskolamentes hetet kaptunk, legnagyobb örömömre. A szünetekben szeretem kihasználni azt, hogy nem kell korán kelni, így általában délig ki sem kelek az ágyból. Viszont ma Zacknek más tervei voltak, és bejelentés nélkül reggel kilenckor megjelent. Enyhe kifejezés, ha azt mondom, mérges voltam.

- Igen, abban reménykedve, hogy van valami program ötlete, ugyanis holnap megyek vissza Spanyolországba, és szilveszterig nem fogunk találkozni. – pillantott rám fél oldalasan.

Erről meg is feledkeztem. Bár Zack és a családja már születése óta itt élnek Amerikában, a rokonok többsége Spanyolországban él, így évente egyszer, karácsonykor Zack és a családja elutaznak.

- Ó, velem akarod tölteni az utolsó itteni napodat? – kaptam a mellkasomhoz, eljátszva a meghatódottságot: - Mindig is tudtam, hogy én vagyok a kedvenced. – vigyorogtam.

- Ne telj el magadtól. – forgatta a szemét: - Éhes vagyok. Nem vagy éhes? – kérdezte, amikor a karaktere újra meghalt.

- Te mindig éhes vagy Zacky fiú. – nevettem fel.

- Valami gyors kajára vágyom. – hümmögött: - Menjünk KFC-be. – ötletelt.

- De az a plázában van. – sóhajtottam fel: - Együnk kínait. Az itt van egy utcára.

- Nem. – tekerte a fejét, majd kikapcsolta a konzolt, felugrott a kanapéról és rám nézett: - Gyerünk Alexandra, nyomás felfelé, öltözz és indulunk.

- Igen is kapitány. – szalutáltam játékosan, majd felkeltem a kanapéról és a szobám felé vettem az irányt. Hamar felöltöztem, és lesiettem. Zack már kabátban, indulásra készen várt a bejáratnál.

- Ideje volt. – adta a kezembe a kabátomat, majd kilépett az ajtón, én pedig követtem. Abban a pillanatban, hogy elhagytam a ház melegét, kirázott a hideg. Bár itt még viszonylag elviselhető a tél, hiszen nincsenek fagyok, a hűvös szél nem kímél minket. Nem értem az időjárást. Az egyik nap meg lehet sülni, a következőben meg szétfagyok.

Zsebre tettem a kezem, majd beszálltam Zack kocsijába.

- Utálom a telet. – rázkódott meg, becsatolva a biztonsági övét: - Ebből a szempontból örülök, hogy elutazunk. Spanyolban legalább jó idő van. – tette hozzá.

- Én is megyek veletek, ha még nem késő.

- A bőröndbe még talán beleférsz. – nevetett fel, elindulva a nyüzsgő városban.

Ahogy haladtunk végig az utakon, figyeltem az utcákon közlekedő embereket, akik nagyobbnál nagyobb táskákat cipeltek, vagy volt aki az autója tetejére kötött fenyőfával utazott. Négy nap múlva karácson, az emberek kapkodnak, hogy még az utolsó pillanatokban megszerezzék a megfelelő ajándékot szerettei....

Ó, basszus.

- Zack. – mondtam gyorsan.

- Igen? – pillantott rám, majd visszafordult az út felé.