Be Yourself

30. fejezet

Emma nem sokkal később haza is ment, amit őszintén nem bántam, mert nem kevés gondolkodni valót hagyott maga után. Kétes érzések vannak bennem. Nem szeretném megbánni a döntésemet, de talán Emmának igaza van, és ez az első lépés, amit meg kell tennem, és onnantól talán minden könnyebben fog majd menni. Hiába teszek lépéseket, tudom, hogy ez még egyáltalán nem elegendő.

Aztán az estéből hirtelen reggel lett, én pedig már két órája ülök a telefonommal a kezemben. Számtalan alkalommal megnyitottam már a névjegyzéket, de abban a pillanatban, hogy benyomnám a hívást, kihátrálok.

Félek, hogy egyik döntés sem jó. Ha beszélek vele, akkor megvan rá az esély, hogy magamban mindent sikerül lezárnom, de Skyler megharagszik rám. Ha nem beszélek vele, lehet, hogy sokkal tovább fog tartani a múltam elengedése, ezáltal pedig ki tudja, mikor leszek képes megtenni a következő lépéseket.

Mély levegőt vettem.

Újra feloldottam a telefonom zárját. Kate neve tűnt fel a képernyőn, ahogy az már egy ideje így van. Őszintén azt hittem, hogy már a telefonszáma sincs meg, de úgy tűnik, tudat alatt sejtettem, hogy még szükségem lehet rá.

Kissé remegve, mély levegőt vettem, majd mielőtt újra kihátráltam volna, engedve a fejemben lévő negatív gondolatoknak, megnyomtam a hívás gombot.

A második kicsengés után felvette: - A-Alex? - szólt bele meglepetten a vonal másik végén.

- Szia Kate. - köszöntem halkan, a hangom kissé megremegett. A szabad kezemmel idegesen dörzsöltem a lábamat, miközben kerestem a megfelelő szavakat.

- Felhívtál. - jelentette ki úgy, mint aki nem tudja, mit kezdjen az egésszel.

- Öhm... nyilvánvalóan. – értetlenkedtem, de úgy éreztem, nem ez most a fontos: - Áll még az a beszélgetés? - kérdeztem végül.

- Persze! - vágta rá szinte rögtön: - Mondjuk holnap? Az jó neked? – kérdezte egy pillanatig sem hezitálva.

Kis szünet után válaszoltam: - Négy után ráérek.

- Szuper. Akkor holnap, öt óra, Berry's? – kérdezte, szinte már izgatottan.

- Ott találkozunk. - szóltam halkan.

- Oké. Szia Alex. - mondta, én pedig készültem letenni a telefont, amikor hozzátette: - És köszönöm.

------------------------------------

- Szóval elküldted? - kérdeztem Zack-et.

Bólintott a hajába túrva: - Muszáj volt. Hiába kért bocsánatot, ez nem olyan dolog, amin csak úgy túllép az ember.

- Ez igaz. - értettem egyet: - De még mindig nem értem, miért tőled, és nem Emmától kért bocsánatot. - tettem hozzá értetlenül.

- Megpróbálta, de Emma szóba sem állt vele. - nevetett fel halkan, ahogy befordultunk a következő folyosóra: - Őszintén, én sem tettem volna a helyében. Több mint egy hónap telt el az óta, és eddig mindenkit került, mint a pestist, most meg hirtelen jóvá akarja tenni, és békülni akar. Többet ér a barátságom Emmával, mint bármi, amit Tom mond.

Sóhajtottam: - Szerencsére Emmát már nem foglalkoztatja a dolog.

- Elengedte. - értett egyet.

- És te? - kérdeztem végül, ahogy beléptünk a menzára.

Egy pillanatig habozott: - Nem mondom, hogy teljesen, viszont már nem olyan az egész, mint volt. Már nem érzem ugyanazt. Megtörte a bizalmamat, mert én tisztán, és érthetően megmondtam neki, hogy döntse el mit akar.

- Talán így már annyiban hagyja. Elvégre, mindketten elutasítottátok. Majd rájön mit szeretne igazán, és akkor talál magának valakit.

- Ideje lenne. – reménykedett.

A tálcákkal leültünk a szokásos asztalhoz, ahol már mindenki más ott volt.

- Miért mindig ti értek ide utoljára? - kérdezte Sam köszönés nélkül.

- Nem igazán tudok sietni. - feleltem vállat vonva, miközben leültem Sky mellé, Zack pedig Emma mellett foglalt helyet.

- Ja tényleg, a lábad. - bólintott.

Felhorkantottam.

- Sam! - szólt rá figyelmeztetően a barátnőm. Vajon az után is megtenné, hogy elmondom neki, holnap találkozom az exemmel?

- Mi van? Elfelejtettem. - emelte fel védekezőn a kezét.

- Nem baj. - legyintettem: - Legalább te el tudod. - tettem hozzá, mire Sam felnevetett, Sky pedig hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Miről folyt a csevej? - kérdezte Zack, miután lenyelte a szájában lévő falatot.

- Csak arról beszéltünk a lányokkal, hogy kellene megint valami közös program. - felelte Emma: - Persze ha ti is benne vagytok.

- Hogy a viharba ne lennénk. - helyeselt Zack, mire én is bólintottam.

- Szuper. Akkor azt kellene kitalálni, hogy mit csináljunk. - gondolkodott el Ruby.

- Szerintem, legyen valami benti, valamelyikünknél.

- Például? - kíváncsiskodott Sam.

- Társas est? – dobta fel az ötletet Sky.

- Én benne vagyok. – vigyorgott Emma, mire a többiek is egyetértettek, és sorra kezdték el dobálni az ötletet, hogy kinél és mit, meg persze mikor.

Én csendben ültem, hallgattam, ahogy dobálóznak a néha jó, néha nagyon rossz ötletekkel, aztán a gondolataim vándorolni kezdtek. Miközben az ebédemet piszkáltam, azon járt az agyam, hogy mégis hogyan mondjam el a többieknek a dolgot. Egyáltalán elmondjam? Skylernek mindenképpen, viszont ahhoz sem nagyon van merszem, tudván, hogy mi lesz a reakciója rá.

Éreztem magamon Emma tekintetét. Mélyen a szemébe néztem, mire ő némán feltette a kérdést, amire csak alig láthatóan bólintottam. Kicsit meglepettnek tűnt, de végül biztatóan elmosolyodott, aztán arca újra komollyá vált, és Skyler felé biccentett, mire csak megráztam a fejem.

- Alex... - Emma figyelmeztető pillantást küldött felém, és tudtam, bármennyire is nem szeretném, el kell mondanom nekik a döntésemet, mert Emma figyelmeztető pillantására, mindannyian felém kapták a fejüket.

- Most? – kérdeztem.

- Most. – felelte.

- Srácok... - kezdtem, igyekezve nem foglalkozni az égető pillantásokkal: - Úgy döntöttem, hogy beszélni fogok Kate-el.

Emma apró mosollyal bólintott, míg a többiek csendben, tátott szájjal néztek rám.

- Mikor? - törte meg a csendet Zack, aki inkább tűnt meglepettnek, mint mérgesnek.

Idegesen Skylerre pillantottam, aki kerülte a tekintetemet: - Holnap. – feleltem.

- Biztos vagy benne? – kérdezte.

Az ajkamba haraptam, kerülve a szemkontaktusokat: - Igen. Biztos. - mire csak bólintott, Sam és Ruby pedig követték példáját tudván, hogy nem igazán van beleszólásuk a dologba, mert nem tudnak semmi részletet.

A barátnőm mereven ült a székén, a villájával csendben böködte az étel maradékát.

- Sky... – fordultam teljesen felé, majd nyugtatóan a vállára tettem a kezemet, de szinte azonnal lesöpörte azt.

- Ez most komoly? - kérdezte hitetlenkedve, eldobva a kezében lévő villát, miközben felém fordult.

- Igen. - feleltem halkan.

- Mégis miért akarsz vele találkozni? Miért nem szóltál róla? – folytatta a kérdezősködést. Tudtam, hogy mérges. Ha a hanglejtése nem is, a szikrákat szóró szemei elárulták.

- Sky. – sóhajtottam fel, ahogy próbáltam megmagyarázni, hogy miért döntöttem így: - Az egész...

De nem hagyott szóhoz jutni: - Elment az étvágyam. - szólt élesen, majd felkelt az asztaltól, és kiviharzott az ebédlőből. Sam és Ruby bocsánatkérő pillantást vetettek felém, majd gyengéd mosollyal az arcukon hamar felkeltek, és utána siettek.

Szomorúan figyeltem, ahogy befordulnak a folyosóra. Lehet, hogy el kellett volna mondanom neki, de tudtam, hogy nem fog neki tetszeni az ötlet és a végén meghátráltam volna. Úgy érzem, szükségem van erre a beszélgetésre.

- Nem mész utána? - kérdezte Zack.

Megráztam a fejem: - Kicsit hagyom lenyugodni. Majd beszélek vele.

- Oké. - bólintott: - És biztos vagy ebben az egészben? – tette fel újra a kérdést.

- Igen. Tudni szeretném, mit akar mondani, aztán végül magam mögött akarom hagyni az egészet.

- Mi támogatunk. - felelte Emma: - És biztos vagyok benne, hogy Skyler is. - tette hozzá nyugtató mosollyal az arcán.

- Köszönöm srácok. – feleltem nagy sóhajt követően.

Az ebédszünet után különváltunk, mindenki ment a saját órájára, végül pedig a nap utolsó óráján, - matekon - találkoztam újra Skylerrel. Amikor beértem a terembe, már ott ült a helyünkön, Zack pedig a mögöttünk lévő padnál. Előpakoltam a könyvemet, majd a barátnőm felé fordultam, aki egy szót sem szólt a megérkezésem óta.

- Sky. - szólítottam: - Sky...

Nem figyelt.

- Most komolyan nem szólt hozzám?

Semmi válasz.

- Ne haragudj, hogy nem szóltam.

Ismét semmi.

Becsengetésig próbáltam beszédre bírni, de nem jártam sikerrel. Miután a tanár belépett a terembe, csalódottan előre fordultam. Az óra további részében próbáltam beszélni vele, de úgy tett, mintha nem is léteznék.

Csengetés után szinte rögtön felállt és kisietett az ajtón. Hamar intettem Zack-nek, majd követtem a példáját. Gyorsan szedte a lépteit, így nehéz volt követnem.

- Sky, várj meg. - szóltam kicsit hangosabban, de ő csak ment tovább egy kicsit sem lassítva a tempóján.

- Kérlek... - mondtam, mikor közelebb értem hozzá: - Csak hallgass végig... - folytattam.

Idő közben kiértünk a parkolóba. Egészen a kocsijáig követtem, de egy pillanatnyi időt sem adott arra, hogy mondjak valamit, csak szó nélkül beült az autóba, és elhajtott.