The Scorch Trials: Return of the Angel

Negyvenharmadik fejezet

Lucy legújabb ötlete nyomán az eltelt időt számolta, hogy ne kelljen a saját gondolataival foglalkoznia. A számolása alapján a 321. másodpercnél tartott, mikor hallotta, hogy valaki belép a sátorba, így abbahagyta és intenzíven fülelt. Az illető nagyot sóhajtott, majd közelebb lépett.

- Nem normális az a nő - hallotta a motyogást. Még így is képes volt felismerni Vince-t. - És én sem vagyok az.

Matatás zaja, majd csörömpölés és Lucy érezte, hogy lazulnak rajta a láncok. Vince ezután letépte a ragasztószalagokat, végül levette a kendőt, így Lucy néhány pislogás után már láthatta a durcás óvodásra emlékeztető arckifejezését.

- Ne örülj még, Angyal - vetette oda neki. - Valaki látni akar, ennyi az egész.

Lucy nem szólt semmit, hanem csak megmasszírozta a csuklóit, majd követte Vince-t, aki kivezette a sátorból, majd elindult egy másik, hasonlóan nagyméretű felé. A lány látta a pillantásokat, amikkel mindenki illette, de nem foglalkozott velük; csak felszegte a fejét és egyenesen előre meredt. Hiába érdemelte meg mindet, nem akart elesett kislánynak mutatkozni. A legnehezebb dolga közvetlenül a célállomásnak tűnő sátornál volt, ahol akkora tömeg gyűlt össze, hogy alig tudták keresztül verekedni magukat rajta.

Abban a pillanatban, hogy Vince nyomában belépett a sátorba, valaki máris a nevét kiáltotta.

- Luce!

Lucy még csak pislogni sem tudott, mielőtt Newt magához ölelte őt. Nem sokkal később pedig két másik srác is érkezett, így hamarosan egy csoportos ölelésben találta magát, ami során a fiúk egymást túlharsogva igyekeztek meggyőződni arról, hogy jól van.

- Bántottak?

- Nem fáj semmid?

- Biztos jól vagy?

- Fiúk, megfojtotok - nyögte ki nagy nehezen a lány, mire végre lazult rajta a szorítás, és így vehetett rendesen levegőt. Elengedni azonban nem engedték el, így a karok között kellett felnéznie Newtra, Minhóra és Serpenyőre. - Alig hét percet voltam távol és úgy viselkedtek, mintha évekig lettem volna oda.

- Örülj neki, hogy eddig nem folyt vér - veregette meg a vállát Minho, majd Newtra mutatott. - Ez a vacadék képes lett volna mindenkit kinyírni, hogy eljusson hozzád.

- Ne csinálj úgy, mintha te nem küzdöttél volna az első sorban - vágott vissza Newt, de így sem tudta elterelni a figyelmet kipirult arcáról.

- Mind készek lettünk volna rá - szólt közbe Thomas, valahonnan messzebbről.

A fiúk végre elengedték őt, így Lucy körülnézhetett. Azonnal látta, hogy ez egy orvosi sátor, mivel több kempingágy sorakozott egymást mellett, amikkel szemben fémasztalok álltak, roskadozva különböző lombikoktól, kémcsövektől, címkézett üvegektől és egyéb orvosi felszereléstől. A legutolsóban feküdt a ziháló Brenda, mellette egy széken ült a lány kezét fogva Jorge, míg a másik ágyon Thomas, akitől egy barna hajú nő épp vért vett. Harriet, Sonya és Aris a következő ágyon foglalta helyet és őket figyelték, míg Vince megállt az asztaloknak támaszkodva és idegesen dobolt az ujjával.

Lucy otthagyta a fiúkat és Thomas mellé sietett, aki szabad kezével féloldalasan átölelte őt.

- Jól vagyok - sietett megnyugtatni a fiút. - Semmi olyan nem történt, amire nem számítottam előre.