The Scorch Trials: Return of the Angel

Huszonkettedik fejezet

Lucy tudta, hogy ezen a beszélgetésen áll vagy bukik minden. Tudta, hogy segítségre van szükségük, hiszen alig volt már élelmük és vizük és biztos volt benne, hogy ha sikerül Jorgét meggyőznie, akkor azzal hatalmas segítséget kaptak volna. Ám azt is tudta, hogy ha félresikerülnek a dolgok, akkor itt bizony vérfürdő lesz és nem akart belegondolni, hogy kinek a vére fog folyni.

Úgy állt, mint akit odaszögeztek és nézte, ahogy Jorge emberei elvezetik a tisztársakat. Newt igyekezett ellenállni, de miután Lucy szemébe nézett, már hagyta, hogy a többiek után vigyék. Közben azonban úgy bámulta Jorgét, mintha egy bogár lett volna a cipője talpán. Thomas is aggódva pislogott, de a lány őt is igyekezett megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj és a tekintetével kérte, hogy vigyázzon a többiekre.

Mikor a szoba kiürült, már csak ő volt és Jorge, valamint Brenda, aki nem mozdult, csak ide-oda kapkodta a fejét kettejük között.

- Menj ki, Brenda - szólt rá Jorge.

- És hagyjalak kettesben az Angyallal? - feleselt a lány. - Azt lesheted.

- Brenda, ne kelljen még egyszer mondanom! - szólt rá erélyesebben Jorge. - Menj ki. Gyerünk!

Brenda a szemét forgatta, majd lesétált a lépcsőn, de utoljára még vetett egy pillantást a párosukra. Lucy érezte, hogy bármilyen kezdeti rokonszenv, ami esetleg felébredhetett a lányban, már a múlté.

Ő maga csak állt, és ugrásra készen leste Jorge minden mozdulatát, aki az elejtett pohár szilánkjait igyekezett felsöpörni egy kis seprűvel. Mikor végzett, egyszerűen kinyitotta az ablakot - Lucy így már láthatta, hogy a vihar elmúlt, de még mindig fekete felhők borították az eget - és a lapát tartalmát kiszórta az utcára, majd visszacsukta azt és eltette a seprűt. Ezután a lányra nézett, majd így szólt:

- Bocsánatot kérek az előbbiért - jelentette ki. - Muszáj volt kicsit átlépnem a határt, hogy lássam, milyen kapcsolat is fűz téged ezekhez a kölykökhöz. Abból, ahogy reagáltak, azt láttam, hogy nem csupán a védelmezőjük vagy, akire rábízták őket, és hogy ők biztosan nem az Angyalként ismernek.

Lucy nem szólt semmit, csak kicsit összehúzta a szemét, ahogy végignézett a férfi arcán. Olyan volt, mintha egy teljesen másik Jorge beszélt volna hozzá; valaki, aki még ezen körülmények között sem veszíti el a jólneveltségét és az emberiességét. Érdekes módon Newtra emlékeztette, és ez egy kicsit megnyugtatta.

Jorge a szemét forgatta, majd az asztalhoz lépett és egy újabb poharat vett elő.

- Lazíts már egy kicsit, a frász kerülget attól a vadásztekintetedtől - öntött ki egy újabb adag italt és belekortyolt. - Mindig is utáltam.

- Maga... - próbált lazítani egy kicsit az izmain Lucy, de nehezen sikerült felülírnia az ösztöneit. - Maga ismer engem?

Jorge felnevetett.

- Hogy ismerlek-e? Ez valami vicc? - Mikor látta, hogy Lucy arckifejezése nem változott, kicsit elkomorodott. - Tényleg nem emlékszel rám?

- Sok minden történt velem - mondta lassan a lány, miközben visszaváltoztatta a pisztolyt a rúddá és visszacsatolta az övére. - Nem is tudom, hol kezdjem.

- Talán az elején - ült le Jorge arra a kanapéra, amit Brenda is használt, majd intett a vele szembe lévő fotel felé. - Mesélj el mindent. Ne hagyj ki semmit.

Lucy leült a fotelbe, de még mindig nem tudott teljesen felengedni. Folyton azon járt az agya, hogy hova vihették a többieket és mit tehettek velük.