The Scorch Trials: Return of the Angel

Ötvenkettedik fejezet

- Micsoda...? - hebegte döbbenten Minho, miközben Thomas mellé hozták.

- Teresa? - Serpenyő ugyanolyan döbbent fejet vágott.

- Mi folyik itt? - kérdezte Lucy, miközben ide-oda kapkodta a tekintetét Teresa és Ava között. Szörnyű gondolat jutott eszébe, de nem, az nem lehet...

- Ő velük van - jelentette ki Thomas, igazolva a feltevését. Mióta Teresa megjelent, nem nézett a lányra. A hangjából sütő megbántottság olyan borzalmas volt, hogy Lucy szíve belesajdult. Legszívesebben magához ölelte volna a fiút, de őt is annyira megrendítette Teresa árulása, hogy csak állt dermedten és próbálta felfogni, amit látott.

Teresa? Teresa miatt találtak rájuk? Ő adta fel a Jobb Kart a VESZETT-nek? De hát hogyan? És miért? Miért tette, miért? Legszívesebben sikított volna, de a megrendültségtől csak tátogni tudott.

Newt, akinek az arcán a megvetésen kívül semmilyen érzelem nem maradt, csakis egyetlen dolgot kérdezett.

- Mióta? - sziszegte olyan dühösen, ahogy Lucy, még, de soha nem hallotta őt beszélni. Fogalma sem volt, hogy Newt képes egyáltalán ekkora dühöt érezni.

- Ó, Teresának nem kellett megmagyarázni, hogy mi az igazán fontos - felelte a lány helyett Janson, miközben kedélyesen mosolygott és végigsimított Teresa karján, ahogy elsétált mellette. - Visszakapta az emlékeit, aztán magától rájött.

Micsoda? Teresa emlékszik az előző életére? Minden egyes pillanatra? Úgy jött végig velük a Perzseltföldön, hogy közben mindenre emlékezett? Hirtelen értelmet nyert a zárkózottsága, a némasága, a tömény fájdalom az arcán, valahányszor szembesült egy borzalmas emberi sorssal. Ő egész végig a VESZETT oldalán állt, de eljött velük, hogy megtalálja a Jobb kar bázisát, amit aztán feladhatott nekik? Ezért tartott velük egyáltalán?

Lucy még soha nem élt át ehhez hasonlót. Mikor Gally ellene fordult, azt meg tudta érteni, hiszen olyasmit tett, ami miatt megérdemelte, hogy megvessék. De most? Csak rázta a fejét, miközben Teresára bámult és hirtelen rájött, hogy semmit sem tudott a lányról. Soha nem ismerte őt igazán. Eszébe jutott Alby figyelmeztetése a Tisztásról, hogy ne bízzanak benne. Vajon ő már akkor is tudta, hogy Teresa egy hűséges követője a VESZETT-nek és megpróbálta figyelmeztetni őket? Lucy azt kívánta, bárcsak hallgatott volna rá. Akkor talán megkímélhette volna önmagát és a többieket is ettől a szörnyű érzéstől.

Mivel nem bírta elviselni a saját gondolatait, végignézett a fiúkon, de talán nem kellett volna. Még őt is meglepte az a mély gyűlölet, megvetés és szomorúság, ami kiült az arcukra és ez csak fokozta a saját fájdalmát. Ők semmit se tettek, amiért kiérdemelték volna ezt a sorsot. Semmit sem tettek, ami miatt a lánynak ellenük kellett volna fordulnia. Pusztán azért tette, mert ugyanabban a hőskomplexusban szenved, mint a VESZETT összes tagja.

Fájdalma és szomorúsága lassan haragba és gyűlöletbe fordult át. Míg egy órával ezelőtt képes lett volna feláldoznia magát Teresáért, most ugyanazzal a lendülettel képes lett volna elvágni a torkát. A lány ráadásul még képes volt megértésért könyörögve kapkodni a tekintetét egyik fiúról a másikra, de nem meglepő módon sehol sem találta meg azt, amit keresett. Végső kétségbeesésében Lucy felé fordult, akinek erre eltorzult az arca a haragtól és a fájdalomtól.

Az nem lehet, hogy Teresa miatt kell ismét gyilkolnia. Nem, nem fog még egyszer ölni a VESZETT-ért, nem, nem fog, nem...

- Sajnálom - szólalt meg a lány. Úgy tűnt, csak Thomasnak szólt a bocsánatkérése, mivel egész végig csak rá nézett. - Nem tehettem mást, mert ez az egyetlen út. Gyógymódot kell találnunk.