The Scorch Trials: Return of the Angel

Huszonharmadik fejezet

- Hogy hozzuk ki a többieket? - kérdezte Lucy, miközben a Toronynak nevezett hely felé tartottak, ahová a tisztársakat vitték. - Őrzik őket?

- Nem, nincs rá szükség - mosolyodott el Jorge. - Egyelőre csak elmondjuk nekik a tervet. Téged látszólag megkötözlek, hogy ha valaki megjelenne, akkor úgy tűnjön, téged is foglyul ejtettünk. Ha tiszta a terep, oldozd el őket és várjatok, amíg Brenda értetek nem megy.

- Ön mit fog csinálni addig?

- Összepakolok itt néhány dolgot és megpróbálom leszerelni az embereket, hogy feltűnés nélkül le tudjunk lépni. Nem egyszerű dolog kordában tartani ennyi kisemmizett és mindenre elszánt embert. Néha már rosszabbak, mint a Buggyantak, mivel nekik még megvan az ép eszük, bár nem mind szeretik használni.

Jorge rövid nevetést hallatott.

- A legtöbbüknek elég lenne az, ha a barátaidat visszaadnák a VESZETT-nek egy kis élelemért, miközben téged a legkülönbözőbb módokon kicsinálnának. Nem igazán érdekli őket már semmi más a saját boldogulásukon kívül és nagyon sokan így vannak ezzel a Perzseltföldön. Veszélyes ez a magunkfajtáknak, akik még képesek látni a nagyobb képet.

Lucy nem szólt semmit, csak követte Jorgét. Meg tudta érni az emberek megváltozott látásmódját: azoknak, akik egyik pillanatról a másikra a pokolban találták magukat és rengeteg szörnyűségnek voltak szemtanúi, elég hamar el lehetett venni a hitét egy szebb jövőben. Sajnálta itthagyni ezeket az embereket, de abban igaza volt Jorgénak, hogy itt a túlélés volt a tét, és hogy már az kész csoda lesz, ha a tisztársak közül mind eljutnak a Jobb Karhoz.

Kiértek a nagy erejű lámpák hatósugarából és már csak egyszerű kis villanykörték mutatták az utat. A kinti sötétség baljóslatú félhomályba burkolta a csarnokot, ám ekkor elérték a Tornyot, ami egy hatalmas henger alakú lyuk volt az emeletekbe vágva, a tetőtől egészen a földig. Lucynak földbe gyökerezett a lába, amikor észrevette a barátait: a lábuknál fogva voltak belógatva a mélység fölé, úgy forogva lassan körbe, mint a felakasztott kolbászok.

- Most komolyan - nézett rá Jorgéra, aki még csak nem is volt hajlandó leplezni a mosolyát. - Ezt muszáj volt?

- Nem kivételezhetek senkivel, hermana - tárta szét a karjait tehetetlenül a férfi, de a szeme azt sugallta, hogy kicsit élvezi a dolgot. - Még ha a te útitársaid is.

- Lucy! - tört ki örömében Thomas. - Jól vagy? Nem bántottak?

- Ne érte aggódj, kölyök - szólt Jorge, mielőtt Lucynak esélye lett volna válaszolni. - Ti jelenleg rosszabb helyzetben vagytok, mint ő. Az embereim már azon gondolkoznak, mennyiért is adjanak el titeket a VESZETT-nek. Én hagyom, hadd ötleteljenek, ám közben az Angyallal... bocsánat, Lucyval - javította ki magát, mikor meglátta a lány figyelmeztető pillantását - sikerült megállapodnunk. Egyelőre még lógnotok kell egy kicsit.

- Sok vér ment a fejembe, vagy ez a bökött beszél hülyeségeket? - nyöszörögte Minho a szokásos „teszek mindenre magasról" stílusában.

- A lényeg az, hogy segít nekünk - vette át a szót Lucy. - De óvatosnak kell lennünk, nehogy az emberei gyanút fogjanak és riasszák a VESZETT-et. Egy darabig még itt kell maradnunk, amíg Jorge előkészít mindent a távozásunkra.

- De nagy kebelbarátok lettetek hirtelen - élcelődött Newt, aki még úgy is igyekezett gyilkos pillantásokat vetni Jorgéra, hogy közben fejjel lefelé lógott.