The Scorch Trials: Return of the Angel

Huszonegyedik fejezet

Brenda kivezette őket a Buggyantakkal teli csarnokból és egy raktárféleség polcai között lavírozva mutatta nekik az utat. Mögötte Lucy és Thomas haladtak, őket pedig Teresa és Newt követte, míg a sereghajtó páros, Aris és Serpenyő Minhóra figyeltek, akit az állapotából kiindulva biztosan nem kapott telibe az a villám, hiszen még a ruhája sem gyulladt ki és gyorsan kezdte összeszedni magát.

Thomas eközben nem bírta visszafogni kíváncsiskodó énjét és megpróbált szóba elegyedni Brendával.

- Hogy fogtátok el őket? - kérdezte, visszautalva a Buggyantakra.

- Elfogni őket? - nézett rá Brenda úgy, mintha a legnagyobb hülyeséget kérdezte volna. - Szerinted mik vagyunk, idióták? Nem fogjuk el őket, csak elővigyázatosak vagyunk, mikor valaki megfertőződik.

Közben elértek egy nagyobb helyiséget, ahol már nem voltak egyedül. Férfiak és nők kis csoportjai ültek apró tüzek mellett és ütötték el a időt: voltak, akik kártyáztak, mások egy elavult rádió köré gyülekeztek, míg megint mások éppen ettek. Jöttükre azonban mind abbahagyták, amit csináltak és mustráló tekintettel kezdték vizsgálni őket, ahogy Brenda végigvezette őket közöttük.

- Várjunk - lépett közelebb Teresa. - Azok a Buggyantak ott a saját barátaitok? És csak úgy leláncoltátok őket?

- Nem rosszabb, mint levágni őket vagy szabadon engedni az összeset Buggyantföldre - jött Brenda érzelemmentes válasza.

- Mi a fene az a Buggyantföld?

Brenda nem válaszolt, csak vetett rájuk egy újabb fürkésző pillantást.

- Nem idevalósiak vagytok, ha jól sejtem.

- Így is lehet mondani - bólintott Lucy.

Brenda ekkor egy tolóajtóhoz ért, amit egy lendülettel kinyitott, majd folytatta az útját. Egy újabb csarnokba értek, amit apró tüzek és égősorok töltöttek meg halovány fénnyel. A távolban egy faállványzat állt egy újabb fal mentén és egy lépcső vezetett fel egy magasabb csarnokba. Az emberek kifeszített vászondarabok alatt pihentek, míg mások fegyvereket készítettek, de ahogy elhaladtak előttük, mindannyian rájuk emelték a tekintetüket. Az egész úgy nézett ki, ahogy abban a központban a kupola alatti tér, csak itt még éltek emberek.

Mikor elérték a lépcsőt, egy kopasz férfi jelent meg a fal mögötti ajtóban és semmivel sem törődve közéjük sétált, elállva Minho útját, aki Teresát akarta követni fölfelé.

- Mi van, Brenda? - kérdezte, miközben kihívóan végigmérte a Futárt, aki állta a szemkontaktust. - Most már kóbormacskákat is befogadunk?

- Vegyél vissza, Barkley - vetette oda neki Brenda szemforgatva. - Jorge látta meg őket először.

A férfi csak mordult egyet, majd hátrébb lépett, hogy elengedje őket. Minho egészen addig szemezett vele, amíg el nem kezdett fölfelé mászni a lépcsőn, ami egy újabb csarnokba vezetett, ahol már alacsonyabban álltak a tartópillérek, de ugyanúgy emberek lakták. Lucy elgondolkodott azon, vajon hányan lehetnek itt és mekkora készleteik lehettek, hogy ennyi embernek jutott élelem és víz.

- Ki az a Jorge? - kérdezte Thomas, mikor már fönt jártak.

- Meglátod - mosolyodott el Brenda, mint aki már előre várja, hogy mi fog történni. - Rég nem jött ki senki a Perzseltföldről. Jorge kíváncsi rátok. - Visszafordult, majd végignézte Thomast és ügyetlenül próbálta leplezni, hogy tetszik neki, amit lát. - Ahogy én is.

Lucynak nagy erőfeszítésébe került, hogy el tudja fojtani a mosolyát Thomas értetlen tekintetét látva. Ám rögtön elment a kedve a mosolygástól, mikor hátrafordulva látta, hogy sokan, köztük az a Barkley is, követik őket az épületbe. Nagy túlerőben voltak, ők pedig fáradtak és kimerültek voltak, így nem tudta, hogy ha esetleg rosszra fordulnának a dolgok, mégis milyen esélyekkel tudnának elszökni innen.