The Scorch Trials: Return of the Angel

Negyvenkilencedik fejezet

Newt egyetlen egyszer sem szakította félbe. Olyan elmélyülten hallgatta őt, mintha élete legjobb történetét mesélték volna el neki, és közben végig mosolygott. Lucy tudta, hogy ő maga szinte vibrált a boldogságtól, és úgy tűnt, hogy ez Newtot is boldoggá tette. Mikor befejezte, a fiú néhány pillanatig még csöndben maradt, majd megfogta a kezét.

- Szerencsés vagy, Luce - mondta aztán. - Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyi évnyi borzalom után még van akár egyetlen családtagjuk is. Te most megtaláltad a testvéred és őszintén... - Nevetett fel. - Kicsit hülyén érzem magam, amiért nem raktam össze előbb. Úgy értem, ti ketten annyira hasonlítotok egymásra, hogy akár ikrek is lehetnétek.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Lucy, majd a kezei közé fogta egy hajtincsét, ami már megszáradt és így eredeti vörös színében pompázott. - Szerintem nem nézünk ki annyira egyformán...

- Nem a külsőtökre értettem - pontosított Newt. - Mindketten önfeláldozóak vagytok, hűségesek, bátrak és törődtök a körülöttetek lévőkkel. Ne hidd, hogy nem vettük észre, hogy a saját felelősségeteknek éreztétek, hogy vigyázzatok ránk a Perzseltföldön. És azt se felejtsük ki, hogy ti ketten vagytok a legidiótább bököttek, akiket a hátán hordott a föld, mert hát az, ahogy ti napi szinten életveszélybe keveredtek, már lassan külön sportágnak számít...

- Hülye! - nevetett fel Lucy és meglökte Newtot, aki, bár eldőlt, nem engedte el a kezét és mivel a lány nem ellenkezett, így nevetve magával húzta. Lucy, miután elterült a fiún, a feje mellett kétoldalt felkönyökölt és így nézett le rá.

Newt nevetése elhalt és csak a mosolya maradt. Jobb kezével a lány füle mögé tűrt egy tincset, és ahol végisimított az arcán, Lucy bőre bizsergett az érintése nyomán. Mikor pedig Newt a tarkójánál fogva lehúzta magára és megcsókolta, szinte a felhők fölött érezte magát. Most először érezte úgy, hogy minden tökéletesen alakul a számára - a régi és az új életében egyaránt.

Sok barátját vesztette el, de nem mindenkit. Akik megmaradtak, azok a világ összes kincsénél többet érnek neki és bármit megtenne értük.

Végre biztonságban voltak. A Jobb Kar távol tartja majd őket a VESZETT-ől, és őt sem akarják megölni, köszönhetően korábbi cselekedeteinek.

Rátalált a testvérére, akire bármikor számíthatott, és aki szintén bármikor számíthatott rá. Nincs az az isten, hogy harmadjára is elfelejtse őt.

A fiú pedig, aki mindig mellette állt, aki mindig segítette és támogatta, akinek bizonyos értelemben az életét köszönhette, szereti őt a hibái ellenére is. Ő pedig jobban szereti őt a tulajdon életénél, az egész világmindenségnél, és azok után, amit átéltek, már biztos volt benne, hogy bármi történik velük, soha többé nem szakíthatják el őket egymástól. A szerelmük erősebb volt még az emlékeknél is.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Newt újra elmosolyodik, így kicsit nehézkessé téve azt, hogy újabb csókot adjon neki. Lucy feljebb tolta magát, hogy rálásson az arcára.

- Mi az? - kérdezte halkan.

Newt fürkésző tekintetétől akaratlanul is elvörösödött, de nem kapta félre a fejét, hanem tartotta a szemkontaktust.

- Csak elgondolkoztam - felelte. - Azt mondtad, Tommyval alig akartátok elhinni, hogy testvérek vagytok, erről pedig valahogy az jutott eszembe, hogy én meg azt alig hiszem el, hogy ezt - adott egy puszit az orrára -, és ezt - az arcára -, meg ezt - rövid, de annál szenvedélyesebb csók - most már bármikor és bárhol megtehetem. Többé nem kell visszafognom magam attól, hogy megfogjam a kezed, hogy végigsimítsak az arcodon, vagy bármiféle ellenérzés nélkül megcsókoljalak, mikor valamitől lelkes leszel vagy valami olyan fantasztikus dolgot csinálsz, amitől legszívesebben világgá kürtölném, hogy az én barátnőm vagy. Nem kell ezek miatt aggódnom többé, mert szeretsz engem. És ez a gondolat olyan boldoggá tett, hogy nem bírtam visszatartani a mosolyomat.