The Scorch Trials: Return of the Angel

Ötvenegyedik fejezet

Lucy lehunyta a szemét, hogy valahogy visszatartsa elkeseredett és dühös kiáltását, majd hátrafordult. Thomas ott állt felemelt kézzel, fegyvertelenül, és szótlanul tűrte, hogy a közeledő három katona körbezárja, majd az egyik megragadja a kabátjánál fogva és közelebb rángassa.

- Lódulj! - lökte meg újra és újra. - Gyerünk!

Végül Thomas ott állt Janson előtt, pontosan úgy, ahogy korábban Lucy. A férfi őt is egy szívélyes mosollyal fogadta.

- Thomas! - köszöntötte örömködve, majd megragadta a fiú vállát és a gyomrába öklözött.

Lucy és Vince is mozdultak, de a katonák hátulról a földön tartották őket - Lucynak még egy pofont is ajándékoztak. A lány gyilkos pillantással viszonozta a kedvességet.

- A többi közé! - lökte mellé Thomast Janson, mintha csak egy kupac szemetet dobott volna ki.

Lucy a szeme sarkából nézte, ahogy Thomast térdre rántja egy másik fegyveres - most, hogy mindenki egy helyen gyűlt össze, láthatóvá vált, hogy legalább ötvenen voltak, ami bár kevesebb volt, mint a Jobb Kar emberei, a technológiájukkal ellensúlyozták a számbeli hátrányukat. Thomast is leszkennelték (A2), utána otthagyták.

- Oké! - jelentette ki Janson, mint aki jól végezte a dolgát. Odasétált egy férfihoz (akiben Lucy felismerte azt a fazont, akivel akkor a fellógatott gyerekekkel teli teremben látta), majd odadörmögte neki: - Most már jöhet.

A férfi bepötyögött valamit a táblagépén, majd felnézett és az eget kezdte kémlelni.

- Miért jöttél vissza? - kérdezte suttogva Lucy Thomastól. - Miért nem menekültél el?

- Mert belefáradtam - felelte a fiú. - És komolyan azt hitted, hogy itthagynálak, nővérkém?

Lucy lehajtotta a fejét, hogy senki se láthassa a mosolyt, ami dacára mindennek kiült az arcára.

Ezek után néma várakozás következett. Semminek a hangját nem lehetett hallani, csak a por ropogását a katonák talpa alatt, ahogy körülöttük járkáltak, meg a felrobbantott és most lángoló sátrak pattogását. A levegő még a tűz ellenére is egyre jobban hűlt: hamarosan már a leheletük is látszott, ahogy kilélegeztek és Lucy tényleg komolyan fázni kezdett. Ám a figyelmét továbbra is a VESZETT emberein tartotta: kifigyelte, hogy Janson a zsebébe süllyesztette a rúdját, hogy a katonák milyen fegyvereket viseltek és közben tervezni kezdte, hogy egy esetleges káoszban hogyan tudna kiszabadulni a bilincsből.

Hamarosan újabb hangot hallottak: ez mélyebb volt, mint a helikoptereké és egyenletesebb, mintha maga a föld morajlott volna. Mindenki nézelődni kezdett felfelé, hogy a hang forrását keresse, de ahogy egyre hangosabb és hangosabb lett, Lucy felismerte és így mikor előtűnt az éjszaka sötétjéből a Berg, már tudta, mire számítson. A Berg a reflektoraival megvilágította a földet, majd ahogy lassan ereszkedni kezdett, a felvert por és homok miatt mindenkinek ernyőznie kellett a szemét.

Mikor a Berg végül földet ért, érkezésébe mintha a hegyek is beleremegtek volna. A rotorok lassan abbahagyták a forgást, de közben a jármű ajtaja kinyílt és újabb katonák özönlöttek ki rajta. Mögöttük pedig fehér kabátban, nadrágban és bakancsban feltűnt maga Ava Paige.

A nő látványára Lucyban olyan eszelősen lobbant fel a harag, hogy nagyon kevés választotta el attól, hogy nekirontson a nőnek, mindegy, van-e fegyvere vagy sem. Ha kell a bilincsével veri holtra. Élénken élt benne a kép, ahogy Ava Paige ott áll a csarnokban kifejezéstelen arccal, miközben Chuck Lucy karjai között vérzett el, és nem csinált semmit, csak nézte, mert ez kellett a nyomorult kísérleteihez.