Pray

37.

~But how I should walk away when my heart doesn't want anything more than stay~

....Minden szarság ellenére tudtam, hogy ha akarjuk egymást, nincs az a pokol, ami kettőnk közé állhatna.....

Egy erősebbet markolva a combomon jobban maga felé húzott, ezzel elérte, hogy a legjobb helyen érintkezzünk. A ruhám mégjobban, immár szándékosan húzta feljebb, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Harry...bárki bejöhet.- lihegtem elhúzódva tőle.
- Nem jön senki. Engedd el magad.- suttogta sietve, semmi figyelmet nem tulajdonítva az elhangzott mondandómnak. A dolog egyre kívülebb került az én érdeklődési körömből is. Minden érzékszervem lekötötte Harry, teljesen kikapcsolva az agyam. Átadva magam a szenvedélynek vezettem lejebb a kezem felsőtestén, nadrágja korcáig és várakozás nélkül kezdtem kikapcsolni övét. Kigomboltam fekete nadrágját és lejebb húztam izmos combjain, pont annyira, amennyire kell.
Amíg én a sietségtől remegő kezeimmel babrátlat a nadrágjával ő előtte már nem volt akadály, hogy megérintsen. A bugyimat félre húzva simított végig rajtam, amibe az egész testem beleremegett. Egyetlen érintése felborította az egész hormonháztartásom. A vágy olyannyira eluralkodott rajtam, hogy semmi nem tűnt volna nagy árnak, hogy megkapjam, amit akarok. Ez pedig nem volt más, mint az a fiú, aki a lábaim között állva csókolt. Miután felocsúdtam az érintése hatása alól, tovább folytatva az eddigi cselekedeteim nem vacakoltam a boxerével, hanem azt is lejebb húzva érintettem meleg bőrét. Mélyről jövő sóhaj hagyta el a csókoktól megduzzadt ajkait, ezzel bíztatva engem.

Tudom, hogy mennyire a kedvére teszek, amikor én adom tudtára mennyire élvezem tetteit, de legalább annyira szerettem én is hallani mély hangját. Eddigi tapasztalataim alapján, neki az az első, hogy nekem jó legyen, és csak az én örömöm után foglalkozik a saját orgazmusával, ezért tudom, hogy az ilyen sóhajok, halkabb nyögések azok, amiket nem tud elfolytani.

Ugyan mindketten készen vártuk már, hogy egymásba temetkezzünk, előjáték gyanánt, kínoztuk egy kicsit egymást. Egyik keze a csípőmet szorongatva tartott egyhelyben másik pedig szűntelenül simogatva kényeztetett odalenn, tökéletes összhangban velem. A lélegzetem százszorta gyorsabb volt a normálisnál és éreztem, amint a történtektől felhevült vérem száguld az ereimben.

Újabb csók közepén csúsztam mégjobban az asztal szélére, szabad utat adva neki és nem is kellet egyebet magyaráznom neki, kérdés nelkül húzta el kezem és vette át az irányítást. Levegőt venni is elfelejtettem, mikor megéreztem magamban. Ajkaim elnyíltak, szemeim pedig nem bírtam elszakítani Harry zöldjeitől. Tökéletes ritmust vett fel, kezeivel markolta combjaim, amíg én nyakába kapaszkodva tartottam magam. Válla fölött az ajtó felé pillantva, imádkoztam, hogy senki ne akarjon most bejönni. Elég nehéz lett volna megmagyarázni a szituációt és felettébb kínos lenne, ha minden alkalommal találkoznom kéne az illetővel. Amellett, hogy veszélyes volt, nagyott dobott az együttlétünkön az izgalom. Csípőnk ütemesen találkozott, fokozatossabban erősebben. Már be sem kellett volna jönnie senkinek a helységbe, hogy tudja mi folyik itt, bárki hallhatta az ajtón kívül is, ahogy Harry térde hangosan találkozik az asztallal. Igyekeztem csendben maradni, de ez nem volt túl könnyű, kezdett túl sok lenni egyszerre. A gyönyör arra késztetett, hogy a lehető leghangosabban sikítsam ki mennyire élvezem de a körülmények ezt nem tették lehetővé, ehelyett alsó ajkam harapva nyomtam el a hangom.

Az élvezettől hátrahajtottam a fejem, és hagytam, hogy Harry mindkettőnket egyre közelebb sodorjon a mennyország kapuihoz. Sötét hajam az asztalra lógott, szétterülve a papírokon. Szemeim görcsösen szorítottam össze, tudatomon kívül sóhajtozva Harry nevét.
- Nézz rám.- utasított, de fel sem fogva szavait maradtam mozdulatlan.
- Nézz rám.- mondta hangosabban egy erősebb lökés kiséretében, amivel sikerült felhívnia magára a figyelmem. Erőt véve magamon kinyitottam a szemem és újra a tekintetébe ástam sajátomat.
- Bízol bennem?- reakció nélkül, tartottam továbbra is a szemkontaktust. Nem csak az élvezett miatt nem válaszoltam, normál helyzetben is nehéz lett volna megadnom neki a választ amit várt.
- Válaszolj.- szólt ismét kényszerítve a beszédre.
- Igen.- suttogtam minden bizalmam összeszedve. Valahol valóban így volt, de tudtam, hogy ez nem csak rajta múlik. Túl sok tényező befolyásolja az életünket, amikbe nincs belesuólásunk. Nem akarom a sorsra fogni, de tapasztaltam, hogy hiába küzd az ember foggal körömmel a céljaiért ha annak nem úgy kell lennie, nincs mit tenni.